Több mint szabálytalan

2024.03.05. 07:28

Így ne parkoljatok ti – Veszprémben sem!

Belváros, piros parkolási zóna. Forgalmas útkereszteződés. Forgalom elől elzárt terület. Na, ez nem kevés indok arra, hogy így és ehhez hasonlóan ne álljunk meg soha.

Benkő Péter

A történet pedig annyi, hogy a parkolóőrök, miután elindultak ellenőrző körútjukra az Ádám Iván utcában, egy illető gépkocsijával közvetlen a sarok mögött megállt, kirakta az elakadásjelzőt, majd kiszállt, s ment a dolgára. Nyilván, ha műszaki okból teszi ezt, mi nem tesszük szóvá, így azonban – elrettentő példának is – igen. Merthogy… két perc múlva egy tanulóvezető kanyarodott volna épp jobbra, az Ádám Iván utcába, de meglepődhetett az itt és így parkoló kocsi láttán. Meg is állt, oktatója magyarázta neki, hogyan, merre kerüljön.

Fotó: Benkő Péter/Napló

Mindent meg lehet tenni – egy ideig. De előbb-utóbb majd a tanulóvezető helyett egy rendőrkocsi kanyarodik, benne a közlekedésiekkel, akik ezt a fajta megállást minden bizonnyal számon kérik majd az autóson.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában