2022.10.11. 14:00
Tapolcán is népszerűek a mesék
A Wass Albert Könyvtár és Múzeum gyermekrészlege is csatlakozott a Népmese hete 2022 programsorozathoz.
Vasáros Ferencné gyermekkönyvtáros elemezte is a meséket a gyerekekkel
Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló
Az eseményre gyermek és felnőtt meseolvasókat és -hallgatókat vártak. A program sikerét bizonyítja, hogy azon közel ötszáz gyermek vett részt, valamint több mint száz felnőtt csatlakozott. A 19 gyermekcsoport között három óvodás volt, a Bárdos iskolának pedig valamennyi alsó tagozatos osztálya jelen volt a könyvtárban. A Nagyboldogasszony Általános Iskolát a 2., 3., 5. osztályosok képviselték, a Batsányi tagintézményből a 3. osztályosok, a Kazinczy iskolából az első a és b osztály érkezett meg. A Szász Márton Általános Iskolát két csoport képviselte, óvodások pedig nemcsak helyből, hanem még Badacsonytördemicről is érkeztek.
A felnőtt mesélők között voltak a Tamási Áron Színtársulat tagjai: Korponai Kitti, Dominek Ilona, Rompos Alida és Tóth Edit. A tanítók, tanárok közül D. Fekete József, Varga-Gerencsér Viktória, Bognárné Szászik Melinda, Gere László olvasott mesét, miként Lehner Lászlóné védőnő szintén, és természetesen a könyvtárosok: Mózes Magdolna, Berecz Orsolya, Vasáros Ferencné sem maradt ki a sorból.
A gyerekek örömmel fogadtak minden történetet, a legnépszerűbb mesék között volt Nyakigláb, Csupaháj, Málészáj története, A medve és a macska, A három kismalac, a Kőleves, A kismalac és a farkasok, A kiskakas gyémánt félkrajcárja című mese. De nagy tetszést aratott az Adj isten egészségére!, a Rókáné mézes-mákos kalácsa, A pletykás asszonyok és A kakas és a pipe meséje is.