Megzenésített érzések, hatások

2019.03.17. 07:00

Kovács Attila zeneszerző autodidakta módon számítógépes programokat ír

Kovács Attila zeneszerző, zongorista véleménye szerint kétféle zene van: jó és rossz. Felkészülési, érési és előadói fázisokra tudja osztani az életét és a zenéhez való viszonyát. Volt, hogy évekig hallgatott, előfordult, hogy mindent feladott volna, hogy – éretlen kamaszként – buszsofőr legyen, de mára bejárta a világot, és csak a zenével foglalkozik, ennek él és ez élteti.

PV

Kovács Attila Dél-Amerikába készül nagyvilági kalandozásra Fotó: Ugray Adrián

Sok mindennel foglalkozott, sokat tapasztalt, és semmit nem bánt meg. Kialakította a saját illem- és tudáskódexét, és nagyon magasra emelte saját horizontját: utazott, tapasztalt, mindig nyitott volt, és befogadott mindenféle kultúrát – ezt tanácsolja a fiataloknak, sőt, ezen elveket követve éli ma is a mindennapjait. Autodidakta módon számítógépes programokat írt, a felgyorsult világ elvárásai alapján használja az internetet keresésre, fiatal zenészek „terelésére”, vagy akár csekkbefizetésre. Szülővárosában, Veszprémben szívesen tesz eleget a Pannon Egyetem meghívásának, és telt házas koncertet ad évről évre. Életének mindig szerves részét képezte a muzikalitás. Most éppen Süle Zsoltnak ír zenét, mert Örömzenére készülnek az Arany Elefántyuk Társaság tagjaiként az Utas és holdvilág Antikváriumban, hiszen 2017-ben mindketten kiérdemelték az egyesület vándordíját. De nézzük mindezt időrendben!

– Az általános iskola első évében kezdtem zongorát tanulni, majd a Lovassy gimnáziumba jártam, ahol másodévesként úgy döntöttem, otthagyom az iskolát és buszsofőr leszek. A szüleim kijózanítottak, így a gimit befejeztem, de a zenélést tényleg abbahagytam. Egyetemre mentem, műszaki pályára, ahol az első órán éreztem, hogy ezt nem nekem találták ki. Bár a vegyészdiplomát megszereztem, de már az egyetemi évek alatt visszamentem klasszikus zenét tanulni. Mindvégig éreztem, hogy – bár most is van jó pár klasszikus mű a repertoáromon – nem az vonz igazán, hanem a dzsessz. Gömbös Károlynál tanultam, és letettem a hivatásos előadóművészi vizsgát. Az egyetemi éveim alatt volt egy zenekarunk, a Kaméleon, amellyel progresszív zenéket játszottunk, és bár nem voltunk bulizenekar, viszont versenyeket nyertünk. Közben megnősültem, gyermekeim születtek, és jött a kiugrási lehetőség, hogy külföldre menjek. 1982-től 1992-ig főként Németország, Norvégia, Svájc területén dolgoztam. Az akkori törvények szerint nem volt olyan egyszerű külföldre menni, így az itthon töltendő kötelező időszakban összekerültem Cserháti Zsuzsával is, őt kísérhettem szólózongorán a külföldre készülő zenekarban. Külföldön először zenekarban, végül szólózongoristaként játszottam, így nagyon jó helyekre eljuthattam.

Végül a Die Kleine Komödie színháznál kötöttem ki Hamburgban mint zenei vezető, ahonnan Vándorfi László, a Petőfi Színház akkori igazgatója hívott haza ’92-ben. A Börtönmusical sikere után megírtam a Gizella című – szintén nagy sikerrel játszott – rockoperát, amelynek egyik betétdala sokáig Veszprém nem hivatalos himnusza is volt. 1997-ben Gizella-díjat kaptam, majd 2000-ben írtam a városnak egy misét, melyet a Szent Mihály-bazilikában és 2003-ban meghívásra Belgiumban is bemutattunk. Fájó pont az életemben, hogy a szülővárosomat, Veszprémet ez a siker, ez a darab nem érdekli, míg Belgiumban még a múlt héten is kértek tőlem CD-t – tesz kis kitérőt az élettörténete mesélése közben Attila, majd folytatja: – Az ezredfordulóig dolgoztam a színházban, ahol nagyon sok darabhoz köthető a nevem. Utolsó próbálkozásunk Vándorfi igazgató úrral ebben a teátrumban az István című darab volt, mely nem hozta meg a várt sikert, igazgatóváltás volt, nem tudtuk rendesen végigvinni a próbaidőszakot. Később, 2003-ban a Kinizsi Pál című musicalen dolgoztunk közösen, ekkor már a Pannon Várszínházban.

Az összművészeti fesztiválon többször adtam koncertet, például számomra is kihívás volt az általam választott versek érzelmi tartalmára történő improvizáció. Ezután a színház és én elváltunk egymástól, és egy időre el is hallgattam. Ez volt a feltöltődési időszakom, amikor a könyvekhez, a filozófiához fordultam, persze belül feszített a zenélés hiánya. 1997-ben volt egy önálló albumom, majd 2009-ig nem jelent meg újabb lemezem. Jelenleg ismét a zene lehet a legfontosabb az életemben. Semmi mással nem foglalkozom, csak könyvekkel, zenével, utazással, illetve egy kicsit informatikával – mondja szerényen, korát meghazudtoló érdeklődéssel a hangjában.

Egy darabig tanított zongorát is, többek között a Quimby zongoristája, Balanyi Szilárd is nála tanult, bár nem dicsekedve jegyzi meg ezt sem. Tanítványai és ő maga is egytől egyig jó szívvel emlékeznek a közösen töltött időre.

– Magányos farkas típus vagyok, és nem hívom magamat művésznek. Ha mások azt gondolják rólam a műveimet, játékomat hallva, annak örülök, de nekem az a fontos, hogy szeressék a zenémet, elfogadják, megértsék, ezáltal kapjak megítélést, értékítéletet – folytatja szerényen. Ő maga is szívesen ír kritikákat, és hitvallása, hogy az ember véleményformálásának megalapozottnak kell lennie, azt meg kell tudni magyarázni, és olyan értékítéletet kell adni, ami az előadót előreviszi.

Kovács Attila Dél-Amerikába készül nagyvilági kalandozásra Fotó: Ugray Adrián

Fontosnak tartja, hogy az emberi agyban tárolt mérhetetlenül sok referenciát az ember tanulja meg fontos és lényegtelen kategóriába sorolni, ez által szűrni.

– Ha például ezzel a szelektálással használjuk az internetet, akkor az csodákra lehet képes, mindig a szükséges információt kapjuk meg – vallja Attila. – Bár értékforrás számomra minden, az internet és a digitalizáció adta lehetőség, de a legfőbb feltöltődést és kikapcsolódást a természet nyújtja. Fél évet töltök Balatonalmádiban, egy általam megálmodott gerendaházban, ahol persze zongorám és internetem is van.

Muszáj, hogy a fiataloknak legyen mesterük, aki – bármi is az elérendő cél – az elején irányít, majd az így kapott instrukciók egy idő után automatikusan, öngerjesztő módon alakítják a tanítvány kiteljesedő, kreatív világát, legyen az művészet vagy bármi más tevékenység. Persze alázat, elhivatottság is jó, ha van. A perfekció mindig egész embert kíván. Talán egy sajátos

mesterkurzus lehet a fiatal dzsesszmuzsikusok számára George Russell A tonális rendszer líd kromatikus elmélete című műve saját fordításban, a közösségi médián keresztül közzétéve.

Az impressziók elengedhetetlenek Kovács Attila számára: Dél-Amerikába készül a kalandozásainak következő (tervei szerint utolsó) állomásaként, utána már csak Európára koncentrál. Ezek az utazások mind hatással voltak rá, melyek hozzátettek, alakítottak a személyiségén.

– Az ötlet az maga a robbanás, az alkotás, az előadás pedig maga a szakma, amikor meghangszerelem vagy előadom az ideát. A zenén sosem kell gondolkodnom, őrlődnöm, mindig „egyben jön ki”, ritmusostul, dallamostul, harmóniástul. Az aktuális érzéseimet adom ki magamból zenével, zongorán, így működöm, valami mindig munkál bennem – mondja egy-egy zeneszám megszületéséről. – A legfontosabb a nyitottság, az elfogadóképesség, a zenésztársakkal való lelki kontaktus. A fiataloknak is azt ajánlom, hogy nyissák ki a lelküket, a szívüket, az eszüket, és ne hagyják el a természetet!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában