Szakértői magyarázat

2024.05.23. 07:00

Nyugdíjügyekről a veol.hu-n IV. – Ki, mikor és hogyan veheti fel elhunyt hozzátartozója nyugdíját?

Az elhalálozás hónapjára járó nyugdíjat, a jogosult halála miatt fel nem vett ellátást az elhunyttal közös háztartásban együtt élt házastárs, gyermek, unoka, szülő, nagyszülő és testvér veheti fel a halál napjától számított egy éven belül. A jogosultsági sorrend a felsorolásunk szerinti sorrend.

Rimányi Zita

Rendszeresen jelentetünk meg cikkeket, amelyekben az idősek figyelmét hívjuk fel a különböző csalásokra, ugyanis e szempontból kiemelten veszélyeztetettnek számít korosztályuk. Ezúttal pedig sorozatunkban a nyugdíjjal kapcsolatos ügyintézésről írunk, olvasóink kérésére, kérdéseik alapján. A sorozat első részében főként arról volt szó, hogy az öregségi nyugdíj és a hozzátartozói nyugellátás egyaránt kérelemre állapítható meg, nyomtatványt kell kitölteni. A kormányhivatal nyugdíjbiztosítási ügyfélszolgálatán a nyugdíjkorhatár betöltését megelőző évben, illetve a nők negyvenéves jogosítóidejének megszerzését megelőző évben érdemes érdeklődni a jogosultság időtartamáról, a folyósítás kezdetének lehetséges időpontjairól. 

A sorozat második részében a szolgálati idő lényegét magyarázták el szakértők. A harmadik részben az özvegyi nyugdíj volt a téma.

A Veszprém Vármegyei Kormányhivatal tájékoztatása szerint a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatósága felé a nyugdíjas elhalálozásának tényét és annak időpontját az elhunyt személlyel közös háztartásban együtt élő házastárs, gyermek, unoka, szülő, nagyszülő és testvér – egymást követő sorrendben –, ezek hiányában az örökös vagy a nyugellátás felvételére jogosított más személy 15 napon belül köteles bejelenteni. A bejelentési kötelezettség elmulasztása esetén az ellátásban részesülő a jogalap nélkül kifizetésre kerülő ellátás teljes összegének visszafizetésére kötelezhető.

Az ellátás a jogosult személy halála napját magában foglaló hónap utolsó napjáig folyósítható.

Az elhalálozás hónapjára járó, a jogosult halála miatt fel nem vett ellátást az elhunyttal közös háztartásban együtt élő házastárs, gyermek, unoka, szülő, nagyszülő és testvér – ebben a sorrendben – veheti fel a halál napjától számított egy éven belül. Ha nincs az elhunyttal közös háztartásban együtt élő rokon, akkor az örökös veheti fel az ellátást, a halál napjától vagy a hagyatéki végzés jogerőssé válása napjától számított egy éven belül.

Az örökös részére a jogerős záradékkal ellátott öröklési bizonyítvány, illetve hagyatéki végzés alapján fizethető ki a fel nem vett ellátás. Az elhunyt élettársa jogerős hagyatéki végzés megküldésével egyidejűleg, örökösi minőségben kérheti a kifizetést.

A fel nem vett ellátás minden esetben postai úton kerül kifizetésre. Praktikus információk találhatók erről is a Magyar Államkincstár oldalán.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában