Egyre népszerűbb

2024.03.01. 17:00

Anyanyelvi versenyt tartott az ajkai iskola

AnyanyelvÉszkedő elnevezéssel tartott területi anyanyelvi versenyt az Ajkai Eötvös Loránd–Kossuth Lajos Általános Iskola február 28-án. A több mint húszéves hagyománnyal, múlttal bíró verseny egyre népszerűbb az 5-6. osztályos diákok körében. Balogh Béla igazgató köszöntőjében elmondta, hogy idén 14 csapat nevezett 3-3 fővel.

Tisler Anna

Fotó: Gyarmati László

A zsűri tagjai között üdvözölhették az iskola egykori tanárait, a ma már nyugállományban lévő Hársvölgyi Klárát és Vaczkó Andreát, valamint a Veszprémi Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium igazgatóhelyettesét, Vígváryné Németh Katalint. Idén az ajkai Csodavár Általános Iskola, a Szent István Király Római Katolikus Általános Iskola, a Fekete István–Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium, az Ajkai Eötvös Loránd–Kossuth Lajos Általános Iskola és a Laschober Mária Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola csapata mellett Nyirádról, Szentgálról és Magyarpolányból is érkeztek a magyar nyelvet szerető diákok. 

Fotó: Gyarmati László

A megmérettetés során nyolc játékos fejtörőt kellett a csapatoknak megoldaniuk, amely között szerepelt anagramma- és szójáték, közmondások és szólások helyes megalkotása, idegen és ritkán használt szavak felismerése. Utolsó előtti feladványként egy nyelvészeti nyomozós játékban próbálhatták ki magukat a résztvevők. A tudáspróbát egy Tabu játék zárta, mely során a csapatoknak szóbeli kifejezőkészségükről kellett számot adniuk. A vetélkedő előzetes felkészülést nem igényelt, a diákok találékonysága, logikája, szókincse, általános műveltsége kapta a főszerepet.

Ezúttal a szentgáli Lőrincze Lajos Általános Iskola csapata állhatott fel a képzeletbeli dobogó legfelső fokára, név szerint Bozzai Gergő, Tróják Márk, Honcsorov Noémi. Második helyen végzett az ajkai Szent István Király Római Katolikus Általános Iskolából Somodi Dorka, Szincsák Emma és Ádám Szonja. Harmadik lett a Fekete István–Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnáziumból Szabó-Kovács Júlia, Balikó Szofi és Kaufman Lili.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában