Létem ha végleg lemerűlt

2018.04.11. 09:01

Ha csak egy verset hallgat meg a költészet napján, ez legyen az!

Nagy László szavalja el Ki viszi át a Szerelmet? című versét egy 1975-ös felvételen.

veol.hu

„Nem szükséges, hogy én írjak verset, de úgy látszik, szükséges, hogy vers írassék, különben meggörbülne a világ gyémánttengelye„ – ezzel a József Attila-i gondolattal áll rokonságban Nagy László verse, amely a költő legismertebb műve. A közhiedelemmel ellentétben nem szerelmes vers, hanem ars poetica ez a mű, de az 1956 utáni megrendült lélekállapotnak is tükre. A nagy kezdőbetűs Szerelem ebben a versében minden emberi érték szimbóluma, jelképpé válik: minden pozitív érték jelképévé, amelynek megmentése a költők feladata. Ők azok, akik helyretolhatják a „kizökkent időt”, akik vigaszt nyújthatnak, ha „minden egész eltörött”.

1975-ben – a költő ötvenedik születésnapjára – készült Zolnay Pál portréfilmje, ebben szavalja el a verset Nagy László:

Nagy László a Veszprém megyei Felsőiszkázon született 1925. július 17-én, az elemi iskolát is itt végezte. 1935 augusztusában csontvelőgyulladás támadta meg a lábát, többször műtötték, közben idegek sérültek meg, így élete végéig járógép használatára kényszerült.

A polgári iskolába Pápán járt, majd 1941-1945-ben a református kollégium kereskedelmi középiskolájában folytatta tanulmányait. 1946 augusztusában Budapesten, az Iparművészeti Főiskolán grafikus szakon kezdte meg tanulmányait. 1947-ben kezdtek megjelenni első versei. 1948 nyarán eldöntötte, hogy mégis inkább költő lesz, s ősszel a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarára iratkozott be.

1952. augusztus 20-án házasságot kötött Szécsi Margit (1928–1990) költőnővel. 1957 elején megszűnt irodalmi állása és évekig műfordításból élt. 1959-től haláláig az Élet és Irodalom képszerkesztője, majd főmunkatársa volt.

1966-ban Kossuth-díjat kapott.

1978. január 29-én, influenzából lábadozva részt vett felesége szerzői estjén. Másnap reggel meghalt. A halál oka: szívinfarktus. A Farkasréti temetőben temették el.

A film végén a költő üzen nekünk, akik negyven évvel később hallgatjuk őt, s talán érdemes elgondolkodnunk rajta, lesz-e, van-e még emberi arcunk, és mire volt elég mindaz, amit Nagy László tett értünk:

Forrás: wikipédia

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában