Bakonyi betyárok

2024.05.23. 14:00

Hazaköltöznek a veszprémi futballisták

Mikor készül el a városi stadion felújítása, mikor költözhet vissza az NB III-as veszprémi futballcsapat saját otthonába? Az uszoda mellett milyen fejlesztések valósulnak meg a már használatba vett műfüves labdarúgópálya mellett? Mi a sorsa a korábban a helyszínre tervezett futballstadionnak? Ezekről kérdezte lapunk Porga Gyulát, Veszprém polgármesterét (Fidesz–KDNP), aki készséggel válaszolt.

Juhász-Léhi István

– A Városi Stadion felújítása megtörtént, amint a leterített fű gyökeret ver, használatba vehető a pálya. A csapat már itt kezdheti meg a felkészülést az új idényre, és itt is fogadhatja bajnoki ellenfeleit – monda Porga Gyula. – Tehát az utóbbi két évben igen jól szereplő labdarúgóink hazaköltöznek – tette hozzá.

Ugyanakkor a klub munkáját, az utánpótlásképzést segíti majd az uszoda mellett elkészített füves és műfüves játéktér is, amelyek öltözőin és kiszolgálóhelyiségein még dolgoznak a kivitelezők.

A múlt egy szelete Fotó: magyarfutball.hu

A múlt? A veszprémi csapat stadionját 1963. október 30-án adták át. A mérkőzésen a Bakony Vasas 1-1-es döntetlent játszott a magyar válogatott ellen. A mérkőzésre 12 000-en voltak kíváncsiak. A Vegyész is játszott a válogatott ellen, de ők 7-0 arányban vereséget szenvedtek. A legnagyobb nézőszám 1988-ban volt egy Veszprém-Ferencváros (0-2) NB I-es mérkőzésen, amikor is 12 ezer néző látogatott ki a stadionba.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában