Kirobbanó energia a színpadon: Ajkán is imádta a közönség Oszvald Marikát

Az Orfeum Vándorszínpad egyik meglepetésvendégeként az újévi operettgálán elsöprő energiákat mozgósítva lépett színpadra Oszvald Marika. Az előadást a nagyérdemű vastapssal honorálta, a kulisszák mögött a művésznővel beszélgettünk.

Az operetténekesi pályát illetően minden bizonnyal az eleve elrendeltetés elve működött ilyen hatékonyan.

– Művészcsaládban nőttem fel. Édesapám Oszvald Gyula tenor, operaénekes, édesanyám Halasi Marika szubrett, operetténekes, színművész volt. A színházi légkör természetes közegnek számított már gyerekkoromban. Folyton ott legyeskedtem a színpad körül, kívülről fújtam az operettdarabok dalszövegét, megismerkedtem a harmóniákkal. Csillapíthatatlanul tört elő belőlem a szereplési vágy, állandóan énekeltem és táncoltam. Ahogy cseperedtem, kiderült, van hozzá affinitásom. A zsigereimben éreztem, hogy nincs más út számomra.

A Színház- és Filmművészeti Főiskola operett-musical szakán végzett. Ezután a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött, majd 1972-től napjainkig a Fővárosi Operettszínház elismert tagja lett. Jelenleg miben láthatja önt a közönség?

– A közelmúltban Felföldi Anikó Jászai Mari-díjas színművésznő, érdemes művész tragikus hirtelenséggel elhunyt, így az ő szerepét vettem át a Mágnás Miskában. A Nagymama karakterét három nap alatt kellett elsajátítanom. A tragédia miatt lelkileg megterhelő beugrásom volt. Szegeden van egy meghívásom ugyanebbe a darabba, de az egy másik rendezés, másik szövegkörnyezet. Debrecenben a Csárdáskirálynőben egy nekem írt szerepben lépek színpadra. Emellett játszom a Budapesti Operettszínházban az egyedülálló klezmeroperettben, Jávori Ferenc Menyasszonytánc című alkotásában és a Karinthy Színházban egy Oscar Wilde-komédiában, a Bunburyben. Változatos szerepek, amelyekkel párhuzamosan természetesen járom az országot, örömmel teszek eleget a meghívásoknak. Tavasszal egy operett-turnéval Erdélybe készülök.

Az operettirodalom minden jelentős darabjában játszott már, szerepelt játékfilmekben, tévéjátékokban. Van egy kultikus mű, amely szinte végigkíséri a pályáját. Mit jelent önnek a János vitéz? Miért olyan fontos ez a darab az életében?

– Egyrészt azért, mert édesapám játszotta János vitézt. Aztán később, amikor újra műsorra tűzte a színház, felkértek a darabra, amelyben én alakítottam Iluskát. Azóta eltelt bő negyven év, újra megtalált a darab Bozsik Yvette rendezésében, amelyben a mostohát alakítom. Szép történet, nagyon jó érzéssel tölt el, hogy szerepelhetek benne.

Könnyen tanul szerepet?

– Lekopogom, igen, azzal sosem volt gondom. Igaz, mára már a neveket és az arcokat nehezebben jegyzem meg a civil életben, de a szerepmegformálásra, a szövegtanulásra ugyanúgy tudok össz­pontosítani, mint régen.

Ön igazán vibráló személyiség, valóságos energiabomba. Olyan kisugárzása van, amilyennel nem sokan rendelkeznek. Fiatalokat is megszégyenítő, sodró energiá­val, hihetetlen munkabírással, kirobbanó optimizmussal van jelen a színpadon és a civil életben egyaránt. Miben rejlik a titok? A zenén és a színpadi jelenléten kívül mi az, ami fitten tartja?

– Maga a létezés öröme, az élet. A mai napig izgalmasnak tartok nagyon sok mindent. Folyton mozgásban van az agyam, annyi mindent szeretek csinálni, hogy a napi huszonnégy óra sokszor kevésnek bizonyul, és így folytonossá válik a tervezés, a tevékenység, az elfoglaltság. Semmit sem csinálok céltalanul, nincsenek üres óráim. Ha nem a színpadon vagyok, akkor gödöllői kertemben teszek-veszek, igényli a gondoskodást. A varrást is említhetném, éppen a magyar ruhámon tervezek egy kisebb átalakítást. A háziasszonyi teendőket szintén szeretem. Mindezek feltöltenek az éneklésen kívül, egyáltalán nem teher számomra hétköznapi dolgokkal foglalkozni.

Bejárta szinte az egész világot. Kalandvágyó természetűnek vallja magát?

– Valóban sok helyen felléptem már. Jártam az Amerikai Egyesült Államokban, Japánban, Izraelben, Olaszországban, Franciaországban, Svájcban, Németországban. Mindig izgalmas egy más kulturális közegbe belelátni. Utazásaim során élményeket gyűjtök, szeretem felfedezni a világot, hiszen oly sok csodát rejt, emlékezetes találkozá­sokat, felejthetetlen pillanatokat ad.

Az élményt említette. Talán túlzás nélkül állítható, eddigi legnagyobb kalandja előtt áll, a komfortzónájából kilépve nem fellépésre, hanem egészen pontosan a Bamako-­ralira készül. Miként jött az ötlet, hogy részt vesz ezen a versenyen? Hogyan készült fel rá fizikailag és mentálisan?

– Nem kerestem ezt az extrém kihívást. Annyi történt, hogy az ismeretségi körömben egy környezetmérnök férfiember – aki már háromszor is részt vett a versenyen – annyit mesélt róla, hogy beleültette a bogarat a fülembe. Afrikában még nem jártam, vonz az a világ, szeretném közelről látni, a saját bőrömön tapasztalni, mi mindennel jár egy ilyen utazás. A sivatagi átkelés biztosan olyan élményeket ad, amelyekre lehet, hogy most nem is gondolok. Ami nagyon szimpatikus nekem, hogy megismerkedünk majd az afrikai emberekkel, akik – úgy hallottam – nagyon barátságosak. Elmegyünk nehéz sorsú családokhoz, szegénynegyedekbe, meglátogatunk kórházakat, iskolákat. Van egy karitatív célja is az utazásnak. Lehetőségünk lesz adományokat vinni azokhoz, akik rászorulnak. Már összekészítettem egy csomagot: ruhaneműt, játékokat, iskolai felszereléseket viszek magammal. Azon izgulok, hogy minden beférjen az autóba. Az élményért, a tapasztalásért várom ezt a kalandot. Részt vettem egy átfogó orvosi kivizsgáláson, megkaptam a szükséges védőoltásokat, megvan a malária elleni gyógyszerem. Nincs visszaút, napokon belül elstartolunk.

Az bizonyos, hogy tehetségből egy jó nagy adaggal kapott Oszvald Marika. A támogató, művészileg is kimagasló családi háttér predesztinálta a pályára. Művészvénája kiteljesítése mellett emberileg is bizonyított. Életigenlésével, kalandvágyával, folytonos tenni akarásával követendő példával jár előttünk.