Márai Sándor monodrámáját mutatták be Alsóörsön

Egy asszony története a huszadik századból. A nincstelen szolgálólányból lett méltóságos asszony élete. Egy szállodai szoba. Emlékek, érzések, visszaemlékezések, megértések, elhallgatások, örömök és fájdalmak. Róma, ahol a műveltség még nyomokban fellelhető. Egy író a fényképeken. Egy férj, aki elindult a semmibe. Egy fiatal dzsesszdobos, aki nappal alszik. A kávé illata. A magány. Az öregedés. Az elmúlás.

Az egész előadás egy szobában játszódik, ahol megismerhetjük Judit életét, azt, hogy milyen áron jutott el oda, ahol 60 évesen tart. Megtudhatjuk azt is, mit vár, vagy egyáltalán vár-e még valamit az élettől. A díszlet, a szoba, és annak minden tartozéka, a jelmezek visszarepítenek minket Judit idejébe. A stúdióterem intimitásának kihasználása miatt úgy érezhettük magunkat, hogy mi is az előadás, Judit életének a részei vagyunk. Mintha személy szerint nekünk mesélné el élete történetét.

Vándor Éva számára csodálatos szerepet tartogatott ez a mű, ő pedig élt a felkínált lehetőséggel. Mint mondta, saját életútjából több párhuzamot tud vonni szerepével. Nagyszerű alakítást láthattunk. Mindezt segítette a maga módján Farkas Izsák hangulatfestő zenéje, a remek látványterv Mezei Ferenc munkáját dicséri és Siegrist Cecíla jelmeze. „Ne vigasztalj, tudom én a leckét! Megtanultam, hogy idejében kell elmenni.” – mondta szerepét a művésznő, ám ezzel a közönség nem értett egyet. A zárószó után még percekig olyan néma csendben ült a helyén mindenki, mint tette azt az előadás egész időtartama alatt. Amikor pedig felcsattant a vastaps, azt nem akarta abbahagyni senki.