Színház

2022.12.04. 20:00

Folytatódik az Okuláré Projekt, a hívószó: Tizennyolc

Tizennyolc helyszín, nyolc ország, három pályakezdő szerző, egy hívószó: Tizennyolc. Így folytatódik az Okuláré Projekt – kortárs dráma felolvasósorozat 2022/23-as évada decemberben. A közönség minden helyszínen három friss drámaszöveget ismerhet meg, majd fejtheti ki ezekről a véleményét az előadásokat követő kerekasztal-beszélgetésen, és az este végén szavazhat is a kedvencéről.

Szijártó János

December elején ismét találkozhatnak az érdeklődők a Tamási Áron Színtársulattal, az Okuláré Projekt részeként. A képen a novemberi előadásból Antalóczy Zoltán és Bognár Róbert látható

Fotó: Szijártó János

Erről Antalóczy Zoltán, a Tamási Áron Színtársulat vezetője tájékoztatta lapunkat. Mint megtudtuk, a Fiatal Drámaírók Háza programsorozatához decemberben tíz hazai és nyolc határon túli helyszín csatlakozott. Az érdeklődő közönség így Győrben, Debrecenben, Szegeden, Sopronban, Tapolcán, Egerben, Hódmezővásárhelyen, Badacsonytomajon, Budapesten pedig a Trafó Kortárs Művészetek Házában és a MANYI Kulturális Műhelyben tud bekapcsolódni a felolvasásokba. A projekt egyik fontos célja, hogy határokon túli magyar közösségeket is összehozzon: decemberben Berlinben, Marosvásárhelyen, Tel-Avivban, Jeruzsálemben, Calgaryban, Washingtonban, valamint online a Kolumbiai Magyar Kör, illetve egy Japánban élő magyar közösség előadásában lesznek hallhatóak kortárs magyar drámák.
– Manapság rengeteg minden vesz körül minket, ami a művészetnél több figyelmet követel. Pontosan emiatt van egyre nagyobb szükség arra, hogy a kortárs drámaírók az aktualitásokra reagálhassanak szövegeikkel – és hogy a közönségnek lehetőséget adjunk a szövegekről beszélgetni. Rendre azt tapasztaljuk, hogy töretlen az igény a színházi élmény teremtette közösségek, találkozások iránt. A decemberi Okuláré döntős szövegei témájukban ugyan nem kapcsolódnak az adventhez, de az alkotásban és az együtt töltött időben pont az a fény van benne, amelyet most mindannyian annyira várunk – fejtette ki a projekt aktuális fordulójáról Horváth Benji projektvezető.
Az Okuláré Projekt egy kéthavonta megvalósuló színházi felolvasóest-sorozat, amelyre a pályakezdő drámaírók nyílt pályázat útján kerülhetnek be. Minden alkalommal egy megadott hívószóra születnek az egyfelvonásos szövegek, ez decemberben a Tizennyolc. A három döntős szerző, Albel Daniella, Mihály Zsombor és Sipos Balázs drámáját is ez ihlette. A művek kiválasztásában és dramaturgiai fejlesztésében a Kovács ikrekként ismert drámaírók, Kovács Dominik és Kovács Viktor volt a szervezők segítségére.
Azt már Antalóczy Zoltán tette hozzá, hogy a novemberi Kapás hívószóra készült darabok bemutatása után a Tamási Áron Színtársulatot a Tizennyolc hívószóra is rámozdult, és ennek jegyében december 7-én Badacsonytomajon, december 8-án pedig Tapolcán láthatja őket a közönség, az Egry József Művelődési Házban és a Tamási Áron Művelődési Központban is 18 órai kezdéssel.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában