Szerették, tisztelték a helyiek

2024.05.19. 15:27

Utcát neveztek el a filmrendezőről Badacsonylábdihegyen

Utcát neveznek el Makk Károly filmrendezőről ott, ahol élete utolsó tíz évét töltötte, a közigazgatásilag Badacsonytördemichez tartozó Badacsonylábdihegyen. Az utca pénteki avatását élénk érdeklődés kísérte.

Szijártó János

Az új utcanév tábla a filmrendezőre emlékeztet ezentúl, aki élete utolsó tíz évét itt töltötte. A tábla mellett Hanna, Makk Károly özvegye, közvetlenül az avatás után

Forrás: Szervezők

Makk Károly kapcsán vélhetően többeknek az 1954-ben készült Liliomfi című film jut eszébe, ami a kor egyik legnézettebb filmje lett, főként bájos és humoros történetének, a szakmailag felszabadult és érett feldolgozásnak és a kiemelkedő színészi játéknak köszönhetően. A 9-es kórterem 1955-ben készült, s innentől kezdve Makk Károly évente forgatott filmet. A Mese a 12 találatról, A 39-es dandár és a Fűre lépni szabad közül emelkedik ki az 1958-ban készített Ház a sziklák alatt című lélektani dráma. A Mit csinált felséged 3-tól 5-ig?, illetve a magyar–román koprodukcióban forgatott Bolondos vakáció után készült el 1970-ben a Szerelem Déry Tibor novellái alapján, Darvas Lili és Törőcsik Mari felejthetetlen alakításával, sokan ezt tartják a legnagyobb Makk Károly-filmnek.

A leleplezés pillanata Horváth Zoltán badacsonytördemici polgármester Makk Károly özvegyével, Dömötör Hannával
A leleplezés pillanata: Horváth Zoltán badacsonytördemici polgármester és Makk Károly özvegye, Dömötör Hanna
Fotó: szervezők

Makk Károly szerette Badacsonyt, a környéket, lábdihegyi házát, ahol élete utolsó tíz évét töltötte 2017-ben bekövetkezett haláláig. 2023 nyarán született meg a gondolat, hogy azt a kis utcát, ahol élt, róla kellene elnevezni. Felesége, Hanna körbejárta a környékbeli ismerősöket, aláírásokat gyűjtött, és örömmel tapasztalta, hogy mindenki egyetértett a javaslattal. Szerették, tisztelték Makk Károlyt, aki aktívan részt vett a község életében, kulturális eseményein, és úgy gondolták, hogy az utcanévvel méltó emléket állítanak róla. Szántai Attiláné önkormányzati képviselő nyújtotta be az önkormányzathoz a javaslatot, amit a képviselő-testület egyhangúlag elfogadott, és pénteken már a hivatalos átadás, az utcanévtábla ünnepélyes leleplezése is megtörtént. 

Horváth Zoltán badacsonytördemici polgármester köszönti az érdeklődőket, mellette a javaslatot benyújtó Szántai Attiláné önkormányzati képviselő, valamint Makk Károly özvegye
Horváth Zoltán badacsonytördemici polgármester köszönti az érdeklődőket, mellette a javaslatot benyújtó Szántai Attiláné önkormányzati képviselő és Makk Károly özvegye
Fotó: szervezők

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában