2023.12.06. 17:30
Mesés téli környezet: megnyílt a síaréna Eplényben (képgaléria, videó)
Kitűnő pályán, páratlan szépségű természeti környezetben, kristálytiszta levegőn lehet síelni Eplényben, a síarénában, ezt tapasztaltuk a nyitáskor.
A több mint egy kilométeres A1-es, valamint a tanulópályát nyitottuk meg - mondta Kugler-Bedő Imola, az eplényi Síaréna marketingvezetője a felvonón
Fotó: Kovács Erika/Napló
- A több mint egy kilométeres A 1-es, valamint a tanulópályát nyitottuk meg - mondta Kugler-Bedő Imola, az eplényi Síaréna marketingvezetője, miközben felfelé mentünk a felvonón a hegycsúcsra. Elmondta, a síarénában természetes hó is esett, a víztározók tele vannak, a mínuszokban beindították a hóágyúkat is, amelyek még több hóval szórták meg a pályákat. Mikulás napján édességgel kedveskednek a gyerekeknek.
Elkezdődött a síszezon Eplényben
Fotók: Fülöp IldikóA marketingvezető arról is beszélt, hogy folytatódik Eplényben a Ski43 Program, melynek célja, hogy minél több gyerek megismerje a síelés örömeit. Így várják iskolai csoportok jelentkezését, akiknek ingyenes, alapfokú oktatást tartanak az eplényi Síaréna Vibe Parkban, és felszerelést: sícipőt, sílécet, védő sisakot is adnak nekik. Az előzetesen leadott adatok alapján ezek a felszerelések összekészítve várják a gyerekeket. Az ingyenes alapszintű oktatáson síoktatók, segédoktatók foglalkoznak a gyerekekkel, akik megismerkednek a síelés alapjaival. Később az oktatópályán technikai oktatást is kapnak, hogy tovább fejlesszék tudásukat. Bővebb információt a program oldalán lehet találni, ahol regisztrálni is lehet.
- Nagy ritkaság, hogy már december elején meg tudtunk nyitni. Bízunk a télben, az előrejelzések szerint a hideg megmarad és havazás is várható - mondta Kugler-Bedő Imola.
![](https://cdn.veol.hu/2023/12/8PhD6QCOymeI1fzTISFcSjD9LSFgf1LrP7RWo4kW5pg/fit/1200/900/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5ODU5OTg2NmUzMTQ3MDk4M2M3ZDI1YWFkZjExMDZj.jpg)
Fotó: Kovács Erika/Napló
Nazimecki Norbert, felesége, Veronika és két kisgyermekük, a hétéves Vilmos és a négyéves Kornél Győr mellől jött el a nyitásra egy kiadós sízésre. Azt mondták, nagyon szeretnek síelni, mert egészséges időtöltés, ráadásul gyönyörű környezetben, friss hegyi levegőn együtt van a család.