Borszéki János életében kiválóan megfért egymás mellett a sport és a tudomány

A költemény gondolatát folytatva nem Vörösmarty Mihály, hanem Borszéki János nyugalmazott egyetemi docens rezidenciájára érkeztünk fotós kollégámmal, hogy megismerjük azt a sikeres életutat, amelynek a tanulni, tanítani, sportolni a jelszava. Amelyért elismerés és kitüntetés mellé március 15-én odakerült a Magyar Érdemrend lovagkeresztje is. 
A tájba illő, hangulatosan berendezett nyaralóban azonnal felsejlik, hogy itt rangja, megbecsülése, tisztessége van a múltnak. Családi fényképek, pénzérmék, zsebórák jelzik az idő múlását. Miközben megszólal a nagy becsben tartott ,,csöves” rádió 1950-ből, amely a nagypapáé volt. 
Innen indul a beszélgetés, amelyből kiderül: becsületes, szorgalmas tanulással, hittel és akarattal nagyon messzire eljutott a nagykanizsai kisdiák, aki az ottani vegyipari technikumból megérkezik a Veszprémi Vegyipari Egyetemre, ahol NB I-es kosárlabdázóként előbb diplomát szerez, majd doktori címet. 
De nincs megállás. Borszéki János tovább gyarapítja tudását, könyvet ír a szakmájából Optikai spektroszkópia címmel. Aztán létrehoz egy labort, amely ma is működik, amit osztrák tanulmányútján csodálhatott meg, és eldöntötte, mindent elkövet azért, hogy ilyen műszer a veszprémi egyetemen is legyen. – A környezetvédelem területén nagyon fontos ennek az alkalmazása, hiszen a toxikus nehézfémek vizsgálata ezzel tökéletesen megoldható – mondja az elismerését a Vigadóban átvevő Borszéki János. – Ezenkívül az ivóvizek, felszíni vizek, szennyvizek elemtartalmát, valamint a nátrium, kálium, vas, kalcium, mangán, magnézium, tehát a nem mérgező, de létfontosságú elemek mennyiségét is lehet mérni ezzel a laboratóriumi eszközzel. A növényvédő szerek, talaj, növények vizsgálatánál, korróziós kísérleteknél, kohászatban, üvegiparban is fontos analitikai mérőeszköz. Az életnek szinte minden területén alkalmazható. 
Nemcsak az osztrákoknál, de Svájcban is fejlesztette tudását a német felsőfokú és angol alapfokú nyelvtudással rendelkező vegyészmérnök. A tanulás mellett a tanítás is fontos szerepet játszott Borszéki János életében. A példa adott volt, hiszen rajta kívül több kosaras játékostársa is ledoktorált. Fülöp István, Drozda Tamás, Hamerli Péter, Domonkos László, Edelényi András szintén a hallgatók példaképe lehetett. Bizonyítva, hogy az élsport mellett is lehet kimagasló tanulmányi eredményeket elérni. – Ez így van, én is nagyon büszke vagyok egykori tanítványaimra, akik jó néhányan doktoranduszból váltak doktorrá – emlékezett vissza egyetemi hallgatóira Borszéki János. – Volt egy egészen különleges eset is. Egyszer levelet kaptam a Japánban ösztöndíjjal tanuló hallgatómtól, Jamniczky Zoltántól, aki azt írta, hogy a jó tanároknak köszönhetően hamar beilleszkedett a távol-keleti ország oktatási rendszerébe. És a szakterületén ott sem tudnak többet, mint a veszprémi egyetemen, ezért kifejezetten büszke az intézményre. „Semmi olyat nem mutattak itt, amit itthon ne láttam, hallottam volna.” Ez számít igazán elismerésnek bármelyik oktatónak – írta. 
,,Bor Jani” – ahogy egy róla szóló versben is megemlékeztek róla doktoranduszhallgatói – nemcsak elméleti, szellemi tudását fejlesztette folyamatosan, de fizikailag szintén kondicionálta magát. Két évig a Nagykanizsai Olajbányászban játszott, egyébként a Veszprémi Vegyész játékosa volt és ért a csúcsra irányító játékosként az NB I-ben. 
A most 77 éves nyugalmazott docens 68 évesen hagyta abba a síelést, teniszezni a testnevelési tanszék tanára, Németh János csalta a pályára, és ott is ragadt a mai napig. 
Borszéki János végigjárta a kihagyhatatlan lépcsőfokokat. Az analitikai kémiai tanszék jelentette az egyetemi központját. Volt doktori ösztöndíjas, üzemmérnök, a Nevikiben tudományos munkatárs, tanársegéd, adjunktus és végül docens. Tizenhét éve nyugdíjas, de az általa létrehozott labor munkáját folyamatosan figyeli. Hitvallása, hogy az oktatónak mindig a legújabbat kell tanítani, de ehhez folyamatosan neki is tanulnia kell. Ezt a cseppet sem könnyű utat járta végig ő is.