Gondűző borocska mellett

2023.06.20. 20:00

Bordaloló színpadi játék Petőfi verseiből

A Szó és Kép Színpad több díjjal is kitüntetett színpadi játékát, a Gondűző borocska mellett címűt vitte színpadra a pápai Pannonia Reformata Múzeum udvarán. A táncos, borverselő mű egy kurta kocsmába repíti a nézőket a költészet borgőzös szárnyain, s mesél életről, elmúlásról.

Haraszti Gábor

A múzeum udvara ideális helyszín volt a játékhoz

Fotó: Haraszti Gábor/Napló

A Petőfi 200 rendezvénysorozat keretében egy könnyed nyáresti programra várták az érdeklődőket a múzeum udvarán, ahol az országos arany minősítésű, színészi díjas pódiumjáték részesei lehettek az érdeklődők.

- A darabot 2010-ben állítottuk először színpadra, több éven keresztül sokat játszottuk, aztán kicsit csökkent az érdeklődés, de most a Petőfi bicentenárium kapcsán ismét elővettük és keresi és szereti is a közönség - mondta Csukárdi Sándor, aki nemcsak játszotta, hanem szerkesztette és rendezte is az előadást. - 24 vers kapott helyet a műsorban, többek között az Egy estém otthon, a Barátimhoz, A borozó, de egy kicsit más megvilágításban még az Arany Lacinak című gyermekverset is beemeltük a repertoárba. Igazi érzelmi hullámvasút a mű, vannak benne mókásabb részek és az elmúlásra rácsatlakozó, szomorkásabb, elgondolkodtató alkotások, mint például az Egy estém otthon.

Fotó: Haraszti Gábor/Napló

Csukárdi Sándor elmondta, a visszaemlékezések alapján Petőfi nem bírta és nem is szerette a bort, ám a feltételezések szerint sok borverset olvasott Bacchustól és Horatiustól, így tökéletesen tudott írni róla. Csukárdi Sándor mellett az est során közreműködött Rózsás Hajnalka, Nagyné Mészáros Judit és Nagy Szabolcs.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában