Megújul a berhidai templom

2024.03.18. 20:00

Elkezdődött valami – a közvetlen veszélyt elhárították

A Veszprémi Főegyházmegye tájékoztatást adott a berhidai Szent Kereszt-templom felújítása javára indított közadakozás február végi állásáról, valamint az elkezdődött munkálatokról. Az egyedülálló műemlék templom sorsáról folyamatosan beszámoltunk, most már számadatokat is tudunk közölni.

Benkő Péter

A főegyházmegye által meghirdetett közadakozás keretében a fenti időpontig huszonhat magánszemélytől 678 ezer forint, valamint a Kapu a Holnapra Egyesülettől közel 270 ezer forint érkezett az adakozást lebonyolító egyházmegyei alapítvány számlájára. Így valami elkezdődött, a templom felújítására mindez idáig – a Veszprémi Főegyházmegye által biztosított tízmillió forintos támogatással együtt – közel tizenegy millió forint gyűlt össze. A berhidai plébánia számára az eddig elvégzett első feladatok költségeire egymillió 720 ezer forintot utaltak át – írják.

Valami elkezdődött - a tető állagvédelmi javítása után elhárult a közvetlen veszély
Forrás: főegyházmegye

A templom állagmegóvási és felújítási munkálatai keretében megtörtént a templomtető javítása és a hozzá kapcsolódó – kötelezően előírt – tudományos és szakértői anyagok elkészítése. A beázások egy része a tetőhéjazat sérüléséből és hiányosságából adódott, ennek pótlása és kiegészítése a hatósági rendelkezés szerint elkészült. A korábban készített felújítási terv a jelenlegi törvényi előírásoknak csak részlegesen felel meg, annak felülvizsgálata és kiegészítése folyamatban van. A tető állagvédelmi javítása után elhárult a közvetlen veszély, a terület ismét használatra alkalmas.

Természetesen a teljes külső felújítás valóban jelentős összeg – mai szakértői becslés szerint 150-200 millió forint –, hiszen a különleges szerkezeti megoldású tető, valamint a talaj irányából érkező nedvesedés összetett műszaki problémát okoz, amely korábban nem volt megoldva. A Veszprémi Főegyházmegye – megköszönve az eddigi nagylelkű adományokat – azon dolgozik, hogy a teljes rekonstrukcióhoz szükséges források megteremtődjenek a páratlan műemlék kapcsán. Ehhez továbbra is várják a felújításra szánt adományokat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában