2023.09.01. 15:00
Erdélyi gyerekek nyaraltak Gógánfán
Az Erdélyben lévő Szilágyzoványból érkező gyerekek töltöttek néhány felejthetetlen napot Gógánfán a testvértelepülési kapcsolatnak köszönhetően.

A Gógánfán nyaraló szilágyzoványi gyerekek Nagy Márta (bal oldalon) polgármester asszonnyal
Forrás: szervezők
A vendégek tanítónőjük, Nagy Helga vezetésével érkeztek, a Ciberke néptáncegyüttes táncosaiként. A házigazdák nevében Nagy Márta gógánfai polgármester fogadta az eleinte kissé megilletődött gyerekeket, ám az első percek megilletődöttsége után hamar oldódott a hangulat.
Az itt töltött napok eseménydús programot tartogattak a szilágyzoványi gyerekeknek, azon túl, hogy fellépőként ők is részt vettek a falunapi kulturális műsorban. Megismerkedtek Gógánfa nevezetességeivel, látták a Marcal folyót, az itteni római katolikus templomot, a kápolnát, a ma iskolakét nűködő Külley-kastélyt.
A nyaralás magába foglalt egy keszthelyi kirándulást, a sümegi vár meghódítását, a hozzá kapcsolódó bemutatókkal együtt, és még egy balatoni fürdőzést is. Kiscsőszre is ellátogattak a gyerekek, ahol bepillantást nyerhettek a Táncművészeti Egyetem éppen akkor ott zajló próbájába. A finom ebéd után táncház, a mezítlábas tanösvény kipróbálása és a lovaskocsikázás jelentett élmény a csoport tagjainak.
A búcsú természetesen a mielőbbi viszontlátás reményében történt ezúttal is.