2019.03.17. 07:00
Kovács Attila zeneszerző autodidakta módon számítógépes programokat ír
Kovács Attila zeneszerző, zongorista véleménye szerint kétféle zene van: jó és rossz. Felkészülési, érési és előadói fázisokra tudja osztani az életét és a zenéhez való viszonyát. Volt, hogy évekig hallgatott, előfordult, hogy mindent feladott volna, hogy – éretlen kamaszként – buszsofőr legyen, de mára bejárta a világot, és csak a zenével foglalkozik, ennek él és ez élteti.
Kovács Attila Dél-Amerikába készül nagyvilági kalandozásra Fotó: Ugray Adrián
Sok mindennel foglalkozott, sokat tapasztalt, és semmit nem bánt meg. Kialakította a saját illem- és tudáskódexét, és nagyon magasra emelte saját horizontját: utazott, tapasztalt, mindig nyitott volt, és befogadott mindenféle kultúrát – ezt tanácsolja a fiataloknak, sőt, ezen elveket követve éli ma is a mindennapjait. Autodidakta módon számítógépes programokat írt, a felgyorsult világ elvárásai alapján használja az internetet keresésre, fiatal zenészek „terelésére”, vagy akár csekkbefizetésre. Szülővárosában, Veszprémben szívesen tesz eleget a Pannon Egyetem meghívásának, és telt házas koncertet ad évről évre. Életének mindig szerves részét képezte a muzikalitás. Most éppen Süle Zsoltnak ír zenét, mert Örömzenére készülnek az Arany Elefántyuk Társaság tagjaiként az Utas és holdvilág Antikváriumban, hiszen 2017-ben mindketten kiérdemelték az egyesület vándordíját. De nézzük mindezt időrendben!
– Az általános iskola első évében kezdtem zongorát tanulni, majd a Lovassy gimnáziumba jártam, ahol másodévesként úgy döntöttem, otthagyom az iskolát és buszsofőr leszek. A szüleim kijózanítottak, így a gimit befejeztem, de a zenélést tényleg abbahagytam. Egyetemre mentem, műszaki pályára, ahol az első órán éreztem, hogy ezt nem nekem találták ki. Bár a vegyészdiplomát megszereztem, de már az egyetemi évek alatt visszamentem klasszikus zenét tanulni. Mindvégig éreztem, hogy – bár most is van jó pár klasszikus mű a repertoáromon – nem az vonz igazán, hanem a dzsessz. Gömbös Károlynál tanultam, és letettem a hivatásos előadóművészi vizsgát. Az egyetemi éveim alatt volt egy zenekarunk, a Kaméleon, amellyel progresszív zenéket játszottunk, és bár nem voltunk bulizenekar, viszont versenyeket nyertünk. Közben megnősültem, gyermekeim születtek, és jött a kiugrási lehetőség, hogy külföldre menjek. 1982-től 1992-ig főként Németország, Norvégia, Svájc területén dolgoztam. Az akkori törvények szerint nem volt olyan egyszerű külföldre menni, így az itthon töltendő kötelező időszakban összekerültem Cserháti Zsuzsával is, őt kísérhettem szólózongorán a külföldre készülő zenekarban. Külföldön először zenekarban, végül szólózongoristaként játszottam, így nagyon jó helyekre eljuthattam.
Végül a Die Kleine Komödie színháznál kötöttem ki Hamburgban mint zenei vezető, ahonnan Vándorfi László, a Petőfi Színház akkori igazgatója hívott haza ’92-ben. A Börtönmusical sikere után megírtam a Gizella című – szintén nagy sikerrel játszott – rockoperát, amelynek egyik betétdala sokáig Veszprém nem hivatalos himnusza is volt. 1997-ben Gizella-díjat kaptam, majd 2000-ben írtam a városnak egy misét, melyet a Szent Mihály-bazilikában és 2003-ban meghívásra Belgiumban is bemutattunk. Fájó pont az életemben, hogy a szülővárosomat, Veszprémet ez a siker, ez a darab nem érdekli, míg Belgiumban még a múlt héten is kértek tőlem CD-t – tesz kis kitérőt az élettörténete mesélése közben Attila, majd folytatja: – Az ezredfordulóig dolgoztam a színházban, ahol nagyon sok darabhoz köthető a nevem. Utolsó próbálkozásunk Vándorfi igazgató úrral ebben a teátrumban az István című darab volt, mely nem hozta meg a várt sikert, igazgatóváltás volt, nem tudtuk rendesen végigvinni a próbaidőszakot. Később, 2003-ban a Kinizsi Pál című musicalen dolgoztunk közösen, ekkor már a Pannon Várszínházban.
Az összművészeti fesztiválon többször adtam koncertet, például számomra is kihívás volt az általam választott versek érzelmi tartalmára történő improvizáció. Ezután a színház és én elváltunk egymástól, és egy időre el is hallgattam. Ez volt a feltöltődési időszakom, amikor a könyvekhez, a filozófiához fordultam, persze belül feszített a zenélés hiánya. 1997-ben volt egy önálló albumom, majd 2009-ig nem jelent meg újabb lemezem. Jelenleg ismét a zene lehet a legfontosabb az életemben. Semmi mással nem foglalkozom, csak könyvekkel, zenével, utazással, illetve egy kicsit informatikával – mondja szerényen, korát meghazudtoló érdeklődéssel a hangjában.
Egy darabig tanított zongorát is, többek között a Quimby zongoristája, Balanyi Szilárd is nála tanult, bár nem dicsekedve jegyzi meg ezt sem. Tanítványai és ő maga is egytől egyig jó szívvel emlékeznek a közösen töltött időre.
– Magányos farkas típus vagyok, és nem hívom magamat művésznek. Ha mások azt gondolják rólam a műveimet, játékomat hallva, annak örülök, de nekem az a fontos, hogy szeressék a zenémet, elfogadják, megértsék, ezáltal kapjak megítélést, értékítéletet – folytatja szerényen. Ő maga is szívesen ír kritikákat, és hitvallása, hogy az ember véleményformálásának megalapozottnak kell lennie, azt meg kell tudni magyarázni, és olyan értékítéletet kell adni, ami az előadót előreviszi.
![](https://cdn.veol.hu/2021/09/TdyvIqdYvus4zqJbKSampXINSzBx6Xk31DDOEvT6oDI/fill/1470/980/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzc4MGRiMjBjNmNkZDQyZGJhOTBjZjI0ZTE3NzU1OTg4.jpg)
Fontosnak tartja, hogy az emberi agyban tárolt mérhetetlenül sok referenciát az ember tanulja meg fontos és lényegtelen kategóriába sorolni, ez által szűrni.
– Ha például ezzel a szelektálással használjuk az internetet, akkor az csodákra lehet képes, mindig a szükséges információt kapjuk meg – vallja Attila. – Bár értékforrás számomra minden, az internet és a digitalizáció adta lehetőség, de a legfőbb feltöltődést és kikapcsolódást a természet nyújtja. Fél évet töltök Balatonalmádiban, egy általam megálmodott gerendaházban, ahol persze zongorám és internetem is van.
Muszáj, hogy a fiataloknak legyen mesterük, aki – bármi is az elérendő cél – az elején irányít, majd az így kapott instrukciók egy idő után automatikusan, öngerjesztő módon alakítják a tanítvány kiteljesedő, kreatív világát, legyen az művészet vagy bármi más tevékenység. Persze alázat, elhivatottság is jó, ha van. A perfekció mindig egész embert kíván. Talán egy sajátos
mesterkurzus lehet a fiatal dzsesszmuzsikusok számára George Russell A tonális rendszer líd kromatikus elmélete című műve saját fordításban, a közösségi médián keresztül közzétéve.
Az impressziók elengedhetetlenek Kovács Attila számára: Dél-Amerikába készül a kalandozásainak következő (tervei szerint utolsó) állomásaként, utána már csak Európára koncentrál. Ezek az utazások mind hatással voltak rá, melyek hozzátettek, alakítottak a személyiségén.
– Az ötlet az maga a robbanás, az alkotás, az előadás pedig maga a szakma, amikor meghangszerelem vagy előadom az ideát. A zenén sosem kell gondolkodnom, őrlődnöm, mindig „egyben jön ki”, ritmusostul, dallamostul, harmóniástul. Az aktuális érzéseimet adom ki magamból zenével, zongorán, így működöm, valami mindig munkál bennem – mondja egy-egy zeneszám megszületéséről. – A legfontosabb a nyitottság, az elfogadóképesség, a zenésztársakkal való lelki kontaktus. A fiataloknak is azt ajánlom, hogy nyissák ki a lelküket, a szívüket, az eszüket, és ne hagyják el a természetet!