Itt van velünk, jelen van - Petőfi Sándor nyomában Veszprém megyében

1841 márciusában nedves, havas időben szegényes, elnyűtt katonaruhában egy betegeskedő garabonciás tűnt fel a Sopronból Pápára vezető úton. Petrovics Sándor obsitos közkatona ekkor lépett először Pápa földjére. Pápa nem csupán egy a hazai Petőfi-emlékhelyek sorában, ahol a poéta rövid életében megfordult, hanem itt „született” – hangsúlyozta a költő emlékét aktívan ápoló, vele több kiadványban is foglalkozó Kerecsényi Zoltán lokálpatrióta, a helyi városbarát egylet ügyvivője. 

A Kiskőrösön 1823-ban, az evangélikus keresztelési anyakönyvben Alexander Petrovics néven bejegyzett fiatalember Pápán írta le először, s vette fel a Petőfi nevet 1842-ben. „Petrovics Sándor Kiskőrösön, Petőfi Sándor Pápán született” – emlegetik ezt mindmáig előszeretettel a pápaiak néhai Hatvany Lajos báró, jeles magyar Petőfi-kutatónk nyomán. 

A legelső nyomtatásban megjelent versét, A borozót is itt írta Petőfi, 180 esztendeje. Az első költemény pedig, amely alá a kollégiumi Képzőtársulat Érdemkönyvében a választott költői nevet, a Petőfit írta, a Tolvaj huszár volt 1842 júniusában. Ez a Pápán választott név a nagy nyilvánosság előtt 1842. november 3-án jelent meg első ízben, az Athenaeum hasábjain, az ott közölt Hazámban című poémája alatt. 

Kerecsényi Zoltán kiemelte, Petőfi első nagyközönség előtti sikeres szereplése is Pápához köthető. A pápai megyeházán (a jelenlegi bíróság épületében) 1842 nyarán tartotta a tanulóifjúság az évzáró Örömünnepet, melyen Esterházy gróffal élen műkedvelő előkelőségek is megjelentek. A huszonegy programpontból Petőfi ötben szerepelt. Úgyszólván, a világon itt szavalták először Petőfi verseit is. Egyik diáktársa adta elő az ő díjat nyert Lehel című versét, egy másik a Szín és való című balladáját, ő pedig Orlay Petrich Soma díjnyertes „beszélyéből” olvasott fel részletet, továbbá elszavalta Vörösmarty Mihály nagy hazafias költeményét, a Liszt Ferenchez címűt, valamint Gaál József Szalkay Máté álnéven megjelent Ólmos botok címet viselő szatíráját. Ennek előadásával olyan viharos tapsot aratott, hogy elragadtatásában a jelen lévő földesúr még egy arannyal jutalmazta a fellépését. Életében ekkor érezhette magát először valakinek Petőfi; szinte – mai szóval élve – „sztárnak”. Akkortájt, tizennyolc évesen messze nem volt még egyértelműen kimagasló költői tehetsége, „azonban már birtokában volt azon tulajdonságoknak, amik a későbbiekben korszak­alkotó egyéniséggé emelték; a rendkívül erős verskezdésnek, a remek komponálási készségnek, a kiváló humorérzéknek, illetve csírájában a témáknak is” – idézte Petőfi pápai életszakaszával kapcsolatosan Veress Zsuzsa református kollégiumi magyartanár egy korábbi megállapítását Kerecsényi Zoltán. Petőfi Sándor hosszabb-rövidebb ideig – 1841 és 1843 között – négyszer tartózkodott Pápán. Az iskolában híján volt a szorgalomnak, a humán jellegű és idegen nyelvi órákon jól érezte magát, a reáltárgyak – például a matematika – kínt jelentettek a számára, ezekben úgymond „első volt az utolsók között”. 

Elsősorban a másod-unokatestvértől, Orlai Petrich Somától ismeretes a legautentikusabban Petőfi pápai élete, illetve kettejük – Jókaival hármójuk – közös pápai kalandjai. Orlai visszaemlékezéseit manapság is érdekes fellapozni, különösen az olyan, sokak előtt kevésbé ismert részletek felvillantásáért, mint amikor a makacs, konok természetű Petőfi egy fürdőzés alkalmával majdnem belefulladt a Tapolcába az egyik malomnál. Vagy amikor a 180 évvel ezelőtti napfogyatkozást kormozott üveg nélkül nézte végig Pápán, ami végül maradandó látáskárosodást okozott neki. Nem véletlenül írta később a Szemfájásomkor című költeményét – mondta el Kerecsényi Zoltán, hozzátéve, a történeti festészet későbbi példás alakja, a hű rokon és iskolatárs, Orlai vállalta mindvégig Petőfi helyett a pápai lét anyagi terheinek zömét, hiszen a költő állandó „zsemlegondokkal” küszködött; nemegyszer ruhaneműt is mások szedtek össze neki. 2017 óta emléktábla jelzi második közös szálláshelyüket – ahol 1841/42 fordulóján majdnem megfagytak a fűtetlen szobában – a jelenlegi Barát utcai szociális intézetben. De máig tanúskodik Petőfiről a két másik hajdani lakóház emlékjele is a Gyurátz, illetve a Petőfi utcában, a református ókollégium tőszomszédságában. Petőfinek két köztéri szobra van a városban. Az egyik 1931 óta áll a Március 15. téren, Kisfaludi Strobl Zsigmond munkája, a másik 1973 óta magasodik az Esterházy-kastély előtti parkban, Somogyi József alkotása. Nevét egy 1994-ben létesült, igen impozáns külsejű gimnáziumépület is hirdeti a Várkert árnyas fái között. 

Tapolcán ugyan mondhatni, semmit nem tett Petőfi, mégis itt van velünk, jelen van a városban több tekintetben. Ezt Hangodi László történész, főmuzeológus mondta lapunknak. 

– A költő egy alkalommal biztosan átutazott a városon, és lehet, hogy megállt az akkori mezőváros központjában az Ugri kocsmánál, de mivel ez 1839 tavaszán történt, akkor még csak 16 esztendős volt. Nem biztos tehát, hogy megpihent egy kupa bor erejéig a mai OTP épülete helyén állt vendéglátóegységben. Valamikor májusban járt itt a szülői háztól Ostffyasszonyfára menet. Ugyanis apja mészárszéke becsődölt, Petrovics Sanyit rokonokhoz adták a Vas megyei településre. Ott töltötte 1839-es nyarát, amelyet szép emlékűnek vélelmezhetünk. Patakban való fürdéssel, jó barátjával, Orlai Petrich Somával való mókázással telt a nyár, sőt, a szomszédos Csönge faluban élő, Róza nevű szerelméhez verseket is írt. Azonban apja szándéka ellenére tanulmányait nem folytatta ősszel, hanem felcsapott önként katonának Ernő főherceg 48. gyalogezredéhez, és Sopronban megkezdte a zöld hajtókás, sárga pitykés közkatonai szolgálatát. Tehát nekünk, tapolcaiaknak kedves a tudat, hogy igen, egyszer járt itt. A mai Petőfi Sándor utca 1906 óta viseli a nevét, 1998-ban pedig a Tapolcai Városszépítő Egyesület megbízására Raffay Béla szobrászművész elkészítette Petőfi fülkeszobrát, amelyet az akkori galéria falában helyeztek el. Ma is itt látható, és állandó kultuszhelye a március 15-i ünnepségeknek, a hagyományőrző huszárfelvonulások egyik megállópontja koszorúzás, díszlövés kíséretében. Minden évben eljönnek ide a tapolcai óvodások is, kis zászlókat helyeznek el a szobor körül március 15-e előtt. 1948-ban a vasúti Erzsébet ligetet is átnevezték, azóta Petőfi liget a neve – mondta Hangodi László. 

Petőfi Sándor pápai diák volt 1841 és 1843 között, azaz itt volt a közelben. Arra viszont, hogy Veszprémben is járt, az egyik verse, az 1842-ben íródott Vadonban című utal, hiszen odakanyarította a dátumot és azt is, hogy Veszprémben írta. 

– A másik dolog, ami Veszprémhez is kötötte, hogy az öccse, Petőfi István – aki mészárossegéd volt – Várpalotán bérelt az 1848-as szabadságharc előtt mészárszéket – mondta Márkusné Vörös Hajnalka, a Veszprém Megyei Honismereti Egyesület elnöke. – Egészen pontosan 1845 és 1848 között élt István Várpalotán, és egészen biztos, hogy többször meglátogatta a testvérét a költő, aki akkor már Pesten élt, ám lehet, hogy Veszprémen keresztül ment a pápai barátokhoz, többek között Orlai Petrich Somához. 

Amit nagyon számon tart Veszprém, az az, hogy 1848. március 5-éről 6-ára virradó éjszaka itt volt a feleségével. A városban vendégeskedett Szuper Károly színigazgató a társulatával, és őket látogatta meg Petőfi. Nem mint színész, hanem inkább mint érdeklődő kolléga. 

Abban az időben Veszprém híres szállodája a Korona volt, amely most a Mackó cukrászda feletti rész. Ez volt a hotel megépítéséig, egészen a 20. század közepéig a minőségi szálloda. 
Mielőtt folytatnánk, megkértük a szakembert, meséljen röviden arról, milyen volt az akkori város kiterjedése. 

– Körülbelül nyolcezren lakták akkor Veszprémet, aminek a déli széle a Károly-templom volt, a keleti sarka a nagy körforgalom – vázolta Márkusné Vörös Hajnalka. – Az északi része, a Dózsaváros, Temetőhegy akkor is létezett, mint ahogy a Jutasi út is, ám az Jutaspusztára ment ki egy uradalomba. A város nyugati része pedig a mostani Takácskertig tartott, de a Jeruzsálemhegy is jól kiépült már akkoriban. 
Kiderült: abban az időben még teljes díszében pompázott a Püspökkert, a mostani Színházkert, amely egy csodálatos díszkert volt. 

– Természetesen nem létezett még a Petőfi Színház, a város színháza a Nap Vendéglőben játszott, ami nem más, mint a Komakút 3., azaz a színészház, az ott lévő Ízer teremben voltak az előadások – tudtuk meg. 
Onnan tudjuk, hogy március 5-én és 6-án Veszprémben járt Petőfi, hogy Szuper Károly naplót írt, amiben rögzítette a találkozásokat. Azt is, hogy Petőfi a városban értesült az 1848-as francia forradalom híréről, amin fellelkesedve azonnal Pestre utazott a feleségével. 

A költő utóéletének egy mérföldköve az, hogy Veszprémben a színház felvette a nevét 1926-ban. Ugyanakkor Petőfi-szobrok is vannak a városban – a színházban és az előtte lévő téren –, és városrészt is elneveztek róla, ám mégis maradt Jeruzsálemhegy az átnevezett terület. A költő látogatásának emlékét 1913 óta őrzi emléktábla az egykori Korona szállónál.