Elsőcsütörtöki imaalkalom a cisztercieknél

2024.01.07. 10:00

Érseki mise: Mária látásmódja, a kicsinyek felmagasztalása példája minden papnak (képgalériával)

Mária az angyali üdvözlet által új szempontból tekint az élet eseményeire. Isten logikája szerint gondolkodik, felmagasztalja a kicsinyeket. Ez a látás- és gondolkodásmód példája minden papnak – ezt az elmélkedést is imádkozta Udvardy György érsek a zirci Nagyboldogasszony-bazilikában.

Rimányi Zita

A zirci ciszterci közösséggel és a plébánia híveivel imádkozott Huszár Lőrinc plébános atya és Udvardy György érsek

Forrás: Veszprémi Érsekség

A Veszprémi Érsekségtől kapott tájékoztatás szerint idén folytatódnak a közös imádságok a szerzetesi és a papi hivatásokért a főegyházmegye plébániai közösségeiben, templomaiban. Január 4-én a zirci ciszterci közösséggel és plébánia híveivel imádkozott Udvardy György érsek és Huszár Lőrinc plébános atya. „Szükség van az ilyen alkalmakra, amire Jézus is buzdít bennünket. Buzdít arra, hogy kérjük az aratás urát, küldjön munkásokat az aratásába. Tudja, hogy kit, tudja, hogy hányat, hogy mikor, mi csak azt tudjuk, hogy nagyon nagy szükség van lelkipásztorra, nagyon nagy szükség van az egyházmegyénkben is papokra, szerzetesekre"– vallja az érsek. 

A mostani alkalommal is három elmélkedést imádkozott. Máriának, majd Simeonnak a magasztaló énekéről, és Jézus szentséges nevének az ünnepéről elmélkedett a papság szemszögéből. Hogyan jelenik meg ezekben az imádságokban a papi gondolat, a papi jelenlét, illetve a pap hogyan jeleníti meg ezt számunkra, a mi életünkben.

„Mária az angyali üdvözlet által új szempontból tekint az élet eseményeire. Isten logikája szerint gondolkodik, letaszítja a hatalmasokat, felmagasztalja a kicsinyeket. Ez az új látásmód és gondolkodásmód óriási példája minden papnak" – állítja az érsek, és rámutatott arra, hogy a mindennapi események gyakran elsodorhatnak minket, hangsúlyozta, milyen fontos, hogy az istenes emberek, a papok, bátorítsanak minket a bizalomra, az Isten logikája szerinti életre. Simeon történetében pedig a szabadság és az öröm nyilvánul meg, a múlt, az elvárások terheitől szabadult meg. 

A főpásztor beszédében elhangzott, hogy az Üdvözítő meglátása nemcsak a karácsony titka, hanem az élet minden napjának nagy titka is. A papoknak, akik Isten üdvözítő szándékát keresik és megvalósítják, fontos szerepük van ebben a folyamatban. Ezért érsek atya arra ösztönöz, hogy észrevegyük az üdvösséget a mindennapi találkozásokban, és hálát adjunk érte. Arra kér mindenkit, hogy imádkozzon a papokért és a szerzetesekért, akik segítenek az üdvösség megtapasztalásában.

A szentségimádást követően bemutatott szentmisén Udvardy György érsek prédikációjában az érzelmeket és melegséget keltő  élményekről beszélt, amikor az angyalok énekét halljuk. A főpásztor felhívta a figyelmünket, hogy mindannyian Isten gyermekei vagyunk, életünkben a szeretet és az Istennel való kapcsolatunk legyen mindennapos. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában