Nagyot nyert a Blokád című mozi

2023.06.11. 07:00

A díjátadóval zárult a négynapos filmfesztivál

A Blokád című film nyerte a legjobb játékfilmnek járó díjat a Magyar Mozgókép Fesztivál szombat esti díjátadóján a Veszprémi Petőfi Színházban.

Napló

Tősér Ádám rendező beszédet mond, miután átvette a legjobb játékfilmnek járó díjat a Blokád című alkotásáért

Fotó: MTI/Vasvári Tamás

A négynapos filmszemlén mintegy száz alkotást, a nagyjátékfilmek mellett dokumentumfilmeket, tévés produkciókat, valamint rövid- és vizsgafilmeket is láthattak a nézők. 

A díjátadón Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter köszöntőjében arról beszélt, a királynék városának szívét januárban elrabolta a kultúra. – Boldog házigazdái vagyunk az Európa Kulturális Fővárosa programsorozatnak, amely új közösségeket hoz létre és meglévőket erősít meg – fogalmazott. 

Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos kiemelte, a fesztivál a hazai mozgókép ünnepe, ahol nemcsak a gazdag és sokszínű filmtermést mutatják be, hanem az alkotók és a közönség is találkozhatnak. Felidézte, a Nemzeti Filmintézet megalapításától az a céljuk, hogy minél magasabb színvonalú alkotások létrehozását segítsék. Megjegyezte, jövőre Fóton nagyméretű stúdiókat adnak át, amely a külföldi mellett hazai produkciókat is kiszolgál. 

Az alkotásokat öttagú zsűri értékelte Koltai Lajos Kossuth-díjas operatőr, rendező vezetésével. Az este során 24 kategóriában osztottak elismerést. A legjobb nagyjátékfilmnek járó díjat a Blokádnak ítélte a zsűri. A legjobb rendező díját Csoma Sándor vihette haza a Magasságok és mélységek című alkotásáért. A legjobb elsőfilm díját Szakonyi Noémi Veronika Hat hét című filmje kapta. 

A legjobb női főszereplő kategóriában a díjat megosztva Pál Emőke, a Magasságok és mélységek és Román Katalin, a Hat hét művésznői vehették át. A legjobb férfi főszereplő kategóriában Seress Zoltánt díjazták a Blokádban nyújtott alakításáért. A legjobb férfi mellékszereplő díját Thuróczy Szabolcsnak ítélte a zsűri a Larry-ben nyújtott alakításáért, míg a legjobb női mellékszereplőnek járó szobrot Tóth Ildikó vihette haza a Blokádért. 

Az operatőrök között Nagy András bizonyult a legjobbnak a Blokád fényképezéséért, míg a legjobb forgatókönyvírónak Köbli Norbertet találta a zsűri, szintén a Blokádért. A legjobb hangmérnök díját Tőzsér Attila vehette át az Együtt kezdtükért, a legjobb zeneszerző díját pedig Barabás Lőrinc kapta A másik érintése zenéjéért. A legjobb vágó díját Makk Lili (Blokád, A besúgó) kapta, a Legjobb díszlettervezőnek A besúgóért Láng Imolát tartja a zsűri, a legjobb jelmez díját posztumusz Breckl Jánosnak ítélték a Béke - A nemzetek felett című filmben nyújtott teljesítményéért, a legjobb maszk elismerést pedig Görgényi Réka kapta a Blokádért. 

A legjobb tévéfilmnek járó díjat Vitézy László vehette át Az énekesnő című alkotásáért. A legjobb egészestés dokumentumfilm kategória díját a Szabadító című munkájáért Hajnal Gergely kapta. A legjobb rövid dokumentumfilmek közül Szász Attila filmje, Az Aranyvonat legendája nyert. A legjobb kisjátékfilm díját megosztva a Pragma (a veszprémi Szelestey Bianka alkotása) és a Sose lesz vége (Somossy Barbara) kapta. A legjobb animációs filmnek Jankovics Marcell és Csákovics Lajos alkotása, a Toldi bizonyult. A legjobb tévésorozat kategóriában A besúgónak (Szentgyörgyi Bálint-Mátyássy Áron-Miklauzic Bence) ítélte a díjat a zsűri. 

A diákzsűri a Hat hét című alkotást tartotta a legjobbnak, míg a közönség a Nyugati nyaralást díjazta. Idén először adták át a MTVA-DUNAMSZ Huszárik Zoltán-díját, amelyet Goda Krisztina filmrendező vehetett át.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában