Minden diákban ott a kreativitás - Pedagógusnapi beszélgetés Tóth Mária tanárnővel

Tóth Mária, vagy ahogy a környezetében mindenki szólítja, Macza – a diákoknak Macza néni – tősgyökeres veszprémi. A zene iránti érdeklődését meghatározta, hogy az ének-zenei általános iskolába járt, majd tanulmányait a Lovassy gimnáziumban folytatta, ahol szintén a zenei pálya felé terelte, hogy tagja volt a Zámbó István karnagy által vezetett iskolai kórusnak. Bár a családjában nem voltak pedagógusok, két testvéréhez hasonlóan a tanári pályát választotta a középiskola befejezése után. A pécsi Tanárképző Főiskolán magyar–ének-zene tanári szakon szerzett diplomát, majd visszatért Veszprémbe. Rövid ideig az egykori Bem általános iskolában tanított magyart és ének-zenét, majd amikor megüresedett az énektanári állás a Lovassyban, az egykori alma materbe tért vissza, immár énektanárként. Érdekesség, hogy húgát, Tóth Zsuzsannát – aki ma a Vetési gimnázium énektanára és karvezetője – is tanította pályája elején. – Abban, hogy a Lovassyba kerültem, szerepe volt annak is, hogy 1980 őszén – családi vállalkozásként, Imre öcsém baráti köréből – megalakult a Belcanto Énekegyüttes, melynek szakmai irányítása az első karvezetői munkám volt. A 8 tagú kisegyüttes már az első Helikonon arany minősítést szerzett – emlékezett vissza.

Miután az iskolába került, erre az együttesre építve szervezte újra a gimnázium énekkarát, amelyet a mai napig vezet. A kórustagság sem akkor, sem később nem volt kötelező. – Bárki kórustag lehet, aki szeret énekelni. Nem feltétel a kottaolvasás, a zenei előképzettség, a tűpontos intonáció (az persze szükséges, hogy a társaság egy része rendelkezzen ezekkel a tulajdonságokkal, a többi már csak jól megszervezett ültetés kérdése) – fogalmazott a tanárnő.

A kóruséneklés lényege éppen az, hogy a gyerekek az együtt-éneklésben olyan sikerélményhez juthatnak, amit egyedül ritkán élhetnek át. És hogy ez mekkora húzóerőt jelent mutatja, hogy a 80-90 fős Lovassy kórusnak az iskola minden hatodik-hetedik tanulója tagja. A tanárnő kiemelte, szerinte a gyermekek abból a szempontból nem változtak semmit az évtizedek során, hogy mindig is fontos számukra az, hogy egy összetartó, jó közösségben legyenek.

A tanítás, kórusvezetés során azt is igyekezett mindig tudatosítani a diákokban, hogy a katartikus élmény eléréséért nagyon sokat kell dolgozni. A péntek délutáni próbára sokszor fáradtan, elcsigázva érkeztek a diákok, akiket különböző módszerekkel, trükkökkel igyekezett motiválni. Az énekkari próba például az évek során rituálévá vált váll- és nyakmasszírozással kezdődött.

– A próbák monotonitását azzal is meg lehet törni, hogy csukott szemmel énekeltettem a kórust: mivel a vezénylést nem láthatták, csak a fülükre és egymásra koncentráltak. Érdekes módon így pontosabbak lettek a belépések. Máskor összekevertük a szólamokat, senki nem ülhetett szólamtársa mellé. Ennek az lett az eredménye, hogy sokkal kiegyensúlyozottabb lett a hangzás. Mivel hosszú pályafutásom alatt többször részt vehettem külföldi tanulmányutakon és hazai karvezetői mesterkurzusokon is, ezeket a fogásokat részben másoknál lestem el, részben magam találtam ki. Ami bevált, az megmaradt, ami kevésbé, azt elhagytam – magyarázta.

Tóth Mária szerint a művészeti nevelés lényege örök: a legfontosabbnak azt tartja, hogy a diákok megkapják a lehetőséget arra, hogy kibontakoztassák a kreativitásukat. Erre nagyszerű lehetőséget kínál a Helikoni Ünnepségek több évtizedes hagyománya. A kórusaival minden Helikoni Ünnepségen részt vett az 1980-as évek eleje óta, és időről időre szép sikereket arattak. Az eredmények mellett a felkészülést és a válogatókat legalább olyan fontosnak tartja, mert ezek az intézmény és a diákok művészeti érdeklődését is fellendíti. A Lovassy gimnázium helikoni csapata számos elismerést vehetett át a négy évtized során: az iskola hatszor nyerte el a legeredményesebb intézménynek járó fődíjat, a kórusok számos arany minősítést nyertek, és Tóth Mária többször nyert el karnagyi különdíjat, legutóbb éppen az idei ünnepségen. A helikoni elismeréseket vagy a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége által tavaly neki ítélt KÓTA-díjat is fontos, jó visszajelzésnek tekinti, de pályája legfelemelőbb pillanatai mégis azok, amikor a karácsonyi koncertek végén az iskola tornatermében hatszázan énekelték közösen a karácsonyi kánonokat. Szívesen gondol vissza a Helikoni Ünnepségek eredményhirdetéseire is: elsősorban arra az euforikus örömre, amit a lovassys helikoni csapat tagjain látott, amikor kihirdették a legeredményesebb iskolának járó fődíjat.

A gimnáziumi vegyeskar és az énekórák megtartása mellett több együttest is vezetett az elmúlt évtizedekben. Majdnem 20 évig működött a Dowland Kamarakórus a Művészetek Háza égisze alatt, melynek tagjai zömében a Lovassy-kórus egykori tagjai és lovassys tanár kollégák voltak. A kamarakórus 2001-ben „Hangversenykórus cum laude” minősítést szerzett.

Emlékezetesek számára a külföldi utak, a Belcanto Kamarakórussal Németországban, Franciaországban és Szlovéniában is jártak. Az 1990-es évek közepén egy németországi fesztiválra olyan szuper csapat alakult, hogy még több mint húsz év elteltével is minden nyáron összejárnak, próbálnak és néha fel is lépnek. Nagyon büszke a Lovassyból induló Virtus Együttesre is, akik a 2000-es évek elején nem csak a Helikon népzenei fődíját nyerték el, hanem szinte az összes magyar népzenei verseny legmagasabb elismeréseit és KÓTA-díjat is kaptak.

Tóth Mária szerint ezeknek a sikereknek az alapja az, hogy egy olyan támogató, összetartó, egymást segítő tantestületnek lehetett tagja, amilyen a Lovassy tantestülete. Példaként említette a 20-25 tagú tanári kórust, amely harminc éve minden karácsonyi koncerten igényes többszólamú művekkel szerepel, de abban is különleges a gimnázium, hogy a helikoni csapatot minden alkalommal az igazgató, Schultz Zoltán személyesen vezeti. Ha a tanuló azt látja példaként, hogy a matematika tanára, a testnevelő tanára, az angol tanára és 25 tanára számára is fontos a művészet, akkor talán nem is olyan nehéz kórust szervezni.

A Lovassy-kórus tagjai évről évre változtak, de a járványig nem okozott gondot a tanárnőnek, hogy összetartsa a közösséget. A Covid miatt azonban több tanévben is nehezen tudott új tagokat verbuválni, és azokat a hagyományos rendezvényeket – karácsonyi koncert, alma mater – sem tudták megtartani, amelyek a diákoknak, a tantestületnek és személyesen Tóth Máriának is rendkívül fontosak voltak. Bár emiatt felmerült benne, hogy negyven év munkaviszony után nyugdíjba vonul, szerette volna az új évfolyamok tanulóinak kedvét is meghozni a kórushoz és a közös énekléshez. Erre az idei tanévben volt lehetőség, a jelenléti oktatás visszatérésével. A munka sikerét a Helikonon szerzett arany minősítés is jelzi.

A tanárnő szívesen tanítana tovább, a szabályozás miatt azonban ezt nem teheti, abban azonban már most biztos, hogy a nyugdíjba vonulása után sem fog tétlenkedni, mint mondja, keresni fogja a nyüzsgést, ami fitten és frissen tartja.

– A Lovassy gimnáziumban a tanulók többsége számára nem az énekóra a legfontosabb, ezzel tisztában vagyok, és soha nem is akartam azzá tenni. Arra azonban mindig nagy hangsúlyt fektettem, hogy a diákjaim zenei műveltséget szerezzenek, koncentráltan tudjanak tanulni, hogy merjenek és szeressenek énekelni. Ezeket a célokat többnyire sikerült elérnem – fogalmazott Tóth Mária.