2023.08.31. 11:32
Nagyszabású óvodafejlesztés Takácsiban
A Bóbita Óvoda fejlesztésével és bővítésével a következő egy évben Takácsi történetének eddigi legnagyobb beruházása valósul meg. A 358 millió forintot meghaladó projektet az Európai Regionális Alap, valamint a magyar kormány Széchenyi Terv Plusz programja támogatja.
A mostani beruházás mérföldkő Takácsi életében. A képen balról: Bálint Mónika, Vajda György, Kovács Zoltán, Németh Gyula
Fotó: Haraszti Gábor/ Napló
Takácsiban az első óvoda kereken fél évszázada, 1973-ban nyitotta meg kapuit, a mostani épület 1986 óta várja a piciket. Eleinte egycsoportos ovi volt, ám a gyermeklétszám növekedésével 2018-ban kettőre bővült, az óvónők a mostani nevelési évben 38 apróságról gondoskodnak. Ez is indokolta a beruházás szükségességét, a projekt keretében a kétcsoportos óvoda feltételeinek megfelelő épület bővítését és a meglévő teljes felújítását végzik el a szakemberek: logopédiai helyiséget, 60 négyzetméteres tornaszobát, vizesblokkokat, öltözőket, tárolóhelyiségeket építenek, illetve a 37 éves épület szigetelést, színezést, új nyílászárókat, tetőfedést kap.
![](https://cdn.veol.hu/2023/08/6YwZO2zbr7sGrROg8fEjtnZYfGjbP-y9YhYA7_ZLpM4/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUyYzE1OWUxNDE3YzQ3NGFhZTk1ZGI1MjI3ODA2YTcw.jpg)
Fotó: Haraszti Gábor/ Napló
Németh Gyula építész jelenlétében Kovács Zoltán, a térség országgyűlési képviselője úgy fogalmazott, a fiatalok helyben maradását segíti az, hogy egy adott településen gyermekintézmények vannak.
– Az elkövetkezendő időszakban a Pápai járásban a Területfejlesztési és Településfejlesztési Operatív Program keretében Takácsi mellett Nyárádon és Pápateszéren valósulnak meg óvodai fejlesztések. Magyarországon a négy-hat éves gyermekkorú közösség 97,5 százaléka jár óvodába, 2010 óta 320 milliárd forintot fordított az állam az óvodák felújítására és bővítésére. Ez egy befektetés a jövőbe, hiszen aki óvodát épít, úgy gondolja, hogy a községben mindig lesz gyermek.
![](https://cdn.veol.hu/2023/08/4_WLFynCy0jZEU7u6fQ94sQAOVBFzX5N9sywdPG9h7s/fit/1200/801/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhiNTFlYWMzODllMTRiNGU5ZjEyNGM2OGFjYmY1Yjkx.jpg)
Fotó: Haraszti Gábor/Napló
Vajda György polgármester örömét fejezte ki, hogy a község lakosságának csökkenése megállt, sőt, lassú növekedésnek indult, ez a gyermeklétszám növekedésével is jár, ami az óvoda bővítését tette szükségessé. – Bízom benne, hogy a tervek elkészültét követően a közbeszerzési eljárás során hamar megtaláljuk a kivitelezőt és ezután megindulhat a munka. Büszkék és boldogok vagyunk – hangsúlyozta a település vezetője.
Bálint Mónika intézményvezető úgy fogalmazott, a színvonalas pedagógiai munka eléréséhez szükség van a megfelelő személyi és tárgyi feltételek biztosítására, előbbi adott, hiszen négy szakképzett óvodapedagógus látja el a gyermekek nevelését, azonban a tárgyi feltételek és a helyiségek hiánya megnehezíti a mindennapokat, ezért is örül, hogy a projekt megvalósulhat.
A projektnyitó rendezvényen elhangzott, a munkálatok várhatóan 2024 májusában kezdődnek és a tervek szerint 2025 második felében a gyerekek és a dolgozók már birtokba is vehetik a teljesen megújult és kibővített óvodát.