2023.08.10. 17:00
Japánból érkeztek a Balaton-felvidék alapanyagait kutatni
A japán kerámia tradíciójában máig eleven jelentősége van a földhöz, a tájhoz, a természeti környezethez fűződő szerves kapcsolatnak. Ezzel a szemlélettel kezdeményez alkotó párbeszédet A föld útjai című program Néma Júlia képzőművész koncepciója alapján. A gazdag minói kerámiakultúra két kortárs képviselője, Aso Rando és Hioki Tetsuya érkezett régiónkba a Balaton EYE rezidenciaprogramra. Műveikből kiállítás nyílt, augusztus 9-én pedig lehetőség volt beszélgetni Néma Júliával és a japán művészekkel a Művészetek Háza Veszprém Dubniczay-palotában.
Néma Júlia (balról), Aso Rando (jobbról a második) és Hioki Tetsuya (jobb szélen) a beszélgetésen Fotó: Benkő Péter
Néma Júlia porcelán- és kerámiatervező a beszélgetés bevezetőjében bemutatta a két meghívott japán művészt, elmondva, nagy dilemmát jelentett kiválasztásuk, viszont szívesen jöttek és barangolták be a Balaton-felvidéket, vizsgálva az itt található agyagot, kőzeteket. Tervezik, hogy a két japán művész jövőre visszatér azokkal a munkáival, melyeket itteni inspirációik alapján készítenek majd el.
![](https://cdn.veol.hu/2023/08/CsBcCPLoto_uNQtO-v0g40RAA9YpUkT6-EKGa--2B_Y/fit/1200/848/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzljOWI2MmUyMTUyNjQyMDA5Yjk0NTQ0ZWRlYTA3ZWM4.jpg)
Aso Rando bensőséges tereket létrehozó alkotó, aki szintén kutatja az anyagot. Mesélt műterméről, mely a hagyományos japán építészet jegyében fa és agyag szerves kapcsolódádával épült, ez adja meditatív jellegét, műveiben is ez a hangulat tükröződik. Dobozokról szólt, melyeket mint tárgyakat alkot, lényegük, hogy a néző képzelje el, mit is rejtenek azok belső terükben. A dobozok zárt terét mint bensőséges teret képzeli el az alkotó.
![](https://cdn.veol.hu/2023/08/tUK1azbrn2X_6toJeaNcTMp19a1c0A4Duh4NgbxCxYs/fit/1200/900/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAwZGJlNWZhMzc3YzQyNjVhZmQzMDZlNzNhODhlYzBh.jpg)
Hioki Tetsuya kerámia-alapanyagok készítésével foglalkozik. Komoly anyagtudással rendelkezik Japán-szerte, az alapanyagok különbözőségeit vizsgálja, miközben egy 120 éve létező céget vezet, mely támogatja a japán művészeket. Elmondta, már fiatalon felcsigázta az alapanyag kialakulásának története, ennek kutatása köszön vissza műalkotásain. Célja, hogy életet leheljen az egykoron élő, ma elhaltnak vélt agyagba.
![](https://cdn.veol.hu/2023/08/V2eQKQZ-8kN6kc5x2XGGOk_PJNu_8ErFl2i91pv9n7U/fit/1200/825/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFlMDEwNTlkZmMyNTQzM2M5YmQyZGQwNWM2ZWEzYzI0.jpg)
A tolmács segítségével zajlott beszélgetésbe a közönség is bekapcsolódott kérdéseivel. A program a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa 2023 keretében, a Gifu Modern Kerámiaművészeti Múzeum, a Művészetek Háza Veszprém és a Bakony–Balaton UNESCO Globális Geopark együttműködésével, az EU-Japan Fest Japan Committee támogatásával valósult meg.