2019.05.06. 07:00
A pápai Református Kollégium diákjának első kiállítása
A református kollégium kilenc éve indult művészeti képzésén tanulók közül immár a harmadik tehetség állíthatta ki alkotásait önálló tárlaton.
Dunai Virág, a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziuma (Refi) végzős diákjának első önálló képzőművészeti kiállítását nyitották meg csütörtökön a Pedagógus Művelődési Házban a Pápai Középiskolások Képzőtársasága és a Pápai Művelődéstörténeti Társaság (PMTT) szervezésében.
Mint megtudtuk, a művészeti tagozat történetében Lőwenberger Patrik és Kulifai Boldizsár után Dunai Virág a harmadik olyan tanuló, akinek még diákévei alatt önálló tárlata valósult meg. A megnyitón Mátyus Aliz író, szerkesztő, a PMTT alelnöke köszöntötte a közönséget, Csonka Johanna Nagy László- és Szécsi Margit-verset szavalt, Kulisek Timóteus pedig cajónon zenélt.
![](https://cdn.veol.hu/2021/09/dxH9p4hxABD1yLf2K13RIWtGZxme0iSkMaTd788K4fA/fill/1619/1196/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVkYWI3ZjlhNjJiMDQxMTNhMDI1NWJkMjMzY2NlMjAx.jpg)
A balatonszőlősi származású Dunai Virág felidézte, kisgyermekkora óta rajzol, édesanyja engedte a falra is festeni. Több tanára dicsérte az általános iskolában, így tanult tovább képzőművészeti irányon. Eleinte grafika szakra ment volna, de inkább a festészetet választotta. Döntése beigazolódott, mint mondta, a Refiben ért hatások sokat tettek hozzá fejlődéséhez.
– A Refiben kezdtem el festeni, tanultam meg az anyaggal bánni. Szerencsére nagyon jó mesterem van, Katona György vezetett be e világba. Nehéz volt eljutni az első kiállításig, de a sokéves gyötrődés megvilágította számomra a festészet igazi lényegét: az esztétikai érzékekre hagyatkozást, a belső érzelmek vászonra vetítését, és önmagunkból megmutatni valamit a külvilágnak. A szürrealizmus, a metafizika fogott meg leginkább. A Pécsi Tudományegyetem festőművész szakára készülök tovább – jegyezte meg a fiatal tehetség.
A június 2-áig nyitva tartó tárlaton 80 festmény és grafika látható.