2020.01.07. 11:00
Olimpiai kiállítás nyílt Várpalotán
Hatvanéves a várpalotai kézilabdázás címmel nyílt meg a Várpalotai Olimpiai Baráti Kör kiállítása a közelmúltban a Thury-vár Márvány-termében.
Fotó: Szabó Péter Dániel/Napló
A tizenöt esztendővel ezelőtt alapított civil szervezet minden évben sport témájú kiállítást rendez. Ezúttal a tárlat középpontjában a hatvanéves várpalotai kézilabda-szakosztály állt. A Thury-vár Márványtermében a Várpalotai Bányász Sportkör (VBSK) egykori kapusa, Németh Csaba (1981–1987 között védett a csapatban) köszöntötte a megjelenteket, majd a szakosztály alapítói vehettek át emlékplakettet Soós Kálmántól, a Veszprém Megyei Kézilabda Szövetség elnökétől.
A kiállítást – melyen a kézilabda mellett a labdarúgáshoz, maratoni futáshoz, erőemeléshez és a Bán Aladár Általános Iskolában folyó sportélethez köthető relikviák is láthatók – Pócsik József, az egyesület alelnöke méltatta.
– A múlt ismerete nélkül a jövő nem építhető. Ezt a gondolatot hagyományos decemberi kiállításunk jelmondatának választottuk, Szabó Béla tagtársunkat idézve, aki 2015-ben adta ezt a címet az akkori kiállítási anyagnak. Azóta ennek a gondolatnak a jegyében rendezzük decemberi tárlatunkat. Egyesületünk a Magyar Olimpiai Akadémia tagszervezeteként fontos feladatának tekinti a múltbeli sportsikerek felidézését, tárgyi vagy nyomtatott emlékeinek, relikviáinak gyűjtését, megőrzését és bemutatását. Példát állítva, okulásul és ösztönzésül a fiataloknak a sportolásra, a hagyományápolásra, megkezdett munkánk folytatására – mondta Pócsik József, aki ezt követően felkérte az idei vendég, a Bán Aladár iskola alsós intézményvezető-helyettesét, Molnárné Nátrán Piroskát, hogy mutassa be az intézmény sportsikereit felvonultató anyagot.
![](https://cdn.veol.hu/2021/09/hGiCmsPlnYyBks5xBh0BbLMQrdue6PmmjD4wBPD31To/fill/1500/1000/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UyOGY1ZDdhNWRkOTQ3MWViZjRjNGYxYzIxOTIwNWNi.jpg)
megjelenteket
Fotó: Szabó Péter Dániel/Napló
Ezt követően Pócsik József elmondta, a 2019-es év kiállítói az iskola mellett Szabó Béla, Eiserle Judit, Cseh Ferenc, Oláh Tibor, valamint a palotai kézilabdázás ikonikus alakjai: Poór Gyula, Györe Tibor, Kenéz György, Nagy Károly, Fisli Lajos, Forgács Ferenc, Forgács Gábor, illetve Pass László és Sztanke József erőemelő világbajnok.
A rendezvény keretében bemutatták azt a könyvet is, mely a fennállásának tizenöt éves jubileumát ünneplő Várpalotai Olimpiai Baráti Kör eddigi tevékenységét foglalja össze.