Olvasónktól

2023.10.31. 14:00

Az időseket köszöntötték Városlődön

Településenként más-más időpontban, de egyre több helyen emlékeznek meg az idősek napjáról.

Kulturális műsornak is tapsolhattak a városlődi idősek napja résztvevői

Forrás: városlődi önkormányzat

Városlődön október 22-én hívott bennünket az önkormányzat képviselő-testülete, hogy rendezvényükkel fejezzék ki irántunk való tiszteletüket. Schell Tamás polgármester Sütő András szavait idézve kezdte meg köszöntőjét. „Önmagát becsüli meg minden nemzedék azáltal, hogy tudomásul veszi, a világ nem vele kezdődött.” Önök építették számunkra ezt a falut, azokat a kiváló feltételeket, amelyekre alapozva építhetjük a jövőnket tovább, fogalmazott, majd  azt kívánta, hogy minden napunkat aranyozza be valami, amire szívesen gondolunk vissza, amikor este álomra hajtjuk a fejünket. Megtisztelt bennünket jelenlétével, jókívánságaival Varga-Csikász Bence plébános is. Boldog, büszke lehetett, még nagyobb öröm tölthette el azokat a nagyszülőket, akik Pfeiferné Takács Hajnalka iskolaigazgató által szerepeltetett tanulók között láthatta, hallhatta unokáját. A Heimatklang Német Nemzetiségi Dalkör Bauernhuber József harmonika kíséretével kettős örömet nyújtott számunkra. Magyar nyelven is szólt egy-egy énekszámuk.

Lang Rudolf községünk művelődésszervezője szívet melengető érzésvilággal adta elő Babits Mihály Esti kérdés című versét. Utána a farkasgyepűi idősek otthonának alkotásait ismertette. A kézművesség adta örömről, derűről olvasta fel Kovárczi Erikának írását. Még egy feladatot is felvállalva a Városlődi Roma Nemzetiségi Önkormányzat megbízottjaként egy-egy szál kedves virágot nyújtott át. A már terített asztalon a Kertai család által sütött kifli, többféle üdítő, bor várt bennünket. Ádám Renáta jegyző segédjeként a képviselő-testületi tagok Pichner Ernő szakács főztjét – finom pörköltet – szolgálták fel vacsoraként.

Jó volt sokunknak együtt lenni, örülni egymásnak! Legyen e rövid kis írásom mindannyiunk nevében a köszönet kifejezése a városlődi idősek napi rendezvényért mindenkinek, akinek része volt az előkészületben., valamint azoknak, akik a szállításban segítették a betegeket!

Páter Mihályné

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában