Nyár végéig tekinthető meg

2023.06.18. 20:00

Tihanyban lehet látni a legrégebbi magyar nyelvemléket

Ellátogatott a Tihanyi alapítólevél – a legrégebbi magyar nyelvemlék – a Tihanyi Bencés Apátsági Múzeumába, ahol a nyár végéig lehet látni az 1055-ben készült, birkabőr hártyára írt okiratot, hangzott el a Tihanyi alapítólevél személyesen című megnyitón a barokk templomban szombaton. Az alapítólevelet a Pannonhalmi Főapátsági Levéltárban őrzik az 1500-as évek óta.

Kovács Erika

Az alapítólevelet bárki megtekintheti a nyár folyamán Tihanyban.

Fotó: Nagy Lajos/Napló

Barkó Ágoston atya, múzeumigazgató köszöntője után Vincze Máté, a Kulturális és Innovációs Minisztérium közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára a múzeumok kapcsán az identitásra helyezte a hangsúlyt. Kiemelte, hogy a Tihanyi alapítólevél nemzeti hovatartozásunk, identitásunk egyik fontos része, és az egyházi és világi szakemberek együttműködésének legfőbb célja a kultúra megőrzése.

– Az alapítólevél az apátság gyökereinek szimbóluma, ezeréves alapításának letéteményese, páratlan történeti forrás, hangsúlyozta egyebek mellett Mihályi Jeromos, a bencés apátság perjele. Rámutatott, a tihanyi altemplom 2021-2022-ben történt régészeti feltárása, kutatása után most a alapítólevelet, az alapítás korából származó emléket mutatják be az időszaki kiállításon. – A bencések mindig az istent, az embert, illetve a nemzetet tartották szem előtt, helyezték középpontba, ahogy ez történik jelenleg is – mondta Hortobágyi Cirill pannonhalmi főapát.

Dénesi Tamás, a Pannonhalmi Főapátsági Levéltár igazgatója szerint a Tihanyi alapítólevél Magyarország egyik legfontosabb okirata. A latin nyelvű oklevelet, mely 58 magyar szót is tartalmaz, a király ellátta kézjegyével. Az aláírók között megtalálható német, szláv és magyar nevű ispán is, ily módon a nyelvemlék egyben a kultúrák találkozásának szimbóluma. Pelczéder Katalin egyetemi docens részleteket olvasott fel az alapítólevélből, majd az alkalomhoz illő középkori gregorián énekeket hallhattak a vendégek.

– A mostani esemény is jelzi, mekkora megtiszteltetés Tihany országgyűlési képviselőjének lenni, ezt Kontrát Károly mondta lapunknak. A képviselő büszkén szólt arról, hogy ezeréves állam tagjai vagyunk, és mindannyiunk felelőssége, hogy őrizzük, továbbvigyük a magyarság, a nemzet hagyományait, és a következő ezer évben is magyarul tudjanak beszélni az alapítólevéről, melyet reményei szerint sokan megtekintenek majd.

Barkó Ágoston atya az altemplomban, ahol elhelyezték a különleges okiratot, elmondta, a Tihanyi alapítólevél mellett bemutatják az apátság megalapításának történeti körülményeit, az apátság birtokrendszerét, az ott zajló sokszínű munkát és az eszközöket is. A tárlat központi része az a terem, ahol elhelyezték a Tihanyi alapítólevelet. Itt a sötétre burkolt falak között kiemelő világításnál, egy speciális, erre az alkalomra készített vitrinben mutatják be az okiratot. A kiállítás végén, a múzeumpedagógiai foglalkoztatóban a gyerekeket nagy társasjáték várja. A Tihanyi alapítólevél személyesen című kiállítás része a Tihanyi Bencés Apátsági Múzeum látogatói útvonalának, mely a közeli látogatóközpontból egy bemutatkozó filmmel indul. Az apátság több rendezvényt is szervez a Tihanyi alapítólevél és korának bemutatására, melyről honlapjukon és közösségi oldalukon lehet tájékozódni. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában