2023.06.10. 17:00
Iskolások százai ismerkedtek Veszprém egyedülálló értékeivel
Veszprém önkormányzata és a veszprémi helyőrség katonai alakulatai rendezték meg idén is a város katonai múltjának emléket állító Jutasi őrmester túrát. A csütörtökön lezajlott nagy hagyományú program célja változatlan, bemutatni Veszprém egyedülálló természeti, kulturális és katonai értékeit.
Fotó: Benkő Péter/Napló
Porga Gyula, Veszprém polgármestere a Szentháromság téren, az indulás előtti pillanatokban elmondta: voltak nehéz időszakok a túra életében, de jó látni azt, hogy milyen makacsul ragaszkodnak a katonák, másrészt az iskolák is ehhez a nagyszerű hagyományhoz. Arról is beszélt, hogy ezen a napon egy kicsit betekinthetnek a katonalét egy kicsiny szeletébe a diákok. Idén egyébként az Európa Kulturális Fővárosa program is segíti a rendezvényt.
Soós Gyula alezredes, a 6. Hadkiegészítő és Toborzó Központ parancsnoka büszkén mesélte, 1924-ben alakult meg Veszprémben a jutasi altisztképzés, aminek jövőre lesz kerek évfordulója. A képzés tiszteletére több mint egy évtizede hozták létre közösen a Jutasi őrmester túrát az önkormányzattal. A cél az volt, hogy a fiatalok megismerjék ezt a hagyományt, és az is, ismerjék meg Veszprém városát. Olyan nevezetességeket és helyeket, melyek mellett talán mindennap elmennek, és nem figyelnek arra, hogy mi is az. Elhangzott, a Magyar Honvédségnek az ifjúsági és honvédelmi nevelés kiemelt feladata. Ez a túra kiváló lehetőség arra is, hogy a fiatalok együtt legyenek, és egy kicsit megismerkedjenek a honvédséggel.
Jutasi őrmester túra Veszprémben
Fotók: Benkő Péter/NaplóA rendezvényre információnk szerint 7 középiskola és 14 általános iskola érkezett, ami közel félezer résztvevőt jelent.