András Ferenc filmrendező szerint élete szerencsecsillaga a Dögkeselyű

A Dögkeselyű a magyar filmgyártás legendája, mérföldköve. Kultuszfilm, 60 országban vetítették, titkát sokan próbálták már megfejteni. Dicsérték az izgalmas, krimiszerű történetet, a jó forgatókönyvet, a feszült dialógusokat, Cserhalmi György szenzációs alakítását, Ragályi Elemér operatőri munkáját, az autós üldözéses jeleneteket, az ikonikus főcímzenét, a rendezést, azt, hogy ez a film erős társadalomkritikával nagyon eltalálta a korát, az akkori légkört, a benne ügyeskedőket, haszonlesőket, áldozatokat, a rendőrséget, a szocializmus egyik jelenségét.

Amikor az alsóbb osztályokból kitörő ember, aki diplomát szerez, kénytelen elmenni taxizni, mert a társadalom nem becsüli az értelmiségi létet, tudást. A Dögkeselyű egy bűnösnek tartott taxisofőr, Simon József harca, akinek ártatlanságában a rendőrség, a saját apja, anyja, környezete sem hisz, ezért kétségbeesésében kénytelen a maga értékei szerint igazságot szolgáltatni. A rendező szerint keserű film ez, amikor a mózesi törvények érvényesülnek, s a jogszabályok szerint így bűnössé válik az, aki áldozat. Ez ennek a mozinak a kulcsdrámája. Ki a bűnös, ki az ártatlan és milyen szemszögből nézve? A Dögkeselyű egy igazi zuhanástörténet.

Legendák, történetek, sztorik övezik mai napig ezt az alkotást. A szocialista országokban például sokáig úgy vetítették a filmet, hogy a végét, az öngyilkossági részt ideológiai okok miatt kivágták belőle. Az oroszoknál pedig jó ideig betiltották. András Ferencet egyébként a film után egy amerikai filmstúdió hat alkotás elkészítésére szerződtetni akarta, ám ő nem szeretett volna elmenni az országból, ezért nemet mondott.

- A veri az ördög a feleségét a szerelemgyermekem, A nagy generáció rólunk szól, az én történetem is, a Dögkeselyű pedig egy szerencsecsillagzat alatt született, amikor minden összejött. Kristályosodik, letisztult üzenetében, folyamatosan játsszák, legutóbb is a fővárosban a Corvin mozinál egy 30 méteres vásznon vetítették és ugyanúgy fogadta a közönség, mint 36 éve. Nem akarok álszerény és szerény sem lenni, amikor készülnek tízes-tizenötös listák, összeállítások a legjobb magyar filmekről, a Dögkeselyű szinte mindenhol szerepel. Klasszicizálódott ez a történet – mondta a Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, aki nagyon büszke a Sümeg díszpolgára kitüntetésére, hiszen ő sümeginek tartja magát, és annak külön örül, hogy a Múzeumok éjszakája rendezvényen a Veri az ördög a feleségét alkotása után most a Dögkeselyűt is láthatták a nézők.

Vegyes korosztály ült be a vetítésre, ami azt is bizonyítja, hogy generációkat átölelő filmet sikerült készíteniük, amely a rendező szerint aktualitásában sem változott, mert sajnos egy szót azóta sem tudott a társadalom kitörölni magából és visszatér hozzá: ez pedig a lopás. András Ferenc úgy véli, hogy a szocializmusra jellemző lopás a vállalatoknál, más területeken, de akár a családban is, s annak tudomásul vétele, elnézése, természetessége, olyan tulajdonsága volt nemcsak a magyar társadalomnak, hanem talán az egész kelet-európai térségnek, amit nem tudott lerázni magáról a mai napig. Szerinte ezért sem lehetett a szocializmust megreformálni.

A Dögkeselyűben látható szocialista korrajz és mai aktualitása mellett a rendező mindig képes nézőként is belefeledkezni ebbe a filmjébe.

Eszébe jut ilyenkor az is, amikor az egyik jelenetben a taxisofőr elmegy az apjához pénzt kérni, a háttérben a tévében az 1934-ben készült Meseautó megy, András Ferenc pedig erre a filmre hozta haza Olaszországból Perczel Zitát, aki Szántónét alakítja a Dögkeselyűben. András Ferenc kedvenc jelenete a film vége, amikor az elrabolt és a vityillóban fogva tartott nő szembesül azzal, hogy az anyja tolvaj, a taxisofőr pedig igazságot oszt.