Tapolca-Diszel

2022.10.09. 14:00

Installációk, festett selymek és dobozművek a Nyitott Műtermekben

A Csigó Kult Fest 2022 keretében a VEB2023 Kultháló Bázis támogatásával valósult meg a Nyitott Műtermek programsorozat első eseménye.

Tóth B. Zsuzsa

Vörösváry Ákos, a Látványtár egyik alapítója szerint a lepusztult tárgyak sokkal értékesebbek, mint a mai modern darabok Fotó: Tóth B. Zsuzsa

 

 

A helyszín ezúttal Tapolca-Diszel volt, ahol Vörösváry Ákos műgyűjtő, az Első Magyar Látványtár egyik alapítója és művészeti vezetője fogadta az érdeklődőket, köztük a Pécsi Tudományegyetem Művészeti kara különböző évfolyamain tanuló festő hallgatókat. A tanulmányi kiránduláson lévő fiatalok Aknai Katalin művészettörténész, a téma kurátora kíséretében érkeztek Diszelbe, ahol Mengesz Ágnes iparművész-textilművésszel, valamint lányával, az installációkat készítő Sztefanu Marinával és az ő párjával, Fülöp Gergő grafikus képzőművésszel találkoztak. Elsőként a Mengesz Ágnes műterméből kikerülő festett, többek között viaszolásos technikával készülő selymekkel és textilsálakkal, valamint különleges patchwork lakástextíliákkal és azok készítési módjával ismerkedtek a vendégek. Amint azt a háziasszony elmondta, férje, a tavaly elhunyt Sztefanosz Sztefu görög származású szobrász és ő Budapesten élt, onnan ingáztak három évtizeden át Diszelbe, amikor csak tehették. A házban látható szobrok, domborművek férje keze munkái. A szombathelyi művészeti szakgimnáziumban húsz éve a szövés és a nemezelés kivételével mindenféle technikát tanító háziasszony továbbra is kötődik Diszelhez, idén már a telet is ott tölti. 

Férje politikai menekültek gyermekeként született, hamar kiderült a tehetsége. A kisképzőben végzett, szobrai láthatók a diszeli kultúrházban és a Látványtár udvarán is. Ágnes otthonában, a valószínűleg még az 1800-as évek végén épült házban nagy becsben tartja a régi tárgyakat, például a hímzett falvédőket. A konyha falán az egyiket azonban már Marina terve alapján saját maga hímezte, a falvédőn Farkas Bertalan magyar űrhajóst örökítve meg. 

Marina és párja vetített képes előadást tartott munkáikból, a prezentáció során bemutatták Marina dobozképeit, amelyekhez a festett papírok elkészítésében édesanyja is segítségére volt. A pár közös installációiról ugyancsak vetítettek, és Gergő úgynevezett kavics kiállítóterét szintén bemutatták. Amint az elhangzott, az egyetemen képgrafika szakon végzett Marina szobrász szakot is hallgatott. Sokszorosító grafikával foglalkozott, érdekelte a globális környezetvédelem, merített papírt készített korábbi munkáiból, hogy újra felhasználja azokat. Részletes beszámolójából valósághű képet kaptak a fiatalok a kortárs magyar művészek életéről. 

A nap során a Látványtár vendégházában, a Nyúl család egykori otthonában mutatkozott be a vendégművészként alkotó Pátyerkó László és felesége, Nagy Krisztina dobozművész. A Bazsiban élő fiatal alkotók dobozműveikből jó néhányat elhoztak az alkalomra, nagy sikert aratva a vendégek körében. Mint kiderült, a néprajzkutató Krisztina és a történelem szakot végzett és korábban könyvtárosként dolgozó László a fővárosból költözött vidékre nyolc évvel ezelőtt. Állattartással foglalkoznak, de nem tudnak művészet, alkotás nélkül élni. Krisztina eleinte másoknak szeretett volna megfelelni alkotásaival, azonban hamar rájött, hogy nem ez az ő útja. Amikor öt évvel ezelőtt végre megmutatta az igazi arcát és mert a maga kedvére alkotni, akkor érezte, hogy ezzel kell foglalkoznia a jövőben. Azóta kicsi enteriőröket készít dobozműveiben. Akár kis rozsdás bögrét, maszatos kis széket, rádiót vagy könyvespolcot. Ösztönösen érzi – és ma már László is követi őt ebben –, hogy milyen tárgy kerülhet egy-egy műbe. Papírral, fémmel dolgoznak, sokoldalúan felhasználnak például sörösdobozt, drótot, de idegenkednek többek között az égethető gyurmától.   

Pátyerkó László és felesége, Nagy Krisztina bazsi dobozművész a Látványtár vendégházában mutatkozott be
Fotós: Tóth B. Zsuzsa

A korszerű, modern, letisztult belső világok helyett sokkal inkább a máladozó vakolatban, piszkos falban látnak fantáziát lakókörnyezetükben és művészetükben egyaránt. 

Vörösváry Ákos arról beszélt, hogy a Látványtár is gyűjti a drámaian lepusztult tárgyakat esztétikájuk miatt, hiszen ezek az enteriőrök sokkal értékesebbek, mint a mai modern darabok. Ezért a művész házaspártól, de Sztefanu Marinától is vásárolt alkotásokat a Látványtár. Marinától például a görög menekülteknek egykor otthont adó dohánygyárat ábrázoló művet, amely a dohányzástörténeti kiállítás anyagát gazdagítja. 

 

Címkék#ekf#Tapolca

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában