A drámai szerepek elől sem ugrik el Csonka András

A fővárosi Játékszín előadásában Radó Denise rendezésében volt látható a Hazudj inkább, kedvesem! című bűnügyi komédia a Tihanyi Szabadtéri Játékokon. Az egyik főszereplő Csonka András volt, akit a mai napig Picinek szólítanak a Família Kft.-ben nyújtott alakítása miatt. A sorozat 1991 és 1999 között volt látható a Magyar Televízióban, 385 rész készült belőle, népszerűsége a mai napig töretlen. Rajongói csoportja nagyon aktív a közösségi portálon, főleg most, hogy a Szép család történetét bemutató kalandokat ismétli az M3 csatorna. Az 53 éves Csonka András a forgatások óta egy kicsit a sorozatban is méri az idő múlását.

– Annyi minden történt velem a Família Kft. óta, hogy az ember azt érzi, húsz, huszonöt év csak úgy elsuhant, mint egy pillanat. Kicsit masszává alakulnak körülöttem az esztendők, és ez zavar. Ha visszakapaszkodok gondolatban, akkor beugrik a gimnázium, a főiskola, egyes korszakok, a legerősebb mégis ez a sorozat. Végül is ekkor ismert meg az ország, egy vagy két csatorna létezett, mindenki nézte a Famíliát, amely az első úgynevezett szituációs komédia volt. Azért is jó nézni most, mert nem minden részre emlékszem már, nem is mindegyikben játszottam, így is élmény visszagondolni erre a munkára – emlékezett vissza a múltra a színművész, aki azt is hozzáfűzte: óriási népszerűséget hozott számára a sorozat, zsákszámra kapták a szereplők a rajongói leveleket. Ő nem bánta meg, hogy fiatal színészként otthagyta ezért a Vidám Színpadot, Bodrogi Gyula is biztatta, menjen nyugodtan forgatni, ne hagyja ki a lehetőséget. Nem is hagyta ki.

A sorozat hozta országos ismertségnek köszönhetően a forgatások megszűnése után azonnal tudott lépni a színház világába. Főként zenés, vidám darabokban játszott, s játszik ma is, miközben kipróbálta magát a könnyűzenei pályán is. 1997-ben valóra vált gyerekkori álma, és saját lemeze jelent meg, az album hat hét alatt platinalemez lett, 40 000 darab kelt el belőle. Utána 2003-ig további három lemeze és egy Best of válogatásalbuma látott napvilágot. Köztük a 2001-ben megjelent, az azóta ikonikus sláger címét viselő Ding-Dong, ami szintén aranylemez lett.

Arra a kérdésre, hogy nem hiányoznak-e neki a nagy, drámai szerepek, hiszen a főiskolán Garas Dezső azt mondta: „Magából komoly drámai színész válik”, Csonka András azt válaszolta, ez nem rajta múlott, múlik.

– Amikor az ember kap egy kis skatulyát, akkor az igazgatók, rendezők kevésbé mernek azon változtatni. Kockáztassanak-e vele, hívják-e egy merőben szokatlan szerepre, s mit szól majd ehhez a közönség? Szerettem volna én is másképp is megmutatkozni a nézőknek, sokszínűbben, ám azért ne felejtsük el, szabad- úszóként nagyon kiszolgáltatott egy színész. Megcsörren-e telefon vagy sem, lesz elég munka vagy sem. Nyitott vagyok, ha valaki nekem való drámai szerepet kínál, nem ugrok el a feladat elől – felelte a színművész.

Csonka András intenzív kapcsolatot tart a rajongóival, az interneten és a közösségi médiában, instagramon. Bevallása szerint némiképp függő is ettől, nem bírja ki a telefonja nélkül, és hogy ne kapcsolódjon rendszeresen a világhálóra.

– Nagyon fontos a szeretet, a kapcsolat a nézőkkel. Ez engem éltet, visszaható és sokáig tartó energiát ad, s miért ne használnám erre, ennek kifejezésére, megtalálására a modern technikát. Azt hiszem, ha lehet ilyet mondani és nem tűnik nagyképűnek, az egyik erényem talán a természe­tes közvetlenség. Mindenki­vel meg tudom találni a hangot, bármilyen környezetben. Ez is a szeretetre vezethető vissza. Igénylem az őszinteséget, a tiszta tekintetet, hangot. Ezt a várom a világtól. A korrektséget, az egyenességet, a gyűlölet nélküli életet. Megérzem a hazugságot, az ármánykodást, és nem szeretem a műmájerkedést, ha bárki megjátssza magát. Nekem fontos, hogy valaki odajöhessen hozzám, beszélgethessünk. Végül is a színház is egy találkozás és játék a nézővel – hangsúlyozta.

Amikor arról kérdeztük, ezzel a megközelíthetőségével nem érzi-e azt, elvész a színész titka, varázsa, azt felelte: azért arra ő is figyel, hogy ne adja ki magát teljesen, miközben minden megváltozott a szakmája körül is. Amiképp megfogalmazta: régen, amikor megjelentek olyan aurájú színészek, mint Bessenyei Fe­renc, Kállai Ferenc, Sinkovits Imre, akkor megállt mindenütt a levegő. Nem azért, mert megjátszották magukat, hanem mert olyan hatalmas tekintély, kisugárzás vette körbe őket, és akkoriban az egész magyar színházi életet, hogy azt mindenki érezte. Szerinte a mai világ nem igényli az ilyen erőtereket, tehetségeket. Sokak szemében az a hős, aki egy tojást szét tud törni a fején, és az a színész, aki bekerül amatőrként valamilyen realitybe. Mert az idők szavai most ezeknek a történeteknek, jellemeknek kedveznek.

– Amikor kamasz koromban láttam, hogy édesapám (Csonka Endre, az egykori Vidám Színpad tagja volt évtizedekig – a szerző) milyen jelentéktelen szerepeket kap a pályafutása vége felé, akkor rossz érzés fogott el. Valahogy nem így képzeltem őt, akit előtte láttam kamaszként. Fajsúlyos alakításai miatt előtte annyian ünnepelték. Magamat sem szívesen látnám úgy. Most itt állok 50 pluszosan, már nem vagyok kereskedelmi célcsoport sem egy közértben, és B tervem sincs, menekülőút, ho­gyan kellene megöregedni. Igen, ez is foglalkoztat, ha már az időről beszéltünk az elején, miközben a ma is Picinek szólítanak szinte az egész országban. Megismernek, szeretnek. Végül is ez egy álom beteljesülése, már boldog lehetek!