Szembemenve a közízléssel

2020.07.05. 07:00

Tarczy Péter alkotásaival a vizuális allúziók rejtett világába kalauzolja közönségét

A Hajdúságban lakik, de sokat mozog az országban: kiállításokat nyit meg, író-olvasó találkozókat vezet. Tarczy Péter művészeti író, festő és grafikus az édesanyja haláláig sok időt töltött a Siófok melletti Nagyberényben, ahova most is gyakran visszajár nyugdíjas rajztanár feleségével, aki a somogyi tájak és a balatoni vitorlások avatott festője.

Kellei György

Forrás: Archív

Tarczynak eddig hat kötete jelent meg, legutóbb a Balatoni panteon, amelyben a tó körüli temetőkben nyugvó neves embereknek állít emléket Egry Józseftől Latinovits Zoltánig. A könyv nagy siker volt. Tavaly első nekifutásra felvették a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének (MAOE) festő szakosztályába, bár őt inkább grafikusként ismerik. Több kiállítása volt a Dunántúlon, sokan láthatták már groteszk, narratív munkáit, bár az utóbbi időben nonfiguratív, vizuális allúziókat is fest, rajzol. Rajzait közölte többek között az Élet és Irodalom és az Alföld is.

Elválaszthatatlan a Balatontól és a tó környéki világtól. Mióta kötődik ehhez a tájhoz? Milyen útravalót adott?

– Már hatvan éve kötődöm a tóhoz, ugyanis keresztszüleim Siófokon éltek, még általános iskolába is jártam ott. A nyár egy részét a Nagyberényben élő húgommal mindig náluk töltöttük. Egyébként Borsodban nőttünk fel, húgom és édesanyám 1984-ben költözött Kazincbarcikáról a Balaton közelébe. Házasságom révén én Hajdúböszörményhez kötődöm. Harminc évig újságíró-szerkesztőként dolgoztam. Aztán megismertem Matyikó Sebestyén Józsefet, aki elvitt a Balaton körül élő író, festő emberekhez. Jóska már hat éve nincs köztünk, áldom emlékét, mert neki köszönhetem, hogy e csodás világ történetét megismertem, és azóta magam is másként nézek a Balatonra, lelkisége másképpen rezonál bennem. Vele vittem majdnem végig a temetőkönyv terepmunkáját, majd az egész megírása rám testálódott. Folytassa más, ha lesz hozzá kitartása. Az élet sajátosságából eredően folytatni is kell. Már ez a kötet sem igazán friss, hiszen azóta meghalt, és szülővárosában, Siófokon temették el felesége és szülei mellé világhírű szobrászunkat, Varga Imrét.

Pár év alatt ismert képzőművész lett, felvették a MAOE-be. Kiállítások gyakori résztvevője. Miért és mikor kezdett el folyamatosan alkotni?

– A miértre az iskoláskor a válasz. Sajószentpéteren olyan remek rajztanáraim voltak az általános iskolában, mint Pásztor Miklós vagy Bánfi József festőművészek, a kazincbarcikai gimnáziumban pedig Szerdahelyi Sándor. Akkor már izzott valami, a művészettörténeti dolgozataimat Sanyi bácsi mindig példaként hozta elő, néha már restelltem is. Aztán tizennyolc évesen már kiállíthattam Feledy Gyulával, Lukovszky Lászlóval, Barczi Pállal, Mezey Istvánnal. Mindnyájan országos díjazottak. Nagyon meghatározó volt még Demeter István katolikus esperes barátsága, aki egyháza egyik legjelentősebb festőjeként halt meg viszonylag fiatalon. A plébániáján ismertem meg Kondor Bélát, nem sokkal halála előtt. S még egy név: André Szabó. Brüsszelben és hozzánk közel élt remek festő barátom, aki biztatott, s addig nem nyugodott, míg újra nem kezdtem a papírt gyötörni. Belgiumban is jelentős művésznek számított, számos díjat kapott, még Modigliani lányától is. Az Európai Parlamentben is volt kiállítása. Hazajött meghalni.

Szürrealista, már-már vizuális kavalkádú alkotásaiban szinte feje tetejére állítja a világot. Hogyan születnek a színes, mosolyogtató és merengésre inspiráló rajzai?

– Sokat utazok, és közben figyelem az embereket. Ezek aztán napok vagy hónapok múlva, persze áttételesen, de az élmény erejével megjelennek a rajzaimon, az akvarelljeimen vagy az akrilfestményeimen. Kialakítottam magamban egy kis „szörnyesztétikát”. Akkoriban sok dinót, képzelt lényt teremtettem, és egy szűk rétegnek tetszettek is a munkáim. Így került ki több munkám Európa több országába. A gyűjtőknél megtalálható mintegy negyven alkotásom. A Balaton körül élőknél is több helyen őrzik az alkotásaimat. Újabb műveim már általában lágyabbak, sokszor absztraktabb, de inkább a vizuális allúziók rejtett világába szeretem kalauzolni képeim nézőit. Mindig grafomán ember voltam, nagyon sok márkás töltő- és golyóstoll van a birtokomban, ezeket is használom rajzolásra, mert rájöttem, hogy a tinta a legjobb erre.

Művészeti íróként gyakran felkérik tárlatok megnyitására és monográfiák, művészeti könyvek bemutatására. Milyen elvek alapján fogalmazza meg értékítéleteit?

Tarczy Péter alkotásaival szereti a vizuális allúziók rejtett világába kalauzolni a képei közönségét
Fotó: Kellei György

– Erre rövid választ adok: nem a klasszikus szépség a fontos, nem a hamvas esztétikum. A képzőművészetnek ma már nem az a feladata, hogy gyönyörködtessen, hanem elgondolkodtasson, meghökkentsen. Új trendek, paradigmák mentén szerveződik a vizuális világ. Az új médiumok, a digitális technika nem követeli meg, hogy napokig satírozzunk egy bokát. Tehát az alkotónak legyen ideája, mert anélkül nem lesz hiteles. Rólam Sárközy Mátyás Londonban élő magyar író azt írta, hogy a munkáimat ötven méterről meg lehet ismerni. Én is azokat a mestereket szeretem, akik eredeti értékeket tettek le az asztalra, szembemenve a közízléssel, az akadékoskodókkal is. Van Gogh-ot a visszhangtalanság az öngyilkosságba kergette, még barátja, Gauguin sem respektálta a munkáit. Ma meg dollármilliókat fizetnek a vásznaiért.

A híres művészek közül kiket ismert személyesen? Kikhez fűzte közeli barátság?

– A már említettek közül sok képzőművészhez, íróhoz, és kevesebb zenészhez fűzött, fűz barátság. Nagyon szerettem Csohány Kálmánt, az erdélyi Désen élt Incze Jánost, Szalay Lajost, Bornemisza Lászlót, Heinzelmann Emmát, Plugor Sándort. Az írók közül talán még többet. Tüskés Tibor írta egyik könyvem előszavát, és Kányádi Sándortól Ferdinandy Györgyig sok jeles íróval beszélgettem. A Balatonhoz kötődők közül Halápy János özvegyével, Halápy Lili műfordítóval haláláig leveleztem. Udvardi Erzsébetet, a keszthelyi Cséby Gézát, Csukás Istvánt, Feledy Gyula Zoltánt, Tamás Istvánt, a balatonfűzfői Vágfalvi Ottót említeném még az itt élt, élő kreatív emberek közül. Az élő barátaim között van Áfra János költő, aki az Alföld rovatvezetője és egyetemi oktató. A Gérecz Attila-díjat éppen Füreden vehette át pár éve.

Anatole France Nobel-díjas francia író mondta, hogy „az emlékezés szelencéje egyetlen kincsünk”. Hogyan látja: a 21. század emberét, különösen a fiatal korosztályt érdekli a múlt? Önhöz hasonlóan megőrzik a magyar és az egyetemes értékeinket?

– „A múlt elmúlt, még akkor is, ha meghatározza a jelent” – írja Stephen King. Ez mindig így marad. Ha a fiamon múlik, akkor mindig lesznek őrzők. És sok más fiatalt ismerek, akiket érdekel a rég- és közelmúlt. Jóravaló fiatalemberek, tudásban felvértezettek. Egyébként Pierre Nora francia filozófus hosszú évek óta kutatja a múlt és a jelen kapcsolatát, például emlékhelyek, múzeumok, régi fóliánsok hatását vizsgálva. Bizony arra a következtetésre jut, hogy ezek felkeresése, lapozgatása a legjobb identitásfokozó tágabb-szűkebb közösségeknek egyaránt. Persze kell hozzá az érdeklődés is. Én úgy látom, hogy az utánunk következő generációknak is lesz feladata ezen a téren.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában