A közel-keleti ütőhangszerek veszprémi nagykövetével, Franczia Dániellel beszélgettünk

Dani Győrben született, és a kétezres évek közepén egyetemi tanulmányai miatt került először Veszprémbe. A magyar-etika szakpár elvégzése mellett, az egyetemi színpad előadásaiban is rendszeresen szerepelt. Az egyetem után Budapestre költözött, és ott is élt öt-hat évig, de elmondása szerint már ebben az időszakban tudta, hogy bárhova is sodorja az élet, vissza fog térni Veszprémbe.

Vissza is tértél.

Igen, és rendkívül hálás vagyok a sorsnak azért, hogy megválaszthattam azt a helyet, ahol élni szeretnék. Bár Győrben születtem, igazi veszprémi lokálpatriótának tartom magam. Veszprém az én választott otthonom.

Rendkívül sokoldalú ember vagy, többféle művészeti pályára is ráállíthattad volna az életed – gondolok itt az irodalomra vagy a színházra –, mégis a zene lett számodra az elsődleges. Hogyan kezdődött ez az egész? Hogyan lett zenész Franczia Daniból?

Éneke-zenei általános iskolába jártam, ami egy elég erőteljes kezdőpontja ennek a folyamatnak. Hét éves koromban feltették nekem a kérdést, hogy milyen hangszeren szeretnék tanulni. Nem is gondolkodtam a válaszon, egyből mondtam, hogy dobolni szeretnék. Persze gyorsan kijavítottak, hogy amire én gondolok, azt helyesen ütőhangszernek hívják. Erre mondtam, hogy jó, de én dobolni szeretnék. Szerencsére ez a kis konfliktus nem akadályozta meg, hogy elkezdhessem a dobos vagy ütőhangszeres pályafutásomat.

Azonnal igazi, nagy dobfelszerelésen kezdtél játszani?

Nem, az a korszak csak később jött el. Klasszikus ütőhangszereken játszottam: kisdobon, xilofonon, vibrafonon – vagyis ütős dallamhangszereken is. Kicsit kongáztam, és persze néha dobszerkó mögé is odaültem, de nem ezen volt a hangsúly, hiszen az iskolában mi komolyzenei darabokat játszottunk. Persze kamaszként aztán lett rockzenekarom is, saját számokat írtunk, és feldolgozásokat is játszottunk.

Mikor kezdtél el a közel-keleti ütőhangszerek felé orientálódni?

Tizenkilenc éves koromban ismerkedtem meg a macedón, szerb és egyéb balkáni zenékkel, valamint a Besh o droM zenekar koncertje és lemezei jelentették az első erős hatást, ezért egyébként külön öröm volt számomra, hogy azóta egy-két taggal már zenélhettem is együtt. A másik korai, nagy inspirációm Lajkó Félix zenéje volt. Ebben az időszakban ismerkedtem meg a darbuka nevű hangszerrel is.

Egyértelmű volt, hogy ettől kezdve ennek szenteled az életed?

Ezek rendkívül erős hatások voltak, de én ekkor még a színészkedésben gondolkodtam komolyabban. Színész II. végzettséget is szereztem, ezzel kerestem akkor a pénzt. Az egyetemi színpadból kinövő Teleszterion Színházi Műhelyben játszottam sokáig, illetve még más utazó színtársulatokban is. Ha a zene nem ragad magával, akkor valószínűleg még ma is színészként dolgoznék.

De magával ragadott.

Teljesen. Eljött az a pont, amikor minden nap elkezdtem gyakorolni a darbukával. Először csak napi egy órát, aztán kettőt, végül minimum hármat. Minden nap, rendszeresen, több évig. A végkifejlete ennek az lett, hogy ma már közel-keleti és balkáni ütőhangszeres zenésznek definiálom magam.

A darbukát már többször említetted, de elképesztő, hogy mennyi hangszeren játszol. Tudod pontosan, hogy szám szerint mennyin is?

Fogalmam sincs, de tényleg rengetegen. Ott van a darbuka, a kerámiahangszerek, a tombak, ami egy esztergált fából készülő perzsa dob, aztán a keretes dobok, ujjcinek, a djembe, a cajon, a ceglédi kanna. Nehéz felsorolni. Mindenesetre talán ebből is látszik, hogy én ténylegesen a közel-keleti ütőhangszeres játéktechnikának szenteltem az életem nagy részét. És természetesen ezzel népszerűsíteni is szeretném ezeket a hangszereket.

Nemrég például volt alkalmam egy ceglédi rendezvényen bemutatni az autentikus ceglédi kanna-játékot, az eredeti beás cigány verziót és a dél-indiai módszert is, amelyet én a ceglédi kanna előzményének tartok. Ghatamnak hívják azt a hangszert, amelyen az dél-indiaiak játszanak, méghozzá több ezer éves tradíció szerint. Ezt a ghatam-játékot alkalmaztam ott a ceglédi kannán, és nagyon tetszett a közönségnek.

Számtalan hangszeren játszol tehát, ráadásul szinte megszámlálhatatlan zenei projektben közreműködsz. Melyek voltak a számodra legemlékezetesebbek?

Mivel ezek a hangszerek alapvetően a világzene és az ethno-jazz műfajaiban használatosak, ennek megfelelően az ebben a stílusban tevékenykedő művészekkel kerültem kapcsolatba. Zenéltem már együtt Sebestyén Mártával, Lantos Zoltánnal, Horváth Kornéllal, aki Magyarország egyik leghíresebb ütőhangszeres zenésze, de játszottam már Kövi Szabolccsal, Ferenczi Györggyel, Hevesi Tamással és Matt Alber Grammy-díjas énekessel is.

Legutóbb pedig egy egész ország láthatott a televízióban.

Igen, A Dal 2020 győztes dalában, Rácz Gergőék mögött én darbukáztam. Szóval majdnem összejött az Eurovízió is.

Legemlékezetesebb fellépések és zenekarok?

A két legemlékezetesebb fellépés Bakos Árpád vajdasági zenész nevéhez köthető. Árpi korábban az Ethnokor zenekart vitte a vállán, most pedig Bakos Árpád és barátai néven zenélnek együtt szerbek és magyarok. Egy fesztiválon látott engem játszani Árpi, és rögtön meghívott a másnapi koncertjére, ahol egyedül lépett volna fel, hogy zenéljek vele. Fél órát próbáltunk, és annyira könnyedén rá tudtunk hangolódni egymás játékára, hogy ezzel a rövid gyakorlással is megcsináltunk egy egyórás koncertet. Olyan érzésem volt a vele történő zenélés közben, hogy amit az évek során kigyakoroltam és megtanultam, az tökéletesen ráilleszkedik erre a zenére. Azóta is sokat lépünk fel együtt.

A másik jelentős élményem két éve történt, mikor is Bakos Árpival a budai várban játszottunk, ahol iráni zenészek koncerteztek utánunk. Az előadásunk végén az egyik zenész odajött hozzám, hogy fent hagynám-e a felszerelésemet a színpadon, és játszanék-e velük. Ez életem egyik csúcsélménye volt. Játszottam darbukán, cajonon, tapanon, és szerintem a világon először szólalt meg ceglédi kanna az iráni klasszikus zenében.

Zenekarok?

A zenekarok közül mindenképpen meg kell említenem a Neofolkot, akikkel ethno-jazz zenét játszunk, amelyben felsejlenek az indiai zenei hatások, valamint a török és magyar népi motívumok is. Szívesen játszom a Gézamalac gyermekzenekarban és a Gyöngyhalász latin zenekarban is. Aztán a múlt idejű projektek között ott volt a Cosmos együttes, amelyet itt Veszprémben alapítottuk meg Kövi-Artúr Bálinttal, és Soós Arnold is játszott benne. A zenekar a kortárs komolyzenét és a tradicionális világzenét ötvözte. Nagyon izgalmas projekt volt. A zenei fejlődésem szempontjából pedig meghatározó volt számomra a Ritmosaic Percussion Group próbái, amely egy máig működő ütőegyüttes.

A zenélés mellett az oktatás is nagyon fontos része az életednek. Miért tartod lényegesnek, hogy ne csak játssz a hangszereken, hanem tovább is add ezt a tudást? Mit tartasz a legfontosabbnak az oktatói tevékenységedben?

Magyarországon nagyon kevesen űzik a darbuka- és a közel-keleti ütőhangszeres játékot, intézményesített keretek között pedig egyáltalán nem tanítják. Mindegyikünk mesterekhez jár, illetőleg az egymással megosztott tudásból élünk. Szerettem volna, hogy az érdeklődő fiataloknak legyen lehetőségük tanulni, ezért két Waldorf-iskolában is, Nemesvámoson és Kispesten, ütősórákat kezdtem el tartani. Nemesvámoson már több mint nyolc éve tanítok. Folyamatosan járok workshopokat, hangszerbemutatókat tartani iskolákba és egyéb intézményekbe. Ez számomra egyfajta misszió is. Szeretném ezt a játéktechnikát tisztán átadni, a kultúrától is mentesítve, csakis a tiszta technikát. Fontos számomra, hogy megmutathassam, legalább annyira cizelláltan és érzelemkifejező módon lehet egy dobon is játszani, mint mondjuk egy gitáron vagy egy zongorán. Lehet közvetítő, médium egy dobos is. Ezt szeretném mindennél jobban átadni.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve akár a zenéléssel, akár az oktatással kapcsolatban?

Régi vágyam, hogy összehozzak egy olyan veszprémi zenekart, amelyben régizenei és világzenei hangszerekkel játszanánk mainstream és alternatív popzenét. Aztán dolgozom egy saját, önálló, egyórás ütőhangszeres esten is, amelyen meghívott vendégekkel és a tanítványaimmal zenélnék együtt. Egy-egy hastánc produkció és interaktív elemek is tarkítanák a programot.

A másik nagy álmom, hogy csinálhassak Veszprémben egy ütőhangszeres műhelyt. Biztos vagyok benne, hogy nagy lenne rá az igény, csak egy hely kellene, ahol ezt meg tudom valósítani. Workshopokat tartanánk diákoknak és felnőtteknek is, és természetesen koncertek is lennének.

Felnőtteket is szoktál oktatni?

Igen, és ez egy új, fontos vonala az életemnek. Hamarosan végezni fogok a Károli Gáspár Egyetemen, és mentálhigiénés szakember leszek. Az a célom, hogy a felnőttek életébe is be tudjam vinni a zenét, hiszen ez rendkívül jótékonyan hat a mentális egészségünkre. Nyolc olyan elvonulós hétvégén vagyok már túl, amelyeken felnőtteket tanítottam, és az oktatásból végül nagy örömzenélések kerekedtek ki. Sokan mondták már, hogy mennyire jólesik ez nekik, mennyivel jobban érzik magukat a zenéléstől. És ez a lényeg.

Van esetleg valamiféle mottód?

Hiszem, hogy a zene mindenkié, és hogy azok a gyerekek, akik zenélnek boldogabb, kiegyensúlyozottabb és együttműködőbb életet élhetnek. És ugyanez vonatkozik természetesen a felnőttekre is.