2023.08.05. 16:00
Borhetek Balatonfüreden: a balatoni bor ünnepe
Idén 32. alkalommal nyitották meg a borheteket Balatonfüreden péntek este, a zsúfolásig megtelt Tagore sétányon, 24 borász részvételével. A rendezvény, melynek fővédnöke Rókusfalvy Pál nemzeti borstratégiáért felelős kormánybiztos, a Buborékok nyara elnevezésű országos kampány nyitórendezvénye is, melynek célja a fiatalok mértékletes borfogyasztásának népszerűsítése. A borheteken, kitűnő programok kíséretével, augusztus 27-ig várják a vendégeket.
Kálmán József (b.), Koczor Kálmán, a Balatonvin Borlovagrend elnök-nagymestere, Rókusfalvy Pál kormánybiztos, Kontrát Károly képviselő és Bóka István polgármester a nemzeti színű szalag átvágásával megnyitották a borheteket Balatonfüreden
Fotó: Kovács Erika/Napló
Rókusfalvy Pál kormánybiztos megnyitójában egyebek mellett kiemelte, a balatoni bort a későbbiekben akár egész évben is lehetne ünnepelni. Hozzátette, az aktív borászok bevonásával szervezett országos kampány legfőbb célja, hogy megszüntesse a fiatalokban, így az Y és Z generációban lévő előítéleteket a borral kapcsolatban, megmutassa annak friss és innovatív jellemzőit, és felhívja a figyelmet a felelős borfogyasztásra. Beszélt a csökkenő ültetvényekről, az ágazat képviselőinek idős koráról, a magyar bor alacsony exportáráról, az emelkedő költségekről, az erősödő konkurenciáról. A kormánybiztos kitörési pontnak nevezte a magyar borászok és bor kulturális és gasztronómiai értékeit, szólt a kulturált borfogyasztásról, a bor idegenforgalmi jelentőségéről. – Itt a nyár, jöjjenek a buborékos italok, a pezsgők, a habzóborok, az újragondolt fröccsök! – javasolta.
![](https://cdn.veol.hu/2023/08/PecYRIkXTWdFy4a8-6w8qkAbopYpiXuaPfRLNM-HJwA/fit/1200/591/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM1NWU3MmQzNDY1OTRkNmM5MTc5NTE5NmU2NGI3ZDNk.jpg)
Fotó: Kovács Erika/Napló
– A balatonfüredi borhét, amelyet 32. alkalommal szerveznek meg idén, a balatoni bor ünnepe – fogalmazott Kontrát Károly országgyűlési képviselő. Azt mondta, az egész országban nagyon várják ezt a rendezvényt, mely jelentős idegenforgalmi vonzerő a városnak. A borok egyre finomabbak, gyönyörű a helyszín, sok beszélgetésre ad alkalmat a rendezvény, a borheteket gazdag programsorozat kíséri. Az országgyűlési képviselő elismeréssel és köszönettel beszélt a szőlészek, borászok munkájáról. A köszöntők után Rókusfalvy Pál és Bóka István polgármester átadta a 2023. évi város bora díjat Kálmán Józsefnek, az Arias borászat vezetőjének.
Az ünnepi gondolatok után Kálmán József, Koczor Kálmán, a Balatonvin Borlovagrend elnök-nagymestere, Rókusfalvy Pál kormánybiztos, Kontrát Károly képviselő és Bóka István polgármester a nemzeti színű szalag átvágásával megnyitotta a borheteket Balatonfüreden.
![](https://cdn.veol.hu/2023/08/IVUd5HnT15cVY06nCsQ1-EWgYU5mxrmu2dsQl7i_jsA/fit/1200/900/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWEyMjg2NjFiYjQ3YjQ4MzhkYzY3MmFhZjhkM2Jh.jpg)
Fotó: képviselői iroda/Gáspár Ákos
A rendezvény a Magyar Bormarketing Ügynökség, a Duna Aszfalt Zrt. és a Petőfi 200 program kiemelt támogatásával jöhetett létre. A megnyitóünnepségen közreműködött Kalló Zoltán prímás és zenekara, melynek felvezetésével érkezett a díszes menet a sétányra, valamint a Balatonfüred Néptáncegyüttes és a Reformkori Hagyományőrzők Társasága tagjai. Utóbbi műsort adott a Vitorlás téren, a megnyitó előtt táncukhoz sok nézelődő csatlakozott.