A bányászat emlékei

2023.12.04. 20:00

Közösen őrzik a város ipari múltjának hagyományait

Együttműködési megállapodást írtak alá a napokban Várpalotán a Rákóczi Telepi Baráti Kör Egyesület, a PSZC Faller Jenő Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, valamint a Rákóczi Telepi Tagiskola vezetői. A szerződésben foglaltak szerint a felek iskolai hagyományőrző rendezvények méltó lebonyolításával segítik a várpalotai szénbányászat emlékének életben tartását s hagyományainak tovább örökítését a fiatalabb generációkra.

Szabó Péter Dániel

Hajdu István, Einreinhof Attila és Árvai Gyula Ottóné a megállapodás aláírása után

Fotó: Szabó Péter Dániel/Napló

A két oktatási intézménnyel évek óta jó viszonyt ápol a civil szervezet. Korábban például a bányászat és az egykori bányászok előtt tisztelgő különleges relikviákat, régi szerszámokat és egyenruhákat is tartalmazó emlékvitrineket állított össze és rendezett be az egyesület majd, ajánlotta azokat fel a két helyi iskolának. 
A témában tartott sajtótájékoztatón Einreinhof Attila köri elnök elmondta, fontos céljuk, hogy a jövőben is biztosítva legyen Várpalotán a méltó bányász hagyományőrzés. Ezért döntöttek úgy, hogy az együttműködést hivatalos formába öntik és megállapodást kezdeményeznek az iskolákkal, melyek körét a későbbekben tovább szeretnék bővíteni – tette hozzá.  
– Az iskolák vállalták, hogy a szeptemberi bányásznaphoz és a decemberi Szent Borbála-naphoz kapcsolódva minden évben megemlékezéseket rendeznek, egyesületünk pedig az intézményekben felállított bányászvitrineket kiegészíti egy, a Bányászhimnusz hangjait megidéző elektromos haranglejátszóval. Emellett a baráti kör felajánlja, hogy igény szerint az intézményekben a várpalotai bányászattal kapcsolatos, interaktív várostörténeti előadásokat tart. A Rákóczi Telepi Tagiskola udvarán felállítunk egy, a Rákóczi Telep történetét bemutató emléktáblát, a középiskola diákjait pedig közösségi munkára fogadjuk – összegzett Einreinhof Attila. 
Hajdu István, a PSZC Faller Jenő Technikum Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója kiemelte: az egykori vájáriskola jogutódjaként természetesnek tartják hogy őrizzék azokat a hagyományokat, amelyek Várpalota iparosodását és az iskola múltját jelentik, ezért örömmel  tesznek eleget a szerződésben foglaltaknak.
Árvai Gyula Ottóné, a Rákóczi Telepi Tagiskola tagintézmény-vezetője elmondta, megtiszteltetés az iskolának a bányászhagyományok ápolásában élen járó Rákóczi Telepi Baráti Kör megkeresése. A város egykori bányászlakótelepén működő oktatási intézményként fontos számukra, hogy az együttműködés révén az itt tanuló fiatalok jobban megismerhetik a bányászhagyományokat, melyeket később továbbadhatnak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában