táncház, szüreti vigadalom, gasztroünnep

2019.10.21. 11:00

Folytatódik a Kisfaludy-emlékház gazdag őszi programsorozata

Közösség és települési értékek – ezek azok a hívószavak, amelyek meghatározzák a Kisfaludy-emlékház rendezvényei­nek gondolatiságát. Így volt ez szeptemberben is. Erről beszélt lapunknak a Kisfaludy Sándor Emlékház szakmai vezetője, Oszkai Réka.

Tóth B. Zsuzsa

A szüreti fesztivál vendégeit Kis Miklós vidékfejlesztésért felelős államtitkár (balról) is köszöntötte Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

– Szeptemberben a közösségi összefogással szervezett Civilek az emlékházban programsorozatunk első rendezvénye a Művészpiknik, egy különleges inspiráló vakrandi volt. Őszi, napsütéses, borozgatós piknikkel egybekötött program alkotók és művészetkedvelők között. A rendezvény célja az volt, hogy a Capári Róbert által létrehozott Sümegi Alkotótelep Kossuth- és Munkácsy-díjas alkotói, művészei és a helyi alkotók, művészetpártolók megismerkedjenek, beszélgessenek egymással. Bepillanthattunk az alkotói folyamatokba, szólt a zene Monostori István és Simon Szabina jóvoltából, közben pedig boroztunk, eszegettünk, beszélgettünk Sümegről, a művészetről, kultúráról, zenéről, az alkotói folyamatokról.

A Kisfaludy téren Iván Anita vezetésével egy jó hangulatú örömtáncházzal kezdtünk. A szenior örömtánc egy egészségvédő mozgásforma, amely kifejezetten az idősödő korosztálynak lett kitalálva.

Szeptember 27-én született Kisfaludy Sándor, idén lenne 247 éves. A hónap utolsó hetében minden ekörül forgott, rendhagyó irodalomórákkal, tárlatvezetéssel, versekkel, múzeumi játékokkal, tábla- avatóval és múzeumi estével ünnepeltük a költő születésének évfordulóját. A sikeres programon több mint 170 diák vett részt, és a fiatalok mellett a vendégek is bekapcsolódtak a sorozatba. A résztvevőknek Illésné Pujszter Hajnalka által készített mézeskalácsot adtunk ajándékba.

A szüreti fesztivál vendégeit Kis Miklós vidékfejlesztésért felelős államtitkár (balról) is köszöntötte Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

A születésnapi Múzeumi esténket Kisfaludy Sándor verscsokra és az Ünnepnap című zenés performance indította W. Horváth Tibor és Takáts Fruzsina előadásában. Füzy-Molnár Zoltán Amerre Kisfaludy járt – ikonikus helyek ma című fotókiállítását Barsi Balázs OFM ferences atya nyitotta meg. Az estet a Peregrinus együttes koncertje zárta.

Szeptember 28-án szüreti vigadalom töltötte meg az utcákat, tereket. Kisfaludy-szüret, Veszprém megye értékeinek napja, Bakony és Balaton ízei Gasztroünnep, Balatoni Kör Gasztropiknik, a Pannon Császári és Királyi Borlovagrend 20. évfordulójának ünnepsége és a tűzoltónap várta a vendégeket. A program keretében kiállítókat hívtunk, akik alkotásaikkal, kézműves-bemutatóikkal hozzájárultak a hagyományápolás, a települési értékek gyűjtése bemutatásához. Vendégünk volt Apáti Zoltán fazekas, a Bazsi Kézműves Csoport, Borsné Katalin fotós, Czipp Rózsa gyöngyfűző, ékszerkészítő, Csík Tamás kovácsmester, Csíkné Bardon Réka csuhéfonó, Farkas Katalin, mézeskalács-készítő, Gárdonyi Ágnes, üveg-textil tervező, sújtásékszer-készítő, K. Nagy György fazekas, Kardos Róbert fafaragó, a Mencshelyi Csipkeverő Hagyományokat Ápoló Baráti Kör, a Nemeshanyi Csipkések Baráti Köre, Oszkai Réka keramikus. Az alkotók mellett bemutatkoztak olyan szervezetek is, amelyek az értékek megőrzésével, a fiatalok helyben tartásával foglalkoznak.

Az emlékház őszi programsorozata még nem ért véget. Kapcsolódtunk a Múzeumok őszi fesztiválja országos kezdeményezéshez. Szeptember 27-e és november 10-e között színes programokkal, időszaki és állandó kiállításokkal, közösségi beszélgetéssel, szünidei diavetítős matinéval várjuk a látogatóinkat, kicsiket és nagyokat egyaránt – mondta Oszkai Réka.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában