Ruhák körforgásban

2023.11.28. 14:00

A zirci kabátcsere igazi haszna – és a trükk, amivel visszaélnek jótékonykodáskor

Két héten át tele volt télikabátokkal a zirci Segítő Kezek Háza elé kitett nagyobb ruhafogas, és gyűltek dobozokban a meleg holmik. A jótékony akciót már ismerik a helyiek, egyre sikeresebb, de van egy keserű tapasztalata is.

Rimányi Zita

Nagyné Fáró Katalin azt tapasztalja, hogy kabátcsere-akciójukban évről évre többen vesznek részt, hoznak és találnak is maguknak téli öltözetet

Fotó: Rimányi Zita/Napló

Évről évre sikeresebb a zirci kabátcsere-akció, amit rendre a hideg idő közeledtével szerveznek meg a Segítő Kezek Háza előtt. Készülnek rá a helyiek, már tudják, hogy ilyenkor a meghirdetett két hétben kitehetik a csereberére kijelölt fogasra, ami nekik már nem kell, és így itt sokan találnak maguknak megfelelő holmit. Sokkal jobb ez így, mint ha gyorsan a szemétbe kerülnek a ruhafélék. A kezdeményezés épp annyira szól a jótékonyságról, mint a környezetvédelemről, ezért is vesznek részt benne egyre többen.  

Nagyné Fáró Katalin, a Zirci Járás Szociális Szolgáltató Központ igazgatója lapunknak elmondta, hogy a tapasztalataik idén még kedvezőbbek voltak, mint eddig, sokan előre érdeklődtek náluk, szívesen tettek felajánlásokat, vittek hozzájuk adományokat. Ugyan ezúttal kevesebb kabát érkezett a gyűjtésre, de nagy részük gyorsan új gazdára talált, kevesebb olyan maradt, amit el kellett szállíttatniuk. Szeretné a továbbiakban is arra kérni a zircieket, a környékbelieket, hogy a még jó állapotú holmijaikat ezekre az évente megrendezett akcióikra tegyék félre. Ha csak kiteszik év közben a szabadba egy konténer mellé valahova, hogy majd elviszi onnan, akinek kell, akkor a textilholmik csak tönkremennek. 

Ha az akció alatt a Segítő Kezek Házához hozzák is a kabátokat és fogynak is onnan azok, az a szociális intézményben dolgozóknak jó érzés, ám volt, ami sajnos keserűséggel töltötte el őket. Ugyanis akadt, aki félreértette a kezdeményezés lényegét, vagy szándékosan saját gazdasági előnyt akart kovácsolni belőle. Az igazgatótól megtudtuk, hogy egy család naponta többször kocsival érkezett a fogashoz, hogy onnan leszedjen és elvigyen dzsekiket és más ruhadarabokat, minden alkalommal többet. Ennyire biztosan nincs szükségük, ha pedig árusítani szeretnék, ahhoz engedély kell, és nem is ez a célja a jótékony, környezetvédő csereberének. Ezért fel kellett szólítaniuk a visszaélések észlelésekor az abban résztvevőket, ne folytassák azt, ami árt a közösségnek.

A Segítő Kezek Házában dolgozóknak nagy pluszmunka a kabátcsere megszervezése, folyamatos rendrakást, rakodást, válogatást igényel. A megmaradt holmi elszállíttatása szintén, de szívesen vállalják ezt a nem kötelező feladatot, mert látják a hasznát. Mindannyian tehetünk azért, hogy továbbra is úgy érezzék, érdemes ezt a köz javára folytatniuk.

Nagyné Fáró Katalin azt is elmondta, hogy a Segítő Kezek Zirc Alapítvány pályázat révén immunerősítő cseppeket tudott kiosztani, 320 üveggel, 850 ezer forint értékben. Emellett a szociális intézmény az Élelmiszerbankhoz benyújtott pályázatnak köszönhetően zöldborsó- és kukoricakonzervet, száraztésztát, margarint, hőtartó táskákat juttatott az ellátottaknak 650 ezer forint értékben.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában