Nagy meglepetéssel készültek Tóni bácsi születésnapjára a barnagiak

János nem barnagi, de tiszteli a falu, számítanak a véleményére. Ennek meg az az oka, hogy beleszeretett a Magasi lányok egyikébe, Katóba, vele meg a szép kis településbe; lassan átvette a családi szőlőt, segített, ahol tudott, na és, maga is dolgos ember lévén, elkerülhetetlen volt, hogy összebarátkozzon Tóni bácsival, aki pár hete töltötte be a 90. évét. 

Egy éve született meg Jánosban az ötlet, hogy a szép évfordulót közösen ünnepelje meg a falu. A tervek szövögetésébe János felesége, Kató mellett mindenki beszállt, aki csak hallott róla, ráadásul arra is képesek voltak, hogy mindez titokban maradjon az ünnepelt előtt. Engem is hallgatásra köteleztek, amit nem volt nehéz betartani, hiszen a szervezőkön, a Veszprémben élő házaspáron kívül mást igazán nem ismerek Barnagon. Így, idegenként álltam be a tömegbe, amely a „Kultúrtól” indult Tóni bácsi háza felé. Ahogy illik, elöl a rokonság, utána a barátok, ismerősök, gyakorlatilag mindenki, nemcsak Barnagról, de az azóta elszármazottak közül is sokan. Utóbbiak közé tartozik Weinhardt József, aki Tóni bácsi bérmakeresztfia. Tangóharmonikájának zenéjével olyanok voltunk, mint egy lakodalmas menet. 

Tóni bácsi arra készült, hogy a lányáék viszik vacsorázni, sietve nyitotta a kaput. Szóhoz sem jutott a meglepetéstől, csak nézte a vele szemben álló tömeget. Volt, aki a szemét törölgette, ám, amit mindenkiről el lehetett mondani: megváltoztak, kisimultak az arcok, hihetetlen szeretet áradt az ünnepelt felé. 

Nehezen tudtunk kiszakadni a pillanatból, de végül Tóni bácsi is csatlakozott a menethez, vissza a „Kultúrba”, ott mondott köszönetet a megtiszteltetésért. Újra köszöntötte a polgármester, Horváth Zoltán, majd a meglepetés ötletgazdája, János szólt a vendégekhez. Azt kívánta, hogy Tóni bácsi születésnapja, ami összehozta a falut, mindenki számára járjon újabb hozadékkal: ezután még jobban tiszteljék, szeressék egymást az itt élők, ha találkoznak, jusson mindenkinek egy-egy mosoly! 

A menü csontleves volt és vadpörkölt, amelyet János főzött, házi süteményt meg annyit hoztak az érkezők, mintha tényleg lakodalmat ültünk volna. Ezen az estén 130 teríték mögött ültek a barnagiak. 

Közben lett idő beszélgetni Tóni bácsival, aki 1933. október 11-én született Németbarnagon, ahol félárván maradt kilencéves korában. Mivel nagyapja is meghalt a háborúban, kettesben küszködtek anyukájával. Korán a nyakába szakadt a falusi emberek gondja: hajnali öttől esetig művelni a szőlőt, ellátni, gondozni az állatokat. 

Dolgozott az erdőn, a tsz-ben, amikor Nagyvázsonyban megnyílt a faüzem, akkor meg ott is. 2017-ben halt meg a felesége, egy éve pedig a fia, akit betegsége utolsó éveiben többnyire maga gondozott. Ahogy az írás elejéből kiderül, máig Tóni bácsi irányítja a munkát a szőlőben. Azt mondja, az idei év sokat kivett belőle, de annak örül, hogy szép volt a szőlő, jól is sikerült a szüret. Kilencven százaléka rizling, az összeset ő oltotta a feleségével. 

Tóni bácsit nemcsak végtelen szorgalma, hozzáértése miatt szeretik Barnagon. Azt hallottam, jó ember, nagyon jó társasági ember, mindenkivel tud beszélni, mindenkinek tud jó tanácsot adni, kiváló vendéglátó, aki abban a szakmában is sokra vitte volna. Meghatott lánya, Keller Jánosné, Reichardt Erzsébet így fogalmaz: – Örülök, és büszke vagyok rá, hogy ő az apám, hogy ilyen apát kaptam! Az igaz, hogy máig a munka élteti, de csak a munkában szigorú, velünk soha nem volt az. Mindent megtett értünk, sokat segített anyagilag, a munkában is. Olyan ember, olyan édesapa, akit nagyon lehet szeretni.

Nemcsak a veszprémi Tóth János lett Tóni bácsi barátja, de a Hamburgból Barnagra költöző orvos professzor, Szi­lágyi András is. Ő Erdélyben született, a Küküllő menti boros világban. Amikor a hazaköltözést (felesége győri) fontolgatták, Barnagot találta hasonlónak a gyermekkori vidékhez. Mint mondja, gyermekei már nem emlékeznek a fehér köpenyes apára, annál inkább apára a hébérrel. Ennek is köszönhető, hogy fia borász lett, mára Texastól Japánig szállítja a borait. Amint mondja, hosszú estéket ültek és ülnek Tóni bácsival egymás mellett, a borról beszélgetve. Az eddig itt töltött 26 év alatt nemcsak barátja, tanítómestere is lett Tóni bácsi, akinek ez alatt az idő alatt az egész rokonságát megismerte, meg a falut is, ahol éppen szemben lakik vele az ünnepelt. Most úgy érzi, számukra is Barnag jelenti a végállomást.