2020.03.14. 11:00
Rendhagyó ünnepi műsort adott a Botev iskola
A hagyományos, március 15-ei városi megemlékezésre ünnepi műsorral készült a veszprémi Hriszto Botev Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola 4. A osztálya.
Fotó: Balogh Ákos/Napló
Sajnos a koronavírus veszélye miatt kialakult rendkívüli helyzetben az ünnepség elmarad a Dózsa téren, és a közös iskolai megemlékezésen sem léphetnek fel élőben a gyerekek a saját iskolájukban. Emiatt csalódottak voltak a műsorban szereplő kisdiákok.
Az iskola vezetősége megoldásként azt találta ki, hogy a negyedikesek csütörtöki jelmezes főpróbáját videóra veszik, amelyet pénteken minden osztály megnézhet majd a saját osztálytermében. A főpróbára meghívást kapott a Napló szerkesztősége és a Veszprém Televízió is.
![](https://cdn.veol.hu/2021/09/WQkIGlQO0kGlPEx-p1S8X_i1gIfwuCwGHy1Hb27pWYQ/fill/2000/1333/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE4OTJmYTM0MDE0ODRiZTk5NDZlOTgzMDdjMTcxYTE3.jpg)
A szereplők nagy lelkesedéssel és szeretettel adták elő műsorukat, amelyre már hónapok óta készültek. Felkészítő tanáruk, Kissné Budai Margit elmondta, hogy augusztus végén értesültek arról, hogy az ő osztályuk lesz az egyik fellépő a városi megemlékezésen. Osztályfőnökként nagy izgalommal állította össze az ünnepi műsort, majd kiosztották a szerepeket, és próba próbát követett.
Az olvasópróbákon nagy hangsúlyt fektettek a szép, tiszta beszédre. A tizennyolc kisdiák nagyon nagy büszkeséggel és magyarságtudattal készült a fellépésre.
![](https://cdn.veol.hu/2021/09/iWkdGJk3cWN1O2RAGZ-7odLoD8BCMVVJZUZpNdL-4DA/fill/2000/1333/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUzNTU3OWM2YzFlNDQyODI5NTEzYzlmZjAwNDcyYTRh.jpg)
Fotó: Balogh Ákos/Napló
A színvonalas, jelmezes, zenés műsorban elhangzott többek között a Nemzeti dal, a 12 pont, és kuriózumként a Kiss Kata zenekar Magyar vagyok című dalát is elénekelték a Botev általános iskola negyedikes tanulói.