Ősbemutató Veszprémben

2023.01.05. 19:00

Musical az életbe, a szabadságba szerelmes költő életéről

Elkezdődött a Veszprémi Petőfi Színházban a névadójának, Petőfi Sándornak az életútját végigkövető PETŐFiFJÚ ősbemutató próbafolyamata. A darab február 17-től lesz látható, a musicalt a műfaj kiemelkedő alakja, a Nádasdy Kálmán-díjas Szomor György állítja színpadra.

Rimányi Zita

Elkezdődött a Petőfi Sándor életútját végigkövető PETŐFiFJÚ ősbemutató próbafolyamata, február közepétől láthatja a közönség

Forrás: Veszprémi Petőfi Színház

„Idén a költő születésének kétszázadik évfordulóját ünnepeljük, számunkra ez megkerülhetetlenül fontos jubileum. Az előadás ősbemutató is egyben, hiszen most indul útjára először a PETŐFiFJÚ musical, ami ugyan nagy kihívás nem kifejezetten zenés színházunknak, azonban annyi mindent elértünk már együtt ebben a műfajban is, hogy úgy gondolom, most is csodálatos munkába fogtunk, szeretettel, összhangban, igazi csapatként tudunk majd dolgozni” – indította el az olvasópróbát Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes, kreatív menedzser. Oberfrank Pál igazgató hozzátette: „Petőfi Sándor Veszprémben velünk maradt, innen indult el 1848 márciusában, köztünk van a mai napig csodálatos lényével, munkásságával, gondolataival. Nem mehettünk el amellett, hogy ne állítsunk színházunk névadójának egy ilyen emléket. Topolcsányi Laurát kértük fel, hogy az életét bemutató utat, fiatalkorát, iskoláit, vándorszínházi működését, családi és szerelmi életét, munkásságát írja meg, hogy megismerhessük ezt az ikont, aki évszázadok múltán is mély nyomot hagy a magyar emberekben. A darab számos kisebb helyzetből épül fel, kiemelkedő szerepet kap a látvány, a vizualitás, a képzelőerő."
Az ősbemutató Petőfi Sándor megzenésített versein keresztül nyújt betekintést a költő életútjába. Szomor György erről elmondta: „Nehéz munka volt, mert a versek megzenésítése elég szubjektív, hiszen mindenkiben más gondolatot, dallamot, érzést keltenek, de remélem, mindenki azonosulni tud majd a dalokkal."
Ha valaki kétszáz év után olyan valóságosan tud jelen lenni mindennapjainkban, mint Petőfi Sándor, a költő, színész, forradalmár, színháznévadó, aki a magyar történelem legnagyobb hősei közé emelkedett, akkor nagysága számunkra példa és iránytű, igazodási pont és remény is, hogy amíg hozzá méltók leszünk, erősek maradhatunk és életképesek. Keressük őt, hogy megértsük, amit ő megértett, megérezzük, ami a szívében volt, ami lelkesítette és vitte előre ifjúkorától, szenvedéllyel, szitkozódva olykor, humorral, játékosan, szerelemmel az életbe, a szabadságba, a magyar jövőbe vetett hittel és akarással. De ő is volt gyermek, szüleit szerető iskolás fiú, az irodalomért, a színházért lelkesedő fiatal, világmegváltó látnoka nemzetének, aki nagy útra indult, a végtelen homályába emelkedve pillantásunk elől. Keressük őt, hogy méltók legyünk nagy örökségéhez – minderről szól a darab.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában