Szabadság és elköteleződés

2024.05.29. 14:20

Veszprémben tartották a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület missziói napját (galéria)

Szabadság és elköteleződés volt a mottója a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület missziói napjának, melyet az ActiCity Tánc- és Mozgásművészeti Központban szerveztek.

Veol.hu

A program résztvevőit Ovádi Péter veszprémi országgyűlési képviselő köszöntötte. Örömét fejezte ki, hogy a helyi lutheránus közösség tagja lehet, mert gyülekezete az életének minden fontos állomásán mellette állt, áll. Márkusné Vörös Hajnalka történész, a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Vármegyei Levéltárának főlevéltárosa, a  Veszprém–Balaton 2023 Európa kulturális fővárosa program projektfejlesztési tanácsadója képes prezentációval mutatta be a vármegyeszékhelyet és a megvalósult programokat. Műsorral léptek színpadra az Örömhír Evangélikus Keresztyén Óvodába járó gyermekek, majd az intézmény vezetője, Rádóczy Ágnes és Szemerei János püspök átadta a díjakat a város óvodái és iskolái részére meghirdetett, Álmodtam egy óvodát, című rajzpályázat nyerteseinek, László Emíliának (Örömhír óvoda), Bikádi Álmosnak (Szilágyi Keresztény Iskola) és Huszti Dorottyának (Padányi Katolikus Iskola).

Szabadság és elköteleződés volt a mottója a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület missziói napjának
A missziói napon az Örömhír Evangélikus Keresztyén Óvodába járó kisgyermekek adtak műsort
Fotó: Tóth Attila/szervezők

A nyitóáhítaton Isó Zoltán veszprémi lelkész a missziói nap mottójául választott igeszakasz – Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de nem válok semminek a rabjává (1Kor 6,12) – alapján prédikált. Igazán akkor vagyunk szabadok, ha folyamatos és élő kapcsolatban vagyunk Istennel, és az ő szavához mérjük és igazítjuk magunkat – hangsúlyozta.

Szabadság és elköteleződés volt a mottója a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület missziói napjának
Az előadáson, szekcióbeszélgetésen, koncerten megtelt az ActiCity rendezvényterme
Fotó: Tóth Attila/szervezők

A fő előadásban Sterczer Hilda hegymászó és Szemerei János püspök válaszolt Kézdi Beáta, az Evangélikus Információs Szolgálat és az Evangélikus Élet magazin főszerkesztőjének a kérdéseire. Szót ejtettek a szabadság és az elköteleződés fogalmának összekapcsolódásáról, a krízishelyzetben való helyes segítségnyújtásról, a felelősségvállalás határairól, az öröm megélésének és a pihenőidőnek a fontosságáról is.

A missziói nap szekcióbeszélgetésekkel folytatódott, ahol többek között arról beszélgettek, érték-​e még az élet a mai társadalomban. Isten megajándékozott bennünket az élettel, életünknek Jézus Krisztus ad célt, értelmet, bőséget. A szabadság a szolgálatra szekcióban szó volt arról, hogy az embereket Isten szeretete ragadja meg, közösségeink enélkül el sem képzelhetők. Az egyik szekció témája a szenvedés volt, az előadó úgy fogalmazott: akár egészségesek, akár betegek vagyunk, Istennek értékesek. A szabadság a nevelésre szekció résztvevőit interaktív módon vonták be a diskurzusba, a szabadság az örömhírre szekcióban Weltler Gábor malomsoki lelkész, a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye újonnan megválasztott esperese tartott bibliatanulmányt. Szabó Lajos és Szabóné Mátrai Marianna, a  Vállalom – Hívás a nem lelkészi szolgálatokra című kötet szerkesztője és egyik szerzője mutatta be a gyülekezetek laikus tagjait odaszánásukban megerősítő kötetet.

Szabadság és elköteleződés volt a mottója a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület missziói napjának
Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke szolgált a záró istentiszteleten
Fotó: Tóth Attila/szervezők

A beszélgetések után a KaleidoszPók együttes Petőfi az én barátom című koncertjét hallgathatták a résztvevők, majd  átadták az idei Gyurátz Ferenc-​díjakat. A záró istentiszteleten Smidéliusz András prédikált a 2024-es év igéje – Minden dolgotok szeretetben menjen végbe (1Kor 16,14) – alapján. A kajárpéci lelkész kiemelte: Isten igéje arra figyelmeztet minket, hogy ne a szabadság szeretete, sokkal inkább a szeretet szabadsága határozza meg életünket. Hangsúlyozta: a szeretet nem velünk kezdődik, nem belőlünk indul, mi mindannyian Isten mindent megelőző szeretetének a megajándékozottjai vagyunk. Ezt a lángot kell továbbadni, ennek fényében folytatni tovább a tanítványi utat, mert Jézus kezét fogva életünk minden napja missziói nap lehet.

Szabadság és elköteleződés volt a mottója a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület missziói napjának
Sterczer Hilda hegymászó és Szemerei János püspök válaszolt Kézdi Beáta kérdéseire
Fotó: Tóth Attila/szervezők

A nap szervezését, gördülékeny lebonyolítását a veszprémi gyülekezet tagjai segítették. Az istentisztelet perselypénzét az épülő Örömhír Evangélikus Keresztyén Óvoda javára gyűjtötték.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában