Tágasabbak lettek a háziorvosi rendelők

2024.04.24. 13:35

Orvosi rendelőket alakítottak ki a Berta parkban

Kormányzati támogatással újult meg a devecseri Berta park épülete, amelyben két háziorvosi körzet rendelőit alakították ki.

Tóth B. Zsuzsa

Kovács Zoltán országgyűlési képviselő a szerdai avatási ünnepségen arról beszélt, hogy az orvosi rendelő létrejöttét kalandos út előzte meg. – A beruházás egy 2020 előtti pályázatból indult, amikor még orvosi ügyeletet álmodtunk ide. Közben változott az egészségügyi vezetés koncepciója, a mentőszolgálat vette át az ügyeleti szolgálatot. Az elnyert forrást át kellett alakítani egészségügyi célra. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz pályázat segített, az az egész országra kiterjedő támogatási lehetőség több ággal. Ennek keretében energiahatékonysági programokra lehet pályázni, valamint gazdaságfejlesztésre, ez utóbbi keretében valósíthattuk meg a rendelők elkészítését. Azok fontos feladatai voltak a városnak. Azzal, hogy a Berta kórház megújul, nagyot lép előre Devecser. Ajka progresszív fejlesztése mellett a város visszafejlődött 1990 előtt. Elvesztette járási székhely funkcióját is, amelyet 2013-ban sikerült visszaadni, de a kórházi ellátás Ajkára került, az egészségügyi ellátást viszont meg kell oldani helyben. A vörösiszap-katasztrófa után a kormányzati támogatásoknak köszönhetően az újjáépítés olyan lehetőségeket adott a városnak, amelyek szinte teljes egészében megújították a települést. Ebben nagy összefogás mutatkozott helyben és országos szinten, a határainkon kívül egyaránt. A mai átadással szolgáljuk a helyi lakosságot és a Berta park egy újabb épülete felújításának örülhetünk – mondta Kovács Zoltán.

Ferenczi Gábor, Kovács Zoltán és Hámori József az avatáson
Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Ferenczi Gábor polgármester úgy fogalmazott, hogy jeles nap az avatásé a Berta parkban, amikor egy újabb épület készült el. – Az egykori Berta kórház 1997-ben bezárt intézménye ránk maradt épületei közül az egykori B épületet sikerült a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program több mint 47 millió forintos kormányzati támogatásával és 15 millió forintos önkormányzat forrásból felújítani, és így hasznosítanunk. Ezzel létrejött két orvosi rendelő az épületben. Itt működhet külön rendelőben és kiszolgálóegységekkel az egyes és a négyes számú háziorvosi körzet. Eddig ezek az Ifjúság utcában működtek, de ott egy rendelőben, itt komfortosabban elférnek. Reméljük, tartósan itt marad nálunk Hámori József, és számítunk Dombi István doktor munkájára is – mondta a polgármester, és megköszönte a kormányzati támogatást, valamint mindazok munkáját, akik segítették a felújítást. Hozzátette, hogy a rendelőtől távol élő időseknek számára a város a szállítást is biztosítja az orvosi rendelőkbe. 

Hámori József háziorvos és Ferenczi Gábor mutatja be a rendelőt Kovács Zoltánnak  
Fotó: Tóth B. Zsuzsa

A város vezetése 2015-ben gondolkodhatott el először azon, hogy megmentse az egykori Berta kórház épületeit, és a következő évben már pályáztak. 2020-ban adták át a szociális alapszolgáltatási központot, majd tavaly nyáron állami forrás segítségével multifunkcionális közösségi teret hoztak létre tornaszobával, fitneszteremmel, amelyeket sokan használnak. A polgármester bízik benne, hogy a még hátralevő épületrész is hamarosan gazdára talál. A Baptista Szeretetszolgálattal tárgyalnak arról, hogy addiktológiai központot hoznának létre ott, amivel a város központjában szociális és egészségügyi központ jönne létre. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában