Elvarázsolni a diákokat

2019.01.19. 20:00

Ádámok és Évák ünnepe a Veszprémi Petőfi Színházban

Ady Endre szerelmes verseiből, leveleiből válogattak a középiskolás diákok a Veszprémi Petőfi Színház idei Ádámok és Évák ünnepe című programjára.

Balla Emőke

Fotós: Balogh Ákos/Napló

Az Ádámok és Évák ünnepe a Szolnoki Szigligeti Színház középiskolák számára szervezett vetélkedője és előadás-sorozata. A rendezvény célja, hogy a fiatalok közelebb kerüljenek a színházhoz és a magyar drámairodalomhoz. Az első eseményt 2010-ben szervezték meg, a Veszprémi Petőfi Színház 2011-ben csatlakozott a kezdeményezéshez. A magyar kultúra napjához kötődő programban a város és a megye középiskolái vesznek részt. Az első évben a fiatalok Madách Imre Az ember tragédiája című művének egy-egy színét adták elő. A következő évben a középiskolások a Biblia történeteit mutatták be, egy évvel később az Emberek az embertelenségben című darabban a XX. század első felének veszprémi és megyei vonatkozású történeteit idézték meg. 2014-ben Gergők és Vicuskák léptek színpadra, 2015-ben A mi Petőfink, 2016-ben Shakespeare és a szenvedély, 2017-ben a Magyar népmesék című előadásban szerepeltek a diákok. Az elmúlt évben a színház az Arany-balladák tematikát határozta meg.

 

Idén Ady Endre a téma, az apropó a kiváló költő halálának századik évfordulója. A felhívásra hat iskola jelentkezett: a várpalotai PSZC Faller Jenő Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma, a VSZC Táncsics Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma, a balatonalmádi Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium, a várpalotai Képesség- és Tehetségfejlesztő Magániskola, a VSZC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma, valamint a veszprémi Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium és EGYMI.

Az előadást – csakúgy, mint az elmúlt két évben – Palásthy Bea színművész rendezte. A tavalyi tematika is nehéz volt, idén Ady talán még nehezebb. Azt mondta, érdekes megfigyelni, hogyan közelítenek a diákok egy klasszikus témához. Nem egy-egy diákszínpadnak kell megmutatnia önmagát, nem egy életművet feldolgozni, beszámolni a tanulmányaikról, felmondani egy leckét, a legfontosabb, hogy a diákok személyeset közöljenek. Mély nyomot hagy bennük a színpadon való fellépés, talán évek múlva is emlékeznek majd egy-egy Ady sorra. Palásthy Bea szerint a nagy életműben a diákok számára elsősorban a férfi-nő kapcsolat fogható meg; nem Ady politikai gondolatait, mély istenkeresését ábrázolják. A fiatalok feldolgozták az Ady-Csinszka, Ady-Léda viszonyt, saját látásmódjuk szerint összeraktak egy jelenetet Ady verssorokból, levelekből, kritikákból.

Péti Mária, a Táncsics iskola felkészítő tanára szerint ma már kevésbé működik az, hogy a tanulók a szöveggyűjteményből elolvasnak egy verset. Ilyen kezdeményezésekkel lehet igazán elvarázsolni a diákokat, ez segít abban, hogy megszeressék az irodalmat, a verseket, novellákat. Nagyszerű, hogy a diákok színpadra léphetnek, benézhetnek a kulisszák mögé. A színházi előadásra a Csinszka szerelmet választották, ő a 20. század egyik legérdekesebb nőalakja. Ady naplóit, levelezését dolgozták fel a jelenetben.

A Táncsics iskola diákja, Pőcz Dániel mindig szeretett színpadon állni. Adyt eddig kevésbé ismerte, a darab által most közelebb került hozzá, a készülés segített megérteni, feldolgozni az életét, az érettségire is könnyebb tanulni a tételt.

A közgazdasági iskola diákja, Varga Dorottya második alkalommal vesz részt a színházi ünnepen. Úgy fogalmazott, számára legfontosabb, hogy az előadásukban szereplő lányokkal minőségi időt tölthet együtt, jobban megismerik egymást. Sok munkát fektettek a jelenetükbe. Korábban is ismerte Ady költészetét. Szereti a költőt, őszintén leírja azt, amit gondol, akár az élet hiábavalóságairól is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában