Önkormányzati képviselő

2024.05.25. 07:00

Sokszínű belváros, mely sokrétű feladatokat kíván

A 10-es választókerület, a tágabb értelemben vett belváros önkormányzati képviselője pozitív változásokról számol be, melyekre régóta nagy szüksége volt Veszprémnek, s ezek most megvalósulhattak. Bázsa Botond sokszínűnek látja körzetét. Egy város szíve az ott lakókon kívül a máshonnan érkezőkben is maradandó benyomást hagy, ezért folyamatos kihívás elé állítja a képviselőt – aki a jövőben is bátran szembenéz ezekkel.

Benkő Péter

A körzet nagy vonalakban a belváros és az Újtelep, de vannak, úgymond, kinyúló ágai. Hatalmas terület, intézmények, családi, társas- és panelházak egyaránt találhatók benne. – Szerencsés helyzetben voltam korábbi munkahelyem révén, a városüzemeltetésben szerzett nagy tapasztalatot, helyismeretet jól hasznosíthattam, sok választópolgárt személyesen ismertem. Alapvető célom volt, hogy a választókörzetben élők még inkább magukénak érezzék lakóhelyüket, az komfortosabb, tisztább, gondozottabb legyen, elérhetővé váljon minden szolgáltatás. Sokszínű a belváros, ezért sokrétű feladatot kíván, a polgárok konkrét problémákat elsősorban a közlekedéssel, a parkolással, a köztisztasággal kapcsolatban fogalmaztak meg. A körzetet a tavalyi EKF-év hangsúlyosan érintette, de úgy gondolom, sikerrel megbirkóztunk ezzel, s a belváros a milliós látogatottság ellenére sem vesztett értékéből, sőt, még szebb, gazdagabb, jobban kiépített lett. Az elmúlt öt évben korszakalkotó fejlesztés valósult meg például a várban, említhetem a zeneiskola előtti megújult teret, a múzeum felújítását. Igen sok utcát sikerült rendbe tennünk, a Modern Városok Programnak nyertese volt a körzet. Megújult a Horgos, a Jókai utca, a Budapest út egyik része, az Akácfa, a Kádártai utca és a Jutasi út belvárosi része – sorolja Bázsa Botond.

Bázsa Botond: sokszínű a körzet, sokrétű a feladat a Belvárosban
Bázsa Botond: sokszínű a körzet, sokrétű a feladat a belvárosban 
Fotó: Benkő Péter/Napló

A képviselő fő kihívásnak tartja a közlekedés, parkolás fejlesztését, elérve azt az ideális állapotot, hogy gyalogos, kerékpáros, autós együtt minél kulturáltabban használja a közterületeket. – Szeretném azt is, ha még több zöldfelület jönne létre díszítő növényekkel. Alapvetően a város ma is gyönyörű és gondozott, látszik a szolgáltatói háttér hatékony szerepe – hívja fel a figyelmet a képviselő, aki szeretné a megkezdett úton folytatni a munkát. – A választópolgárok számára minden csatornán elérhető vagyok napi szinten, várom a véleményüket. A képviselői keretből pedig szívesen támogatom a körzetben lévő gyermekintézményeket, tőlük is érkeznek folyamatosan a kérések. A módszertani bölcsődében jövő héten egy fejlesztést adunk át, amelyet sikerült támogatnom. Fontosnak tartom a városrész két patinás civil szervezete – a Veszprémi Cserhát Társaskör és a Pro Civitate-díjas Újtelep Baráti Kör támogatását – mondja el Bázsa Botond.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában