Navratil Andrea: A mese a szegények egyeteme

Legalábbis kérdésünkre némi latolgatás után ezt válaszolta. A Liszt Ferenc-díj a magyar állam által adományozható legmagasabb zenei kitüntetés. Kiemelkedő zenei és előadó-művészeti tevékenység elismerésére adományozható állami elismerés, amelynek Navratil Andrea tavaly birtokosa lett. Minapi beszélgetésünk során arról érdeklődtünk, hogy milyen érzés volt, amikor tudomást szerzett erről, és eszébe jutottak-e akkor olyan nevek, akik pályáját segítették, s hozzájárultak a kitüntetéshez. 
– Pont egy évvel ezelőtt, tavaly márciusban kaptam meg a Fonó-díjat, közönségszavazatként az elmúlt 25 év legjobb énekese kategóriában. Negyed évszázad nagy idő, úgyhogy ez a szép díj inkább jelzésértékű, sok más énekes kaphatta volna helyettem, persze a közönség szeretete nagyon jólesett, és nagyon megtisztelő volt. Érdekes, hogy pár héttel később pedig a legmagasabb zenei kitüntetést, a Liszt-díjat vehettem át népdalénekesként, ami nemcsak nekem, hanem az egész népzenészközösségünknek komoly szakmai visszajelzés, elismerés. Természetesen mindkét díj kapcsán megemlékeztem mestereimről, azokról az asszonyokról és emberekről, akiktől az énekeket és a hagyományokat tanultam. Néhányukkal személyesen is több időt eltölthettem, sokkal többet kaptam tőlük pár éneknél, mesénél vagy imánál. És hálás vagyok azoknak, akik az utamat egyengették és kísérték, szüleim mellett az általános és középiskolás tanáraim­nak, akikre ma is jó szívvel gondolok, hiszen észrevették a bennem rejlő képességeket, és támogattak. Ilyen volt Bujtor Ágnes, aki tízéves koromban kiemelt a kórusból, s hétvégéken külön foglalkozott velem. 
Az általános iskolában volt még egy komoly példakép előttem, Sorki Dala Andor képzőművész és költő, aki rajz- és magyartanárként nagy hatást gyakorolt rám. Aztán a gimnáziumi évekhez szintén fűződnek fontos személyek, például Zakariás Anikó, aki hallatlan energiával rendelkezve olyan kiemelkedő kórusközösséget kovácsolt, hogy együtt énekelve bejártuk egész Európát. S ami az életemben fontos visszatérő hely volt, vele többször végigjártuk az egykor volt kerek haza Tündérkertjét, Erdélyt. Aztán 1994-ben, a Dunántúl egyik legrangosabb országos népdaléneklési versenyén, Mohácson figyelt fel rám Bodza Klára. A döntőbe jutás okozta örömömet azzal a felajánlással koronázta meg, hogy a Nádasdy Kálmán Művészeti Iskola leendő növendékeként népi énekeket tanulhattam nála, immáron nemcsak kottából, hanem szebbnél szebb eredeti gyűjtéseket hallgatva. Ő vezetett be a dialektusok és a kisebb tájegységek világába. Eredeti felvételek sokaságát hallgatom azóta is töretlenül. Bodza Klára egyébként pár hete töltötte be nyolcvanadik életévét, tiszteletére március 27-én a Hagyományok Háza dísztermében készülünk vele együtt egy szép ünnepi műsorra – mondta Navratil Andrea. 

Arról is szó esett, hogy az éneklés szeretete és a hagyományos paraszti világhoz való vonzódás nála egyben azt a tiszteletet is megtestesíti, amelyet az itt tapasztalható végtelen tudás iránt érez. 
– Fontosnak tartom, hogy ez az örökség ne csupán könyvekben és kottalapokon létezzen, hanem élőben is elérhető legyen mindenki számára. Lassan húsz éve vezetjük a Gazdakalendárium oktatóprogramunkat, mely során rendhagyó iskolai órák keretében hónapról hónapra egy-egy jeles mesterséget járunk körbe, játékosan nevelődnek bele a gyerekek a régi ember őrizte tudásba. Mert a paraszt­ember ismerte maga körül a teremtett világot, használta, s nem kihasználta azt, olvasott a csillagok járásából, faragott, szőtt, font, énekelt és táncolt. Énekkel gyógyult és gyógyított. Az együtt éneklés ereje sokkal nagyobb, mint gondolnánk. Aki nem próbálta, jöjjön el egy dúdolómra, ami régóta szívügyem. Országszerte összegyűlünk hétről hétre, hónapról hónapra, s a régi fonógyűlés mintájára énekléssel, örömmel és derűvel töltjük az időt. Itt, Veszprém megyében is számos helyen énekeltünk már, s éneklünk, legutóbb Tihanyban és Szentgálon tartottunk tavaszköszöntő dúdolót, majd Kékkúton volt Kőfeszt Folkklub szlavóniai énektanítással, március 25-én Kiscsőszön találkozunk, március 26-án pedig Kővágóörsön lesz Pajtaavató Dúdoló. Egyébként a bakonyi és Balaton-felvidéki népzene szélesebb körben való megismertetése is évek óta szívügyem. Talán érthető, ha elárulom, hogy a 94 éves apai csodanagymamám zirci születésű. 
Andrea mesélt még arról, hogy biológusként végzett, s Gyimesben először népi gyógyászatot kutatott, ám mivel minden összefügg mindennel, éppen innen jutott el a már említett paraszti világ színes örökségéhez. Ökológus, népdalénekes, tanár és mesemondó. Azt kérdeztük, melyik áll a legközelebb hozzá. 
– Ha egyet kellene választanom, akkor tanár vagyok, erre születtem. Ám az egymástól látszólag elkülönülő említett hivatások összefonódnak, jól megfér egymás mellett a zene, a biológia és a mesemondás. Ez utóbbi is különösen fontos az életemben, hiszen úgy tartják, a mese a szegény ember egyeteme, minden benne van, amire az élethez szükségünk lehet. Az elmúlt napokban, március idusán, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékére több ezer iskolásnak tartottunk rendhagyó zeneórát a Békás Bandával a Filharmónia Magyarország ifjúsági bérlet sorozatának keretében Pécsett, Kecskeméten és Baján, valamint Budapesten a Művészetek Palotájában és a Hagyományok Házában. Persze, hogy meséltem is. És megénekeltük a gyerekeknek Petőfi-népdalba szőtt sorait: „Iskolába nem járattak, olvasni se tanítottak, de szemedből kiolvasom, hogy szívedbe’ bánat vagyon.” Csodálatra méltó, milyen gazdag népzenét őriztek meg számunkra, s mennyire sokat tudtak a parasztemberek, akik nem az iskolapadban tanultak, hanem örökül kapták, s a természettől lesték el mindazt, ami az élethez szükségeltetett – hangsúlyozta. 

Navratil Andrea zenei pályája során számos zenei formációban lépett fel, jelenleg a Kobzos együttes és a Fonó zenekar mellett a Duna Művészegyüttes szólóénekese, Berecz András műsorainak, valamint a Békás Banda és a Tallabille zenekarnak meghívott vendégénekese, a Fölszállott a páva tehetségkutató verseny felkészítő mestere, a Hagyományok Háza meghívott szakoktatója, a MMA-ösztöndíjasa. Bejárta egész Európát, koncertezett Indiában, valamint hazánk képviseletében a Magyar Örökség programsorozaton szóló énekesként meghívottja volt az Egyesült Államok egyik legnagyobb szabású szabadtéri rendezvényének, a Washington szívében évente megtartott Smithsonian Folklife Festivalnak. Ma Keszthelyen tanít, a Tapolcai-medencében él, s az év első napján az év első koncertjét is itthon, Tapolcán tartották. Szereti és fontosnak tartja a dúdolókat, a közösségteremtő programokat, s mint mondja, imádja a munkáját, ami egyben a hobbija is. Ehhez azonban kell egy stabil hátország, egy olyan társ, aki segíti, aki mindig mellette áll. Andrea ezen a téren sem szenved hiányt, van hova, kihez visszavonulni a mindennapok sodrásából. Persze ilyenkor is tanul, hiszen 350 ezer népdalunk van, s úgy fogalmazott, egy élet kevés ahhoz, hogy ezt mind megfejtsük. Mindenesetre ebből Andrea egy jelentős részt magára vállalt.