Varázslatos Mexikó

2019.06.06. 16:00

Kiállítás Zircen: fotók a maják földjéről

Varázslatos Mexikó – az aztékok és a maják földjén címmel Boross László kiállítása nyílt meg a városházán.

Müller Anikó Hanga

Boross László kiállítását – balról – Ottó Péter nyitotta meg

A helyi fotós a zirci gimnázium első induló osztályában Tóth Gyula vezetésével ismerkedett a fotózással. Egyetemi tanulmányai során az ELTE kollégiumában fotószakkört vezetett. Huszonegy évig dolgozott a Magyar Nemzeti Galériában, itt kezdett foglalkozni a mozgókép világával. Képzőművészeti témájú filmeket készített és egy stúdióban operatőrködött. Fotói a tájképek szeretetét tükrözik, de szereti megörökíteni az egzotikus tájakat, az ott élő emberek harmóniáját, melyet képei által a néző is átélhet. A tárlatot Ottó Péter polgármester ajánlotta a megjelentek figyelmébe, elmondva, a fotók az azték birodalom három évezredes kultúrtörténetébe, civilizációjába nyújtanak bepillantást.

Felidézte a 19. század fából készült doboz-gépét, melybe csiszolt üveglencsék juttattak némi fényt. Kiemelte, bár látszólag a fotózás egyszerű műfaj, a jó képhez jó szem kell, meglátni a témát, megfogalmazni a mondanivalót, élményszerűen megörökíteni és közvetíteni a pillanatot, az művészet. A mexikói fotósorozat bemutatja a titokzatos és varázslatos ország természeti szépségeit, kultúrtörténeti emlékeit, a Holtak útját a Hold-piramisról nézve, az azték naptárkövet, a Yucatan félsziget naplementéjét és harcos-templomát, a Karib-tengeri halászatot és a tenger felett átívelő szivárványt, egy magányos leguánt, a tulumi bibliai tájat, a piacot, egy maja indiánt a fiával, a Tollaskígyó Isten piramisát.

Boross László kiállítását – balról – Ottó Péter nyitotta meg

A megnyitó után Boross László vetítettképes élménybeszámolót tartott mexikói útjáról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában