Megjelent N. Horváth Erzsébet legújabb kötete a tapolcai amatőr színjátszás történetéről

A kuriózumnak is nevezhető könyv születéséről beszélgettünk.

- Bevallom, korábban nem volt szándékomban megírni a tapolcai amatőr színjátszás történetét. Vártam, hogy más megtegye azt. Egyszerű az ok: nem akartam, hogy elfogultsággal vádoljanak meg, mivel az elmúlt közel 130 évben szinte minden családtagomnak köze volt és van a tapolcai amatőr színjátszáshoz. Az édesapám, az édesanyám, a nagybátyám, én, a gyermekeim, az unokáim, sőt, a dédunokám is lépett már fel a „világot jelentő deszkákra – mondta N.Horváth Erzsébet író, helytörténész, a Batsányi Színjátszók vezetője, aki a 70-es évektől kezdve pedig-kisebb-nagyobb megszakításokkal színjátszó csoportot vezet a szülővárosában.

– A kötet megírására 15 évig vártam... De eljött az a nap, amikor Kertész Károly könyvtárigazgató nekem szegezett egy mondatot. Nem kérés, de imperatívusz volt: – Erzsike, neked kell megírnod az amatőr színjátszás történetét! Az ok, amivel tiltakoztam ellene, az lett az ő legmeggyőzőbb érve:

– Belülről látod, tehát hiteles vagy! Most pedig már a karácsonyi ajándéknak szánt könyvvel a kezemben beszélgetünk – mondta mosolyogva az írónő, miközben simított egyet a szép kivitelű, sok korabeli dokumentummal és több száz fotóval megjelent kiadványon. Mint hozzátette, célul tűzte ki maga elé annak a fantasztikus civil kurázsinak a bemutatását, amely a tapolcaiakat jellemzi. Mert ez teszi a helyiek életének, önismeretének, művelődésének fontos forrásává, fényes fejezetévé a színjátszást, a ”legmúlékonyabb„ művészetet.

- A könyvem nem tudományos igényű színháztörténet. Habár a benne leírt adatok pontosak, lexikonszerűek, teljességre akkor sem törekedhettem. A tapolcai amatőr színjátszás képes történelemkönyvét lapozhatja végig az, aki a kezébe veszi a kötetet. Rácsodálkozhat arra, hogy az amatőr színészek éppen úgy ”földön járó csillagok„, mint a hivatásos művészek. A szerepüket ők is a lelkükből építik fel – hangsúlyozza a szerző. Azonban a könyv nem csak az amatőr színjátszóknak állít emléket, de a színdarab íróknak, rendezőknek, a ”varázst„ biztosító, háttérben tevékenykedőknek is, akik csak a tapsrend végén jelennek meg, ha megjelennek egyáltalán... A helyszínek, a színpadok, a közönség, valamint a színikritika fejlődéstörténete is nyomon követhető a könyvben.

- A való világ sem maradhat a színfalakon kívül. A két világégés éppúgy ”bekúszik„ a tapolcai színpadra, mint ahogy a remény és az élni akarás megmutatja magát. Mindegyiknek tükröt tartok. Gyakran idézek a korabeli sajtóból, hogy a szemtanún keresztül is láttassam Thália tapolcai papjait – szögezte le az író.

N.Horváth Erzsébet örömmel mondta, hogy a könyv megjelentetéséhez nem csak a lektorként is jelenlévő Kertész Károly adott biztatást, de a nyelvi lektor Parapatics Andrea is. A köszöntőt Oberfrank Pál, a Petőfi Színház igazgatója írta. Sorai ebben a járványterhes helyzetben lélekerősítőként hatnak:

”...emberi, baráti szeretetcsapatok álmodták végig ezen évek sorát, hogy adjanak valami olyan élményt, olyan megtisztulást a városi közönségnek, melyre csak a színház, a tiszta és ártatlan, emelkedett és ünnepélyes színház képes. Tiszta, mert a szépet és jót keresi és adja tovább, ártatlan, mert nincs benne rút, gonosz, irigy, csak fennkölt és magasztos, emelkedett, mert egekbe néz és ünnepélyes, mert mindenkié, aki egybetartozik ott, Tapolcán, ahol csodák születtek„

N. Horváth Erzsébet azt reméli, hogy könyve hídként fogja betölteni a mindenkori tapolcai amatőr színjátszók tettekkel megfogalmazott üzenetét: egy város ereje nem a falaiban, hanem az ott élők lelkében van.