Privát Veszprém

2023.09.04. 14:00

Mesélő megállók

Az Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozat Privát Veszprém című projektjének része a Mesélő megállók sorozat, amelynek ötletgazdája és megvalósítója a Veszprém Megyei Honismereti Egyesület.

Őrsi Ágnes

A kezdeményezés célja, hogy felhívjuk a figyelmet a megyeszékhely korábban élt neves személyiségeire a város azon területein, ahova leginkább köthetőek

Forrás: Veszprém Megyei Honismereti Egyesület/Bontó László

– A kezdeményezés célja, hogy felhívjuk a figyelmet a megyeszékhely korábban élt neves személyiségeire a város azon területein, ahova leginkább köthetőek – foglalta össze a program lényegét Márkusné Vörös Hajnalka, az egyesület elnöke. Vele és a várostörténet iránt érdeklődő lokálpatriótákkal (akik zömében az eddigi városismereti sétáknak is részesei voltak) a Jeruzsálemhegyen és a Dózsavárosban elkészült mesélő megállókat látogattuk meg. A Jutasi lakótelep, a Belváros és az Egyetemváros után ez már a negyedik ilyen séta volt. A tervezett 30 mesélő megállóból már húsz elkészült.

A séta a Patak térről indult, ami Veszprém vízellátása szempontjából nagyon fontos helyszín: itt volt a hajdani Deák-strand, és nem messze innen működött a vízműház, innen szivattyúzták a városrészekbe az egészséges ivóvizet, és itt ömlött a Sédbe az Ördögárok egybegyűjtött csapadékvize is. Folytatva az utat az Esterházy Antal utcán a Völgyhíd térre, ahol két megállót is "felöltöztettek": az egyik az egykori Pajer vendéglőre emlékeztet, a másik a volt Rohonczy-kúriára, amelyben most a munkaügyi bírság működik. Az épület 1890-1950 között városi szegényház volt, majd kollégium és zeneművészeti szakközépiskola. A viadukton át a séta következő állomásai a Harmat utcai megállók voltak. Az egyik a jeruzsálemhegyi híres kőbányáról mesél, a másik pedig az évmilliók előtt itt hullámzott Tethys-tenger élővilágáról. Ugyanez a témája a viadukt kis íve alatti Halagút falfestményének. Leereszkedve a domboldalon a Séd mellett, az állatkert felé vezetett a séta, de nem egy újabb mesélő megállóhoz, hanem Kádár Tibor festőművész nyitott műhelyéhez.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában