Játszottak a szavakkal

2020.07.16. 11:00

Szócsízióval kezdte programjait a Művészetek Háza

A Művészetek Háza Szócsízió nevű kvízprogramjának negyedik alkalmával a nyári ünnepkörökből kiindulva játszottak a szavakkal a vállalkozó kedvűek. Nyelvi játékok, találós kérdések, szólások felhasználásával, barkochbával és activity játékelemekkel lepték meg a résztvevőket a játékmesterek, Éltető Erzsébet és Kilián László.

Juhász-Léhi István

Kilián László és a Szócsízió résztvevői

Fotós: Balogh Ákos/Napló

Kilián László elmondta, hogy a pandémia hónapjai után a veszprémi Művészetek Háza ezzel a rendezvénnyel kezdte meg ismét programjait. A biztonságra figyelve igyekeznek szabadtéren tartani mindezeket, így a gyerektáborukat is. A Szócsízióra három csapat nevezett, melynek tagjaira hét feladat várt.

– A Szócsízió folytatása egy sorozatnak, hiszen ez már régóta megy és kedvelt program intézményünkben – nyilatkozta a Naplónak Kilián László, a Művészetek Háza igazgatóhelyettese.

– Éppen beindult a játék a járvány kitörése előtt, sok nagyobb létszámú csapat jelentkezett. Most annyi újítás van a sorozatban, hogy névmágiát is bevettünk a kvízjátékba, és minden egyes alkalommal kitérünk az aktuális néprajzi, illetve az adott ünnepkörrel kapcsolatos vonatkozásokra – közölte a játékmester.

Kilián László és a Szócsízió résztvevői Fotó: Balogh Ákos/Napló

Így aztán volt már szó az adventről, vagy éppen a böjtről, és most az aratás is sorra került. Mindehhez irodalmi vonatkozásokat kerestek, az utolsó feladatnál pedig irodalmi szöveget kellett megismerniük és visszamondaniuk a vetélkedő csapatoknak. Ez azért is fontos Kilián László szerint, mert remélik, hogy ezzel talán az irodalmi rendezvényeken is viszontláthatják a játékra jelentkező versenyzőket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában