Akinek nem hazudtak az álmai

2023.02.16. 20:00

A kétszáz éve született Petőfiről szóló musical ősbemutatója

Péntek este tartják meg annak a musicalnak az ősbemutatóját, ami közelebb visz minket kétszáz éve született költőnkhöz. Petőfi Sándor életének színpadra vitelével névadóját úgy mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház, hogy a társulatnak meggyőződése, számunkra máig iránytű, igazodási pont személyisége.

Rimányi Zita

Fotó: Pesthy Márton/Napló

A PETŐFiFJÚ – Anyám, az álmok nem hazudnak című musicalt február 17-én 19 órakor mutatja be évadának negyedik nagyszínpadi előadásaként a Veszprémi Petőfi Színház. Az estét előtte fél órával az előcsarnokban hagyományosan Premiertől premierig kiállítással nyitja meg, Legenda címmel Kollányi András radiológus főorvos alkotásai tekinthetők meg. A Petőfi 200-év egyik kiemelkedő eseménye ez a rendezvény, a darab közelebb visz minket a költőhöz megzenésített versein keresztül. 

„Ha valaki kétszáz év után olyan valóságosan tud jelen lenni mindennapjainkban, mint Petőfi Sándor, költő, színész, forradalmár, színházunk névadója, aki innen, Veszprémből indult el nagy útjára, amely a magyar történelem legnagyobb hősei közé emelte őt, akkor nagysága számunkra példa és iránytű, igazodási pont és remény is, hogy amíg hozzá méltók leszünk, erősek maradhatunk és életképesek. Keressük őt, hogy megértsük, amit ő megértett, megérezzük, ami a szívében volt, ami lelkesítette és vitte előre ifjú korától, szenvedéllyel, szitkozódva olykor, humorral, játékosan, szerelemmel az életbe, a szabadságba, a magyar jövőbe vetett hittel és akarással. De ő is volt gyermek, szüleit szerető iskolás fiú, az irodalomért, a színházért lelkesedő fiatal, világmegváltó nagy látnoka nemzetének, aki nagy útra indult, a végtelen homályába emelkedve pillantásunk elől. Keressük őt, hogy méltók legyünk nagy örökségéhez" – fogalmazott a társulat az előadás ajánlójában.

A főszerepet Ragány Misával váltott szereposztásban Kádár Szabolcs János játssza. Úgy véli, Petőfi olyan gondolatokat, érzéseket, indulatokat fogalmaz meg közérthetően költészete által, amelyek ma is megérintenek bennünket, szinte mindenki számára átélhetőek. „A lánglelkű magatartás, a szenvedélyesség mind olyan sajátos jellemző nála, amellyel így vagy úgy, de mindenki azonosulni tud, és rengeteget tanulhatunk tőle. A megzenésített versek közül a Jövendölést ki kell emelnem, hiszen szinte sokkoló, amikor belegondolok, hogy már 1843-ban ez a fiatalember tulajdonképpen megjósolta, mi vár rá, és kétszáz év múlva is emlékszünk a nevére, munkásságára. Ez hidegrázós momentum számomra az előadásban" – fogalmazott a színész. 

A PETŐFiFJÚ musicalben egy gondolatfüzérhez készült zene. A ritmikája, a lüktetése az előadás megragadó hangulatát erősíti – erről szintén beszéltek a darabban közreműködő művészek, alkotók, tudják – mint sokunk –, hogy Petőfi Sándor fiatal emberként hagyta itt a földi létet, egy olyan korszakban, amely meghatározó egy fiatal felnőtt férfi életében, így érzelmi megnyilvánulásai hangsúlyosak. Nem véletlen az sem, hogy vándorszínészként bejárta „Tolnát-Baranyát”, ez is szabadságát, vágyait mutatja. Nem csak lelkében volt szabad, egész életében, szívében. Miközben olyan korba született, amely a történelemben, a magyar történelemben is az egyik legizgalmasabb. A reformkor és a szabadságharc időszakának felidézése mellett azonban ezúttal a színpadra vitt történet Petőfi személyiségét helyezi reflektorfénybe. Érdemes foglalkozni vele, ebben a jelmezek, a kellékek, az előadóművészet gyakorlóinak eszközei ezúttal is segítenek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában