az ünneplés az online térbe szorult

2020.04.11. 09:00

A magyar költészet napját ünnepeljük

A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta április 11-én József Attila születésnapján ünneplik, akinek az életműve megkerülhetetlen teljesítmény mind a költőutódok, mind a művészettel foglalkozók számára. Ebből az alkalomból minden évben irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal és -versenyekkel tisztelegnek a magyar líra előtt. A koronavírus miatti otthonmaradás okán az ünneplés az online térbe szorult, de megannyi országos kihíváshoz csatlakozva idén is megünnepelhetjük a költészet napját Veszprém megyében is.

Horváth Virág

Géczi János számára a költészet létezési forma Fotó: Nagy Lajos/archív<br />Fotó: Nagy Lajos/Napló

Géczi János, József Attila-díjas író és képzőművész a Napló és a veol.hu felkérésére videóban ajánlotta Baka István Azt hittük, hogy a dzsungelek című versét a jeles nap alkalmából. – Ezt a verset 1971-ben írta Baka István, ekkor még nem ismertem őt. Egy évvel később, Hódmezővásárhelyen találkoztam először a nevével, a Tiszatájban. Később, már Szegeden Istvánnal nagyon közeli barátságba kerültem. A könyvének alakulását, amelyben ez a vers is megjelenik, írásról-írásra követtem már. Érdekes, hogy Baka István – aki időközben klasszikussá emelkedett – világából az első verseit kevésbé ismerik, holott rendkívül mélyek és fontosak – mondta el Géczi János.

Géczi János Baka István versét ajánlja
Fotó: Nagy Lajos/Napló

Ladányi István, a Pannon Egyetem oktatója, író, költő Kassák Lajos A ló meghal, a madarak kiröpülnek című versét ajánlja olvasásra, és mutatja be az ünnep alkalmából.

- Kassák verse majd száz éve provokálja a magyar irodalmi közízlést (1921-ben írta, ekkor már olvasott fel belőle, és 1922-ben publikálta a rövid életű 2x2 bécsi emigráns folyóiratban). Ha lenne olyan össznépi magyar szavazás, hogy ki melyik verset nem szereti legjobban, akkor az ismertsége révén valószínűleg elég előkelő helyen szerepelne. Megértem azokat, akik nem szeretik ezt a költeményt. Ugyanakkor nem értek velük egyet. Megpróbálom elmondani, hogy én miért szeretem.

Kassák verse nem szép. Hagyományos versfelfogás szerint nem is vers. Nincsenek rímei, versszakai, nincs felismerhetően szabályos versritmusa. Nem is azért írta, hogy szép vers legyen. Kassák tisztességtelennek tartotta volna szép verset írni egy olyan világban, amely igazságtalan, amelyben cselekedni kell – és nem feldíszíteni szép versekkel – mondta el Ladányi István.

A Pannon Egyetem oktatója szerint az erős gesztusok szépsége ugyanakkor ott van a versben. A művészi cselekvés erőteljes kinyilvánításának a szépsége is. Az, hogy valaki kiáll, és hangosan, tagoltan világgá kiáltja, hogy ő itt van, és látja, hogy milyen a világ, és művészként cselekedni akar.

- A költemény mérete, nagy, hömpölygő terjedelme a megállíthatatlan beszéd erejét mutatja fel. Nem is versnek, hanem poémának nevezik ezt az áradó műfajt. Kassák kinyilvánítja önálló, önelvű művészi és emberi azonosságának igényét: a közösségi ideológiáktól és azokhoz kapcsolódó hatalmi céloktól való függetlenség és a szabad egyéni alkotómunka szándékát. A költemény az ehhez vezető utat járja végig több értelemben is – és ezt az utat járatja be olvasójával is, hogy végül közölje vele: „én KASSÁK LAJOS vagyok”, senki és semmi mással nem azonos, a saját útját járó alkotó ember.

A vers méretéhez és formájához hozzátartoznak a keletkezésének körülményei. Nemcsak Kassák fiatalkori, Budapesttől Párizsig jórészt gyalog megtett útja ilyen külső körülmény, amely Kassáknak saját művészi énje fölfedezését (megalkotását) is jelenti, hanem a mű keletkezése idején megtett hosszú gyalogútjai is. Bécsi emigrációjában írja a verset, ahol a város peremén lakik, miközben a belvárosban éli napi életét. Így naponta begyalogol Bécs belvárosába és hazagyalogol szálláshelyére. A gyaloglás nemcsak a gondolkodás ideje, hanem a testi emlékezésé is. Ebben az időszakban következnek be szakításai azokkal a baloldali értelmiségiekkel, akik az aktív politikai cselekvés orgánumaként szeretnék szerkeszteni közös folyóiratukat, és a politika szolgálatába állítani művészetüket. Kassák már nem hisz ennek az értelmében: a művészi szabadság behatárolásaként éli meg azt is, ha önmagával szemben támaszt ilyen igényeket az alkotó ember – emelte ki Ladányi István.

Kiderült, a poéma gondolatmenete arra az 1909-es konkrét útra támaszkodik, amikor a fiatal, a saját útját kereső munkás, félértelmiségi Kassák szakít addigi pénzkereső életével, és változó útitársakkal, pénz nélkül, alkalmi munkákból élve, ingyenkonyhákon étkezve körbecsavarogja Európát, eljut a művészetek akkori „fővárosába”, Párizsba, megismerkedik a korabeli művészi szabadságkeresések változataival, és megállapítja, hogy „én láttam párist és nem láttam semmit”.

Ladányi István Kassák Lajos versét ajánlja olvasásra
Fotó: Balogh Ákos/Napló

- Az út a bevett társadalmi szabályok, kötöttségek alóli szabadulás útja. Miközben halad előre, visszatekint régi önmagára, és folyamatában tapasztalja, hogyan szabadul meg a számára rendelt, a származása, helyzete által előre megírt sorstól. Kassák kozmikus dimenziókba helyezi földhöz tapadó gyaloglásukat: „mi talpunkra szögeztük az országutakat s a nap jött / velünk az ürben arany mértföldlábakon”. A távolról velük együtt mozgó nap mércéje teszi lehetővé azt a gondolatot, hogy az embert ugyan megkötik a maga aktuális körülményei, de ebbe nem kell beletörődnie, nem kell elfogadnia örökölt kereteket – tette hozzá Ladányi István.

Elmondta, a mű terjedelme, az emlékezés részletei, a költői beszéd gondolatritmusa lehetővé teszik az együtt mozgást a költemény olvasásában, az olvasói részesülést a megosztott tapasztalatból. Így nyerhetnek sajátos értelmet a vers értelmetlen halandzsaszövegei is. Jelenthetik a század hangzavarát, a sok értelmetlen beszédet, az ideologikus „értelmes” nyelv tulajdonképpeni értelmetlenségét, a művészi fecsegést, egyes helyeken talán azt az idegenségérzetet is megjelenítik, amit a külföldi vándorúton érez a gyalog járó, éhes, kolduló ember, miközben nem érti maga körül az idegen beszédet. Hiszen a poéma az út tapasztalatának a megosztása.

- Az út végén pedig ott a művészi én önkinyilvánító gesztusa: „én KASSÁK LAJOS vagyok”, a tipográfiával is kiemelve a megszerzett, jelentésekkel telített nevet, a semmiből, önerőből fölépített művészi ént. De ezzel nem ér véget a vers. A végén meglódított nagy avantgárd művészi jelkép, az elröpülő szamovár megnyitja az értelmezési lehetőségeit, továbbá a verset uraló útmetaforikát is. A tovaszálló idő, az elszállt lehetőségek, netán valóban a társadalmi igazságossággal kapcsolatos elrepült remények kifejezésre juttatása ez? Mindenesetre valami, ami mozgásban van. És igaz ugyan, hogy „a madarak lenyelték a hangot / a fák azonban tovább énekelnek”.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában